Depressziós lennék? Otthonról tanulok, nem megy.
Kedves kérdező!
Van egy sejtésem, de csak tipp.
Extrovertált személyiség vagy?
Mert ha igen, akkor valószínű ez okozza.
Ahogy a covid-home-office helyzetben rengeteg extrovertált személy nem érezte jól magát és dekoncentrálttá vált.
Az introvertáltak pedig attól voltak rosszúl, hogy ismét emberek közt kell dolgozniuk. Sokaknak ez a home office helyzet alatt esett le, hogy introvertáltak. Azelőtt meg nem értették magukat, miért nem szeretnek a munkahelyükön lenni, úgy hogy szerették is.
Ha nem ez, akkor majd filózunk, mi lehet a gond/probléma forrása.
Okkal nem mondtam a pszichológust.
Van egy pár, ám a legtöbb nem alkalmas a szakmájára. Kevés a jó emberismerő, mélyre helyes módszerekkel leásó személy, aki több aspektusból képes gondolkodni, rálátni úgy, hogy a "betegre" rá tud hangolódni, még akkor is, ha saját személyes elveinek ellent mond az, amit az illető elmesél neki.
Mindemellett logikusan s érzelmi szálakon keresztül visszakérdezésekkel ás le a probléma gyökeréig, úgy hogy tudatosan kérdez és a látott opciók alapján teszi azt.
Így ő csak egy rásegítés azoknak, akik nem képesek önmagukban megkeresni a választ. Lényegében a beteg maga találja meg a választ.
Ennél hatásosabb nincsen.
Alakiknek kell külső segítség, valakiknek nem. Az utóbbi a ritkább.
Mindemellett egy másik tény: az agyturkásznak felcsapottak zömének nincs kellő önismerete, nem szabadok elmében s ez visszaüt a munkájukban.
Nekem pl áldás volt az otthonlétre váltás introvertáltként.
A karrieremet is úgy alakítottam ki, hogy távol lehessek az emberektől. Az energiámat nagyon leszívják mások jelenléte.
Nagybácsikám és az egyik legjobb barátom szintén ilyenek.
Otthonról csinálja mindegyikünk a vállalkozását.
De pl van olyan barátunk, aki extro és rosszúl van, ha pár napnál többet emberek nélkül tölt. Egy hétvége után is hétfőre rá van izgulva, hogy a csapatával legyen.
Nagyon jelentős nézőpont az intro-extro esetleg ambivertált lét.
Sok szülő és gyerekekkel foglalkozó pl
Az intro gyerekeket noszogatja "szerezz barátokat, legyél jóba a többiekkel", az extoknak meg "ne piszkálj már mindenkit, hagyjad a másikat".
Utáltam, hogy tukmálták rám az embereket.
Jó lenne, ha az ilyeneket is tanítanák a suliba vagy pl a kismamáknak.
Nagyon szépen köszönöm a válaszolat. Perpillanat gimnazista vagyok. Magamon szereték segíteni mivel tartok édesapám válaszától ha felhoznám a pszichológust. Esetlek van valami ötletetek hogyan tudnék magamon segíteni?
Nagyon becsülöm a válaszaikat. Nagyon szépen köszönöm.
Visszatérő kommentelő vagyok.
Senki nem fog tudni itt segíteni jótanáccsal akármennyire is szeretnénk, hiszen minden személynél más a helyzet, problémát befolyásoló érzelmektől egészen a környezeti tényezőkig.
Lehet vannak általános, több embernél elóforduló közös pontok, ám az csak a felszín. Mélyre kell leásni.
Köszönetet adtál a választ adóknak, ám nem reflektáltál arra, hogy pl a részedről mi lehet a gond. Ahogyan elsőként is feltételezést írtam, ám nem derült ki, hogy részedről arról lehet-e szó vagy sem. (s ez csak egy pl)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!