Minek nevezik azt, amikor meg vagyok keresztelve, de nem hiszek a földön lévő összes vallás közül egyetlen egyben sem?
Ha úgy általában hiszel valamilyen a fizikai világon felül létező, önmagában létező entitásban, entitásokban – lényekben, erőkben, törvényekben –, mindenféle szűkítés, konkretizálás nélkül, akkor talán azt lehet mondani, hogy a szó eredeti értelmében idealista vagy (azaz hiszel az ideák önálló létezésében). Ha hiszel valamilyen a világot teremtő és a világnak gondját viselő, személyes – értsd: személyiséggel rendelkező – természetfeletti lényben, azaz istenben, akkor teista vagy. Ha egyetlen ilyen isten létezésében hiszel, akkor monoteista vagy. Ha ez jó átfedéssel megegyezik a Biblia, a kereszténység Istenével, akkor alapvetően keresztény vagy. Ha Isten személyes voltát szimbolikusnak tartod, maga a tényleges természetfeletti fogalmadban nincs személyes jellege istennek, akkor még talán a misztikus – miszticista –, lehet jó kifejezés.
De a megfelelő szó, jelző megtalálásához kicsit jobban ki kellene fejtened a világképed részleteit, konkrétumait, hogy egészen pontosan mi az, amit hiszel, és mi az amit elvetsz. Mert ez a „minden Istenben és Isten által van” ez így önmagában eléggé semmitmondó és általános, ebben a kijelentésben ki lehet cserélni az Isten szót az világegyetem szóra, vagy az energia szóra, és akkor mindjárt materialista vagy. De valami bizonyára van, ami számodra Istent megkülönbözteti ettől, különben nem használnád rá az Isten nevet. Tehát hiszel Istenben, aki…?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!