Én vagyok gyenge lelkű, vagy a gyerekem apja és annak családja tényleg bunkó?

Gyermekem édesapjának van egy nővére és egy ikertestvére (lány), anyját és mostohaapját ismerem, az apjával még nem találkoztam, mert nem békültek ki 3 éve, az unokát se látta, nem is érdeklődik felőle. Az ikertesója és annak párja nagyon bunkók, sokszor odaütnek, ahol a legjobban fáj. Az anyósom se kivétel. Akiknek el mertem mondani, hogy mi folyik ott, azok azt mondják, hogy túlreagálom.

Hosszú lenne leírni, hogy mit érzek, de példákkal akarom elmondani, (ez csak az én szemszögem, az övéké az, hogy én vagyok "nebáncsvirág"):

Anyósom: mindig beleszól a gyereknevelésembe és megkérdőjelez. Ha én valamit megtiltok a gyereknek, akkor ő azt mindig megengedi, csak azért is. Megkérdőjelezi az anyai érzéseimet, ha összeveszünk, mindig felhozza azt, hogy ezalatt a 13 hónap alatt 2x voltam buliba, és hetente 1x el szoktunk menni párommal kettesben valahová, csak mert nem vagyok a gyerekkel összenőve. Meg hogy én nem játszok 0-24-be a gyerekkel. Van foglalkozva vele, de amikor nem igényli a nevettetést, foglalkozást, akkor nem szoktam kikapni a kezéből a játékot, hanem hagyom, hagy játszon magában. Ha el tudja foglalni magát, akkor el tudja foglalni. Azt hittem, hogy a gyerekem születése után rendeződni fog a viszonyunk, és engem is teljes értékűt családtagnak tekintenek, és nemcsak egy nő leszek, aki sok lány után szült a családba egy fiú unokát.

Sógornőm (párom ikertestvére): vele az a bajom, hogy ő is folyamatosan beszólogat. Mindig mindent jobban tud, szeret belekötni az emberbe. Állandóan azzal jött mindig is, hogy én nem csinálok semmit. Ő nb1-ben futsalozik, egy héten több edzése is van, hétvégen meccse, kamionozik, és lenéz, amiért én "csak ültem az irodába, és nem csináltam semmit". Pedig a semmit tevéstől azért elég messze van, amit csináltam, de mindegy. Most is megy a szöveg, hogy nem én csinálom a háztartást, hanem ketten. Ő is beleszól a gyereknevelésbe, de ő durvábbakat beszólogat. Gyereknevelés, párkapcsolat, kinézet. Amikor bejöttek meglátogatni, akkor is beszólt a kinézetemre (2-3 héttel jöttek szülés után).

Apósom: nem tudom, hogy miért, de utáltam az álszent embereket, na és ő pont egy ilyen. Anyósom ezért is nem kedvel, mert nem bírom őt. Például hogy megcsalta az anyósomat, többször is elköltözött tőle a szeretőihez, a párommal és a sógornőimmel többet foglalkozott, mint a saját gyerekeivel, de papol a hűségről, családról, összetartozásról,nők tiszteletéről. Egyszer-kétszer beszóltam neki, az igaz, de az jogos volt. Ő mindig az én családommal jön, lenézik őket. Ha kérdezik őket, akkor nem válaszolnak, vagy csak egy-két szavas válaszokban válaszolnak. Sokszor apósom átnéz rajtuk. Öcsémmel kezet se fogott, úgy tett, mint aki nem látja.

Párom: neki is van egy ilyen hulye stílusa, ami sajnos egyre többször kijön. Ami a legtöbbször van, és a legjobban sz.rul esik, az az, amikor elmondja, hogy mennyire szeret engem, mennyire hálás, hogy én vagyok a neje, meg milyen jó, hogy velem vállalt gyereket és büszke rám, aztán meg pár nap múlva jön a szöveg, hogy nem csinálok semmit. Ha összeveszünk, akkor nem szól hozzám, sokszor durváskodik. Én ne találkozzak férfiakkal, de neki lehet több tíz lány barátnője.

Párom: