Miért nem tudok a férfiaknak nemet mondani?
Figyelt kérdés
Régen (úgy 13-16 éves korom között) nagyon elégedetlen voltam önmagammal, kövér voltam és csúnyának éreztem magam. Nem is nagyon akartak tőlem semmit a pasik, pedig ugye akkortájt kezdtem igazán érdeklődni irántuk. Rossz érzés volt, hogy csak a barátnőimtől akarnak bármit is. Aztán edzettem, étrendet váltottam, igényesebb lettem, megváltoztam. Lett egy párom, aki rengeteg önbizalmat adott. Vele aztán vége lett, utána pedig szabad voltam, bulizgattam, és mindenhol egy csomóan bepróbálkoztak. Viszont én mindig csak komoly kapcsolatot akartam, soha nem akartam egyéjszakás kalandokat, a legtöbb srác egyáltalán nem is vonzott semmilyen tekinteteben, mégsem tudtam soha nemet mondani semmire. Szerencsére a többségükkel úgy alakult (nem miattam, hanem a körülmények miatt) hogy nem jutottunk el az ágyig, csak csók, ölelkezés, táncolás stb. de kettővel volt egyéjszakás kalandom is. Ez az időszak úgy 18-19 éves korom közt volt. Utána úgy éreztem, kibuliztam magam, nem vonzott már annyira, dolgozni kezdtem, alakítgatni az életem. Sokat változtam belsőleg. Úgy tekintettem a korábbi évekre, hogy akkor szabadultam ki a saját gátlásaimból, ezért viselkedtem úgy. Mondhatni bepótoltam, hogy korábban nem akartak tőlem semmit a fiúk. Nyilván jó érzéssel töltött el, hogy vonzódnak hozzám, és szépeket mondanak (akkor is, ha csak az ágyba bújás a céljuk). A munkám miatt kb. másfél évig nem tudtam nagyon sehova járni, és emberekkel is alig találkoztam. Most kezdek kicsit újra élni, abból a szempontból, hogy újra emberek közt vagyok, néha elmegyek szórakozni, de persze nem úgy, mint 18-19 évesen. El is határoztam magamban már rég, hogy nemet mondok, nem engedek a bókoknak, nem hagyom, hogy csókoljanak, fogdossanak, öleljenek olyanok, akikhez én nem is vonzódom. De nem sikerült. Hiába nem érzek különösebb vonzalmat, hiába fogadtam meg, hogy nemet mondok, nem tudok. Valaki odajön, kedves, szépeket mond, közeledik felém, megfogja a kezem, végigsimítja az arcom, átölel, megcsókol, többet akar, én mindent hagyok és csak mosolygok, mint aki élvezi, zavarban vagyok. Valahol nyilván élvezem is, de igazából nem akarom, mégis képtelen vagyok ezt megmondani és otthagyni. Miért? Hogyan változtassak ezen? Hogy tanuljak meg nemet mondani és odébbállni? Nem is értem, miért csinálo még mindig ezt.2020. szept. 23. 15:23
1/12 anonim válasza:
Menjél olyan helyekre, ahol normálisabb fickók vannak.
2/12 A kérdező kommentje:
Köztük is akadnak normálsiak. Nem csak a szórakozóhelyes ismerkedésekre gondolok, hanem az utcán avgy bárhol, ha valakivel úgy alakul, hogy odajön. Nem mindegyik nyomul természetesen erőteljesen, van, aki csak tök aranyosan megkrédezi, lenne-e kedvem valamikor kávézni vagy ilyesmi. Nekik sem tudok nemet mondani.. legfeljebb valami zagyvaságot, hogy háát valamikor egyszer esetleg lehet róla szó. Aztán majd jön a többi.. és én semmire nem tudok nemet mondani, nem tudom visszautasítani őket. Sem az idiótákat, sem a normálisakat.
2020. szept. 23. 16:01
3/12 anonim válasza:
A normálisakkal mi a bajod?
Ha kialakult egy kapcsolat, akkor nyilván nem engedsz másnak.
4/12 anonim válasza:
Ne az elutasításra koncentrálj, hanem arra, amit szeretnél. Ha nincs kedved valamihez, nem kell csinálnod. Amúgy cuki van kedved inni egy tátrai teát-t?
5/12 A kérdező kommentje:
"A normálisakkal mi a bajod?"
Attól, mert valaki normális, még nem feltétlen akarok vele összejönni. Se egy éjszakára, se tovább. Sokuk egyszerűen nem jön be, de attól még lehet udvaris, intelligens. Ha valaki tetszik, bejön a stílsua, külseje is, ekdves, értelmes stb. akkor szívesen lépek vele tovább, ismerkedünk. De én nem ezekről beszélek, hanem arról, ha tudom, hogy nem vonz, nem akarok tőle semmit. Mégis elmegyekr andizni vele vagy akármit csinálni, mert nem tudok nemet mondani..
2020. szept. 24. 09:05
6/12 anonim válasza:
Bezzeg a jó Istent elutasítod...
7/12 A kérdező kommentje:
Akkor pontosítok: személyesen nem tudok nemet mondani. Online megy. :D
2020. szept. 25. 09:25
9/12 A kérdező kommentje:
Átlagosan. Nem vagyok csúnya, sem kövér, de nyilván nem egy topmodell.
2020. szept. 26. 10:52
10/12 anonim válasza:
Megnézhetlek fotón? Csak kíváncsi vagyok nem foglak ölelgetni meg csókolgatni. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!