Hogyan tűrjem el magam mellett az embereket?

08:35-ös vagyok

Köszönöm a kiegészítést.

De akkor ezt hogy képzelted el? Ha minden úgy történne, ahogy szeretnéd, akkor mindenki más alkalmazkodna hozzád, te meg senkihez?

Ha ez így van, tényleg jó tanácsként írom, hogy a helyedben ezen elgondolkodnék. Mert akkor azt kell feltételeznem, hogy semmit sem tudsz az emberi kapcsolatokról. Ami nem baj, mert ezt mindenki folyamatosan tanulja, fejlődik, alkalmazkodik, és te is megtanulhatod, hogyan kell kapcsolatokat építeni és megtartani, de ehhez neked is tenned kell, mint ahogy minden más ember is meg tanulta és elfogadta ezeket a dolgokat.

De arról is lehet szó, hogy valamilyen személyiség sérülésed van, ez sem ritka, és ez esetben keress fel egy pszichológust, aki együtt tud veled ezen dolgozni.

Ha ennyire vágysz a kapcsolatokra (és természetes, hogy vágysz, hiszen minden ember vágyik rá) akkor próbálj meg minden opciót, ami akár kicsit is segíthet. De valódi megoldásokról beszélek, nem arról, hogy elvárod, hogy elfogadják az esetleges agresszív/ impulzív kitöréseid. Te se próbálj meg csendben maradni, mert hosszútávon ez sem megoldás, hanem kérj segítséget szakembertől és próbálj fejlődni, hogy már ne legyen feladat a kapcsolatépítés. Én őszintén szurkolok neked.

Én aztán egyáltalán nem akarok kötekedni. Próbállak megérteni és a szituációt amiben vagy. Nekem egy "harcikutyam" van. Igaziból csak egy nagyra nőtt öleb, de mágis minden egyes nap valaki ránk szól, hogy vigyük innen a kutyák meg tegyünk rá szájkosarat és pórázt mert veszélyes... és nyilván nem kedves hangsúllyal mondják ezeket...minden áldott nap! Az én kutyám még a cicáknak sem árt, sőt mikor a kiscica belemászott a kajás tálkájába olyan óvatosan vette el a falatot a táljából, hogy még mi is meglepődtünk. Mégis, egyszer sem osztjuk ki az embereket, hogy márpedig az én kutyám nem vadállat, vagy ott maradunk és kénytelenek ők elmenni ha annyira félnek, vagy ott maradnak és megtapasztalják, hogy mégsem egy vadállat a kutyánk, de nagyon sokszor pedig minden szó nélkül elsétálunk. De olyan még sosem volt, hogy én megmondtam volna a magamét bárkinek is, mert számomra nem ér annyit az az ember, hogy én lemenjek a szintjére és vitatkozni kezdjek. A lelki békém sokkal többet ér ennél.

Azt írod, hogy te megalkuvó vagy. Ha ilyen vagy, akkor hogy lehet, hogy ez egy általános probléma nálad? Bocsi, hogy nem értem, és lehet, hogy értelmileg ezek szerint nem vagyok a toppon, de számomra nem áll össze a kép, hogy egy ember, aki megalkuvó a legtöbb helyzetben és próbál alkalmazkodni, hogy lehet általánosságban kiközösített? Mert igen, persze egyszer-egyszer előfordul mindenkivel, de ha egy probléma, és most mindegy milyen problémáról beszélünk, általános, akkor ott bizony van egy probléma, amin lehet dolgozni.

Kedves tothzsuzsi nevű felhasználó,

a tanácsaidat a magam fejével elég hasznosnak és empatikusnak tartom. Alapvetően a megoldási javaslataid jó szándékúak, előre mutatóak. Miben látod annak az okát, hogy a kérdező felé az üzeneteid nem mennek át?

Hasznosnak látnád-e megosztani a kérdezővel Tringer és Beck Kognitív torzítások listája c. táblázatát? Szerinted magára ismerne mondjuk az első, a második, a negyedik és a kilencedik pontban? Nem hinném, hogy ez a fiatal lány ne lenne elegendően intelligens a belátáshoz, de -kiderül e neked szóló válaszaiban- hogy érzelmi alapú elutasításban van. Mit tartasz célravezetőnek, hogy az ellenállásán túllendüljön?

Gondolod, hogy a kérdezőnek van egyáltalán bizalmon alapuló kapcsulata (a kutyáján kívül)?

Hogy látod, a kérdező énképe és a jelzése a válaszai mennyire fedik egymást?

Valahogy el kellene neki mondani, hogy egyszerűbb cipőt felvenni, mint az egész világra szőnyeget borítani.

Örülök, hogy van ilyen segítőkész hozzászóló is a gyakin, mint te, kedves tothzsuzsi.