Mit tegyek? Teljesen bediliztem. (13 éves lány vagyok).

Bocsi, hosszú lesz, mert nem tudom megfogalmazni két mondatban a történteket...

Először is tudni kell, hogy nem egy rendes családi házban lakunk, hanem egy "vendégfoglalóban".

Jöttek hozzánk ismerősök 10 napja körülbelül, még mindig itt vannak. Vannak kisgyerekek is (2,3,4,5 évesek).

Rögtön az első nap az egyik kisgyerek leszakított egy polcot a helyéről a "szobájukban", a szüleik nem voltak ott. Apuék idegesek voltak nagyon... Anyum szólt a gyerek anyukájának utána, Ő meg letagadta, hogy az ő gyerekei voltak és így úgy jött ki az egész, hogy anyukám hazug...

Második vagy harmadik nap ugyanannak a gyereknek a nagypapája nagyon részeg volt, két szinten föl kellett vinni, beverte valamijét és nagyon vérzett. Véres lett az egész lépcsőház, a szőnyeg és az ágy. Jó, eltakarítottuk...

Hatodik nap egy másik kisgyerek összehányt mindent, ágyból megint alig lehetett kiszedni. De megint nem kértünk semmit, mert hát ... ismerősök.

Sok ilyen dolog történt még, és a végén nagyon ideges voltam már, és tudtam, hogy apuéknak nagyon rosszul esik, sírtam is emiatt, és miközben UNO-ztunk 4-5-en, mondtam nekik, hogy elegem van, hogy mindent tönkretesznek. Ezt persze ez a 4-5 ember elpletykálta mindenkinek, és mindenki tudott róla (hogy ezt mondtam).

Van egy (14 éves) fiú, akit kisgyerek korom óta ismerek (a polc leszakító kis csávónak az unokatestvére), és nem hittem a szememnek, előttem ráült a polcra. Leszakadt az is és kettétört. De nem hogy azt mondta volna, hogy "bocsi", hanem inkább azt mondta "nem tört ez el, jó ez így". (Ez tegnap történt)

Elkezdtem káromkodni egy felnőtt előtt neki, hogy takarodjon ki, p*raszt, r*hadék (mert nagyon ideges voltam). Ez a felnőtt a nagyobbik bátyámnak a főnöke, aki már többször kics*szett vele (4-5 hónapig nem adott neki fizetést, stb...). És velünk is ki akart most. Azt mondta a fiú anyukájának, hogy le k*rva anyáztam (a fiút). Ami nem tök mindegy. Nem olyan, mint a r*hadék. De szerencsére anyuék nagyon jóba vannak a fiú szüleivel. Apu már majdnem úgy volt, hogy kimegy és szétveri az embert, hogy hogy mer hazudni, hogy ilyeneket mondtam. Kimentem, és mindenki előtt megkérdeztem tőle, hogy: Le k*rva anyáztam Xy-t? És akkor már rögtön: Hát nem vagyok benne biztos, hogy pont ezt mondtad, de csúnyákat beszéltél. Akkor egy nő, akihez semmi közöm az égvilágon nincs, közbeszólt: De tényleg csúnyán szoktál beszélni NEKÜNK. (Közben hozzá tényleg semmi közöm, még köszönni se szoktam neki mindig, mert nem annyira szimpatikus) Még idegesebb lettem, mert egyáltalán nem szoktam csúnyán beszélni, csak mindenki ellenem akar lenni, mert tönkretesznek dolgokat, én meg megjegyzést fűzök emiatt. Elsírtam magam és elmentem onnan. Ez a lényege a történetnek. Hogy mindenki ellenem van.

Ez a (3 éves) kisfiú, aki leszakította a polcot nagyon aranyos, mindig fölvettem, játszottam vele, puszilgattam és vigyáztam rá. Egészen mostanáig, mert megutált, nem akar hozzám jönni és rájöttem miért: mert az anyukája megtiltotta neki.

Ma egész nap nem mentem ki itthonról, csak egyszer voltam még reggel boltban. Mindenki kint ült, amikor kimentem köszöntem nekik, hogy sziasztok, jó reggelt, de a többség beszélt tovább, és le se tojt...

Nem értem, mi történt velem. Az a baj, hogy szinte mindenki ingyen van itt, és úgy gondolják, hogy nekik ez jár (mármint hogy csinálhatnak bármit), közben nem így van. Lehet, hogy azért vagyok ilyen, mert tudom, hogy mennyi sok munka volt és van ebben az egészben? Mármint: 5 éve kezdtük az építkezést, és csak tavaly tudtunk kiadni szobákat. Nagyon nincs pénzünk, és volt, hogy szó szerint nem volt itthon ennivaló. Én mindent nagyon értékesnek tartok ami itt van, azt, hogy ez van nekünk. Nem bírom látni, hallani, hogy mit mikor tesznek tönkre. Minden nap ér meglepetés. Tudom, hogy nem kellett volna mondanom, hogy mindent tönkretesznek, de már nagyon fájt és muszáj volt kiadnom magamból a düht.

Egyébként ezek a polcok nem rosszak, hanem éjjeliszekrények, amik az ágy két oldalán vannak, és nem arra valóak, hogy valaki ráüljön, hanem pl. könyvnek, újságnak, szemüvegnek, stb...

Mit tegyek, hogy tegyem jóvá a dolgokat? Nagyon szomorú vagyok emiatt.

Kaptam egy DVD lejátszót a 14 éves fiú szüleitől, és gondolkoztam rajta, hogy utolsó nap visszaadom nekik, hogy: Köszönöm szépen, de visszaadom, nem fogadhatom el. Szerintetek?