Mi az, amiért érdemes életben maradni?

Mentális beteg vagyok (többek között kényszerbeteg), az állapotom rengeteget romlott mostanában. Gyógyszer és szakorvosok nem hoztak változást. Egyre gyakrabban vannak pánikrohamaim és kényszeres gondolatokkal küzdök egész nap. A családomban is rengeteg probléma van, hiába teszem ki mindenkiért a lelkem és hiába helyezek mindenkit magam elé, mégis én vagyok mindig a bűnbak. Úgy érzem, hogy sosem leszek elég jó. Ha egészséges határokat húzok és megvédem magam, akkor én vagyok az önző szemét. Csak akkor vagyok jó, ha teljesen behódolok és nem szólalok meg. Emiatt gyakran tiporom el saját magam, hogy másoknak megfeleljek. A munkahelyemen is kínoznak, becsületesen végzem a munkámat, mégis ellenem fordít mindenkit 1-2 kollégám azzal az indokkal, hogy én semmit sem csinálok, pedig valójában dokumentáció bizonyítja, hogy gyakorlatilag én végzem el a másik munkáját is. Sehol sem becsülnek meg. Nincsenek barátaim sem. A páromra támaszkodok, de már azon is gondolkodtam, hogy szakítanom kéne vele, hogy megkíméljem attól, ami velem történik. Tényleg minden reményt elveszítettem, bekattanok a betegségeimtől, a munkámtól és attól, hogy semmire sem becsül a családom, hiába teszem ki a lelkem. Szenvedek nap mint nap a pánikrohamaim miatt, már munka közben is naponta 2-3x előfordul. Tíz éve élek így, hogy időszakos gondolatom lemondani az életről, ám most már tényleg egy hajszálon lóg a mentális állapotom.

Van valami mottó, vagy pozitív gondolat, ami titeket átsegített a legmélyebb időszakokon? Szükségem van ilyenekre, mert bár semmi reményt nem látok és tudom, hogy meggyógyulni sosem fogok (maximum szinten lehet tartani), de talán még tartogat nekem valamit az élet.