El vagyok átkozva, avagy a melegek sose lehetnek teljesen boldogok?

Egy kicsit nyilván általánosítás. De már nagyon ki vagyok akadva. Próbálom röviden. Pár éve MO-n dolgoztam tanárként, de nagyon utáltam és mivel sok konfliktusom volt a szüleimmel is, fogtam magam és Ausztriába költöztem, ahol később vettem egy lakást. Mindig amikor már kezdtem volna magam boldognak érezni valami mindig elszaródik. Idén februárban észrevettem magamon, hogy kezdek elhízni, nekiálltam diétázni, bumm beb@szott a koronavírus és emiatt 4 hónapig nem dolgoztam. Júniustól szerencsére munkába álltam, amikor éreztem, hogy minden sínen van a semmiből pikkelysömöröm lett a fejbőrömön és az arcomon, ami ráadásul látszik is és nem szép. Emiatt ismerkedni sem merek, mert a melegek nagy része egy az, hogy rám se nézne, a másik része azt gondolná, hogy AIDS-es vagyok, a maradék meg tudja, hogy a pikkelysömör nem fertőző, de vagy messze vannak, vagy foglaltak. Meg eleve valljuk be, ki a franc akarna olyan pasival randizni, akinek piros foltok vannak az arcán, meg a hajvonala alatt is 2 centinyi piros sáv van, hiába vagyok arcra helyes. Novemberben, amikor az utolsó bútort is a helyére raktam a lakásomban, körbenéztem és elégedett voltam magammal, majdnem boldog. Erre másnap a kormány bejelentette az újabb Covid-lockdown-t. Mondom oké legyünk pozitívak, hozzuk ki belőle a legjobbat, legalább edzek egy kicsit, formába hozom magam, persze amilyen szerencsém van, valahogy elcsesztem a térdem, mert már 4 napja rohadtul fáj és ma már ráállni sem kellemes. Mit kezdjek magammal? Ez már annyira abszurd, hogy legszivesebben beleülnék egy kád savba. Más is van ennyire béna, szerencsétlen, mint én? 29/f