Lehetek keresztszülő anélkül, hogy meglennék keresztelve?
Egy nagyon jó barátom és a párja felkért, hogy legyek a hamarosan születendő gyermeküknek a keresztapja. Viszont én nem vagyok megkeresztelve, tehát pogány vagyok vagy minek hívják. Semmiképpen nem akarok felvenni semmilyen vallást, (nem vagyok ellene, csak egyszerűen nem érdekel ez a dolog) viszont szeretném elfogadni a felkérésüket. Olvastam, hogy elég ha csak az egyik keresztszülő van megkeresztelve, ennek mennyi lehet az igazságalapja? De olvastam azt is, hogy manapság már meg sem kérdezik a papok, hogy a leendő keresztszülő egyáltalán meg van-e keresztelve.
Válaszaitokat előre is köszönöm!😊
Három gyerek keresztanyja vagyok, de csak egy kis faluban kérték el a keresztlevelemet. (Írnom kellett a budapesti Szent István Bazilikába, ahol megkereszteltek, hogy küldjenek másolatot, mert elkallódott a költözéseknél.)
A másik kettőnél meg sem kérdezték.
Mivel nem vagy megkeresztelve, így általában nem lehetsz. Legalább is ott nem, ahol picit is komolyan veszik a keresztelést. Szóval a papok mindig megkérdezik, láthatóan 1. válaszból a lelkészek nem mindig.
Ha a feleséged lesz a keresztanya, akkor állhatsz vele ott, bár tudtommal hivatalosan csak egy keresztszülője lesz így is. Ettől még hívhat téged "keresztfaternak".
Ha más lenne a keresztanya, akkor lehet érdemes mondani a barátodnak, hogy te sajnos nem vagy megkeresztelve, nem vállalod, hogy megkeresztelkedsz, ezért keresztszülő sem tudsz lenni. Ettől függetlenül még szeretheted ugyan úgy majd a kis lurkót.
Mi értelme van ennek így?
A keresztszülő legfontosabb feladata a gyerek vallásos nevelése.
Tényleg komolyan kérdezem: mi értelme van csalni?
Istent akarjátok becsapni, a papot, vagy pedig kit?
A rokonságot?
"így együttesen szeretnénk úgymond “kijátszani a rendszert"
Ez azért sokat elárul. Javasold a szülőknek, tartsatok inkább névadó bulit.
Az én keresztlevelemet Kolozsváron állították ki latinul, a keresztanyám római katolikus, a keresztapám pedig a férje, aki izr., vagyis zsidóként van bejegyezve. Mindez a kolozsvári Szent Mihály templomban zajlott, háborús időkben.
A keresztszülőséget nyugodtan vállald el, az hogy elvállaltad és a jó szó, baráti viszony, együttlét a fiatal szülőkkel már megéri.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!