Nincsenek barátaim. Nem tudom mit tehetnék ez ellen. Ismerkedni nem igazán tudok. Nem tudom mit mondjak stb. Valami ötlet?

én se tudok ismerkedni

ha esetleg egy új társaságban vagyok, össze-vissza kezdek mindenről beszélni, ezért inkább befogom a számat

Próbálj meg elfeledkezni magadról, tehát ne az járjon a fejedben: Úristen, egyedül vagyok... Nem tudok kivel beszélgetni... Hogy szólítsak meg valakit?... Mit mondjak?... Mivel kezdjem?

Ez mind csak fokozza a görcsösségedet, a gátlásosságodat, és azt, hogy nagyon rosszul érzed magad társaságban. Átéltem mindezt, így megértelek.

Nekem az segített, hogy nézőpontot váltottam. Talán neked is segít! Egyszercsak eszembe jutott, hogy ami nekem, önmagam sikertelenségét és gátlásait átélve óriási probléma, az milyennek látszhat, ha a saját bőrömből képzeletben a más bőrébe bújok?

Rájöttem, hogy mások észre sem veszik a küszködésemet. Mit sem számít másoknak, hogy ott egy lány/pasi, aki nem beszélget senkivel.

Első tanácsom tehát: próbálj magadtól 'eltávolodni', így a problémád is eltávolodik, sőt el is tűnik.

A másik, ami nekem használt: eldöntöttem, hogy nem akarok ismerkedni; hogy direkt egyedül akarok lenni - úgy teszek, mintha láthatatlan lennék. (Ezt mindig szerettem volna :)) Ettől fogva nem arra koncentráltam görcsösen: mit mondjak, miről beszéljek?, hanem elkezdtem másokat figyelni: a viselkedésüket, a beszédüket, a mimikájukat. (Nagyon jól szórakoztam, és rengeteget tanultam a metakommunikációról.) Egyszercsak észrevettem, hogy vannak mások is, akik gátlásosak. Hogy vannak, akik mindenáron a középpontba akarnak kerülni... Jó embertanulmányok voltak ezek :). És ami addig szenvedés volt, tudniillik, hogy nem tudok kapcsolatot teremteni, onnantól fogva elhatározás lett: megtiltottam magamnak, hogy bárkihez is szóljak. Ettől fogva másként álltam magamhoz: már nem ügyetlenség volt, hanem az akaraterőm bizonyítéka :).

Mert csudamód valahogy onnantól fogva kedvem támadt beszélgetni. S egyszercsak azon kaptam magam, hogy beszélgetek... Hogy miről? Gondold csak el: van egy valami, ami/aki mindenkit érdekel. Sajátmaga. Mivel az állandó megfigyelés növelte az emberismeretemet, és felébresztette a kíváncsiságomat (jaj, mások nagyon mások! :)), ezért mindenkivel sajátmagáról beszélgettem... Kérdeztem, figyeltem, megismertem.

Már nem esett nehezemre, sőt!

Ma már nincs olyan helyzet, nincs olyan társaság, amelyben előjönne az a régi gátlás, a régi bizonytalanság. :)

Néhány receptet adok még:

- Szólíts meg minél többször valakit a számodra semleges helyzetekben, a tiédtől eltérő korosztályból is természetesen (buszmegállóban, utcán, boltban stb.) ('Régóta tetszik várni?'... 'Bocsánat, hogy feltartom, látom, siet, de biztosan ismerős errefelé... Az x utcát keresem, tudna segíteni?'... Vajon friss ez a kenyér? stb.)

- Szabd meg magadnak mondjuk, hogy egy héten 2x megszólítasz hasonló módon egy ismeretlent. Írd fel az elhatározásodat, és pipáld ki, ha sikerült. A sikerélmény magabiztosságot szül :).

- Mivel sokfélék vagyunk, lehet, hogy neked az használ, ha kertelés nélkül egyenesen kimondod, ami benned lejátszódik. Az öcsém - amikor már nagyon elege lett a saját gátlásosságából - egyszer a vonaton így szólított meg egy lányt: "Én olyan gátlásos vagyok, hogy nem merlek megszólítani. Pedig nagyon tetszel nekem. Ha merném, megmondanám, mennyire szép vagy...." stb.

Ha egy részt megváltoztatunk, megváltozik az egész is.

Ha megváltoztatod magadban a saját félénkségedhez való hozzáállást (elfogadod, kimondod, mosolyogsz rajta, netán 'megparancsolod' magadnak, hogy az legyél), akkor az EGÉSZ, tehát TE MAGAD is meg fogsz változni...

Sok sikert hozzá!