Aki egy életen át tartó önmegtagadás után elkezdett beleszrni és gátlástalanul kifejezni magát az mit tett lépésről lépésre?

ahogy írtad, egy nap felkeltem és feltettem a kérdést "miért is izgat ez?"

Azóta bár még gátlásosan de beleszrok és kifejezem magam.

optimista gondolatokat skandálok, éjjel-nappal.... és beleröhögök a világ képébe. valamint kultúráltam szrok bele mit gondolnak rólam mások. Ha mondják mondják! Abból lehet építkezni. De míg a gondolatok gondolatok, addig a szorongás belőlem ered, vagyis fiktív, tévképzet.

Minnél nagyobb a nyomás, minnél nagyobb a kihívás, minnél vastagabb a fal, annál jobb túllépni rajta.

én csalódtam jóformán mindenben, mellette makacs, arrogáns és haragtartó vagyok/voltam. így azért hazudnék azzal hogy azt mondom, 'hú, én túlléptem rajta!' Nem, de a sebek nyaldosásával nem jutok előrébb, ha folyton kapargatom nem gyógyul be. Életem végéig hordozni fogom ezeket a hegeket, büszkén, mert okultam belőle és talpra álltam.

...így vissza olvasva, inkább csak nézetet váltottam. De a vágyott céltól még messze vagyok.