Más is érez szégyent a felmenői miatt? Hogy lehet ilyenen túllépni?

Meg itt is nehéz beszélni erről, pedig anonim az oldal. Annyira szégyellem, hogy meg a pszichológusnak sem beszéltem erről.

Nyilván nem en vagyok az egyetlen, de az egyik szülőm nagyon rossz körülmények között nőtt fel. Igazi vedéki, rosszul kereső munkáscsaládban, egy rozoga kis házban, ahol meg víz sem volt...ebbe belegondolok es elsirom magam.. az apja egy beteg alkoholista volt. Sokszor elvitt oda, a nagymamamhoz, nekem ezzel mar gyerekként is sok bajom volt, mert amióta az eszemet tudom gazdagságra vágytam es el sem hittem, hogy milyenek a nagyszüleim... annyira távol all tőlem az egyszerű, szegény, vidéki ember viselkedése, hogy el sem tudom mondani.. kialakult nálam kőkemény narciszizmus, folyton hazudok mindenkinek erről, kiskorom óta olyan vagyok, mint aki megszokta a gazdagságot, volt olyan munkatársam, aki megkérdezte, hogy nemesi sarj vagyok-e, mert az árad belőlem. Közben meg bármit csinálok ott el bennem a kép arról a rozoga kis házról... nekem volt, amikor a munkám miatt megtapasztaltam a gazdagságot, de közben nagyon durván kijött rajtam a depresszió es ma mar rajottem, hogy soha nem lesz annyi energiam, hogy rengeteget keressek. Persze nekem nélkülöznöm soha nem kellett, de a nagyszüleim emléke nagyon bennem van.

Egyszerre van egy olyan enem, aki olyan, mint egy gazdag nemesi sarj, közben meg semmi önbizalmam sincs, mert ott el a fejemben a felmenőim emléke. Annyira irigylem a gazdag családokat, hogy az is sírógörcsöt okoz. Lélekben gyerekkorom óta olyan vagyok, mint ők...