Ő még mindig a legjobb barátnőjének tart, én szeretnék kicsit elszakadni tőle. Hogyan legyek kíméletes?

12 évesen ismerkedtünk meg, legjobb barátnők lettünk. Most 20 évesek vagyunk, ő még mindig annak tart engem, én viszont már abban sem vagyok biztos, hogy a barátnőmnek tartom-e egyáltalán, vagy csak jó haver. Eltelt 8 év, és csak ugyanazokról a dolgokról lehet vele "beszélgetni", mint anno: sportról, hülyeségekről, viccekről, mások kibeszélése (bár én erről leszoktam szerencsére, ő meg ezt szinte sértésként fogja fel, hogy nem akarok beszélgetni), esetleg a legújabb divat. Ennyi, komolyabb témákról egyszerűen nem lehet vele beszélgetni, mert a 2. mondatnál elröhögi magát és viccet csinál belőle.

Én sokat változtam 12 éves önmagamhoz képest, megkomolyodtam (bár az igényes humort most is imádom, de ő inkább a hülyeségeken és butaságokon nevet), sok könyvet olvasok, szeretek beszélgetni szinte bármilyen témáról, az érdeklődési körünk is tök más lett. Ő életében egy regényt sem olvasott a kötelezőkön kívül, saját véleménye nincs semmiről, még soha nem hallottam, hogy valakivel komolyan elbeszélgetett volna valamiről. Nincsenek is nagyon barátai (rajtam kívül), csak olyanok, akikkel pl. egyetemen elviccelődik, hülyéskedik, de sulin kívül soha nem is találkoznak.

A probléma, hogy egy albérletben lakunk mióta egyetemre járunk, és engem kezd megőrjíteni a gyerekességével, folytonos hülyeségeivel és hogy be nem áll a szája akkor sem, ha csak egy picike nyugalmat szeretnék. Pl. kettesben vagyok a barátommal, erre beront a szobába, hogy nézzük már meg a Győzike show egyik jelenetét a tévében.

Nekem ő jó havernak, hiányozna is, ha nem lenne, mert 8 éve sülve-főve együtt vagyunk (egy gimibe jártunk), és szeretem őt, sok jó tulajdonsága van. De a "legjobb barátnőim" listán elég hátul lenne már... Ő viszont ragaszkodik hozzám, én vagyok a legjobb és szinte egyetlen barátnő, ha másokkal találkozom, féltékeny, mikor tavaly felvetettem, hogy lehet hogy másokkal megyek albérletbe, teljesen ledöbbent, mert kézenfekvőnek találta, hogy mi ketten csakis együtt kereshetünk lakást. Én nem akarom őt teljesen elveszíteni, meg akarom tartani a kapcsolatot, mert néha nagyon jólesik elfeledkezni 20 éves önmagamról, és bemenekülni az ő gyerek, naiv, komolytalan társaságába, de az idő nagy részében már inkább zavar. Nem akarom megbántani, de így sem bírom sokáig. Mit tehetnék?! :S