Hogyan kell nőkkel beszélni megértetni magamat?

A kérdés korántsem butaság. Férfi és nő lelkivilága, gondolkodásmódja ég és föld. S amíg ezt fel nem ismeri, el nem fogadja a férfiember, addig nem fog boldogulni. Én jóval több mint fél évszázada voltam gyerek. Szerencsére a mi időnkben még nem volt számítógép. Mi kint játszottunk a grundon, vagy a városszéli láposokon, elhagyott bányaüregekben, stb. Fiúk a fiúkkal, lányok a lányokkal, vagy ha éppen úgy alakult, hogy csak ketten voltunk, vegyesen. A lényeg, hogy mi gyerekkorban, játék közben tanultuk meg a fent írt különbségeket, és a kamaszkorba már ennek a tudásnak a birtokában léptünk, még ha nem is tudatosult bennünk ez az anomália.

Hogy a kérdésre válaszoljak, ezt csak a csajoktól fogod tudni megtanulni, kérdező, mégpedig a saját hibáidon, kudarcaidon keresztül. Nagy vonalakban le lehet írni, hogy míg te a logika mentén, a lányok az érzéseik, megérzéseik mentén élnek és ítélnek. (Valljuk be, nem is rosszul!) Amíg ezt el nem fogadod, nehéz dolgod lesz.

Amúgy már rég feladtam bajlódni velük, nem vagyok hozzájuk elég sehogy sem.

Az az egy női ismerősöm, akivel gyakran szoktam beszélni, elég női társaság, és nagyon bírom, és szerettem volna többet is, de legutóbb már majdnem Harvey Weinsteinnek lettem beállítva, mert merészeltem nyitott és barátságos lenni egy nyitottan és barátságosan viselkedő lánnyal, aki aztán megmutatta a valódi arcát.

Majdnem megütöttem vele a bokám.

Azóta újra a szokásos stratégia, ami eddig is megkímélt a ráncoktól.

Rá se nézek, rájuk se nézek. Ha majd valaki maga jön oda, hogyne. Vagy megértik, hogy nekik kell kezdeményezni, főleg egy ilyen metoo fenyegetettséggel teli világban, vagy elfogadják, hogy nincs barátkozás.