Miért nem tudok a férfiaknak nemet mondani?

Régen (úgy 13-16 éves korom között) nagyon elégedetlen voltam önmagammal, kövér voltam és csúnyának éreztem magam. Nem is nagyon akartak tőlem semmit a pasik, pedig ugye akkortájt kezdtem igazán érdeklődni irántuk. Rossz érzés volt, hogy csak a barátnőimtől akarnak bármit is. Aztán edzettem, étrendet váltottam, igényesebb lettem, megváltoztam. Lett egy párom, aki rengeteg önbizalmat adott. Vele aztán vége lett, utána pedig szabad voltam, bulizgattam, és mindenhol egy csomóan bepróbálkoztak. Viszont én mindig csak komoly kapcsolatot akartam, soha nem akartam egyéjszakás kalandokat, a legtöbb srác egyáltalán nem is vonzott semmilyen tekinteteben, mégsem tudtam soha nemet mondani semmire. Szerencsére a többségükkel úgy alakult (nem miattam, hanem a körülmények miatt) hogy nem jutottunk el az ágyig, csak csók, ölelkezés, táncolás stb. de kettővel volt egyéjszakás kalandom is. Ez az időszak úgy 18-19 éves korom közt volt. Utána úgy éreztem, kibuliztam magam, nem vonzott már annyira, dolgozni kezdtem, alakítgatni az életem. Sokat változtam belsőleg. Úgy tekintettem a korábbi évekre, hogy akkor szabadultam ki a saját gátlásaimból, ezért viselkedtem úgy. Mondhatni bepótoltam, hogy korábban nem akartak tőlem semmit a fiúk. Nyilván jó érzéssel töltött el, hogy vonzódnak hozzám, és szépeket mondanak (akkor is, ha csak az ágyba bújás a céljuk). A munkám miatt kb. másfél évig nem tudtam nagyon sehova járni, és emberekkel is alig találkoztam. Most kezdek kicsit újra élni, abból a szempontból, hogy újra emberek közt vagyok, néha elmegyek szórakozni, de persze nem úgy, mint 18-19 évesen. El is határoztam magamban már rég, hogy nemet mondok, nem engedek a bókoknak, nem hagyom, hogy csókoljanak, fogdossanak, öleljenek olyanok, akikhez én nem is vonzódom. De nem sikerült. Hiába nem érzek különösebb vonzalmat, hiába fogadtam meg, hogy nemet mondok, nem tudok. Valaki odajön, kedves, szépeket mond, közeledik felém, megfogja a kezem, végigsimítja az arcom, átölel, megcsókol, többet akar, én mindent hagyok és csak mosolygok, mint aki élvezi, zavarban vagyok. Valahol nyilván élvezem is, de igazából nem akarom, mégis képtelen vagyok ezt megmondani és otthagyni. Miért? Hogyan változtassak ezen? Hogy tanuljak meg nemet mondani és odébbállni? Nem is értem, miért csinálo még mindig ezt.