Olyan ember vagyok aki ha meglát egy pl elütött vagy egy kóbor kutyát, azt jobban sajnálom mint ha egy koldust vagy egy elütött embert látnék. Ebből valami baj lehet az életemben?

Elvileg korfüggő..

A legtöbb kisgyerek fejében megfordul, hogy húú márpedig ő állatorvos lesz. Hazavisznek mindenféle kisállatot, hogy hátha anyuciék megengedik, hogy befogadják stb..

Szal ilyen kisgyerekkori állatszeretet. De az ilyen elképzelésekből általában az lesz, hogy inkább orvos lesz az illető. Szal így átcsap emberszeretetbe..

Egyik ismerősöm pszichológus és ő mondta, még mielőtt bárki is fikázná.

Nálam személy szerint nincs így. Főleg a kutyákkal nem, de ez egy másik történet..

A koldusokat sokkal jobban sajnálom.

(Bár attól függ, hogy mi miatt kerülhettek az utcára.. :S)

Képzeld bele magad a helyzetükbe.. és azért egy ember még mindig többet ér egy állatnál bármennyire is kezd az ellenkezője beigazolódni..

Nem tudom mások hogy vannak vele, de én jobban sajnálok egy elütött embert, mint egy elütött kutyát. Még akkor is, ha a kutya meghal, és az ember csak nyomorék lesz (hát mégha meghal (hát mégha ocsmány halált hal)). Neki is volt családja és szerettei... Szóval szerintem egy kicsit erős kijelentés volt a kérdező részéről.

Viszont abban egyetértek, hogy egy kóbor állatot én is jobban tudok sajnálni, mint egy koldus embert, nagy általánosságban (ez nem azt jelenti hogy a koldusokat nem sajnálom!). Mint ahogy írták előttem is, a kóbor állatok mindig csak az ember rosszindulatának az áldozatai. Az állatok az emberektől függenek, háziasítottuk őket időtlen időkkel ezelőtt, mi tartozunk értük felelősséggel. Egy koldus van, hogy csak maga miatt kerül olyan helyzetbe (persze a mai világban... már bárki lehet rosszkor rossz helyen)

Én is így vagyok, de ez nem kisgyerekkori állatszeretet, mint amit az egyik válaszadó említett. (42 évesen remélem nem:) Én most csinálom azt, hogy hazaviszek kóbor állatot, gondozom, aztán gazdit találok neki. Ez már az életem részévé vált, hogy segítek az állatokon. Sajnos ezt egy utcán élő emberrel nem tenném meg, vagyis inkább nincs lehetőségem megtenni. Ráadásul azért bennem van, hogy nem ismerem azt az embert, ezért még oda se megyek hozzájuk. Én minden elütött élőlényt sajnálok, legyen az ember vagy állat, de kerülöm a látványt, mert biztos, hogy síró görcsöt kapok.

De azért ez két oldalú dolog.

Én a 12 éves lányomat abban neveltem, hogy ember és állatbarát legyen. A helyi Szeretszolgálatnak mindig elküldetjük a felesleges ruháinkat, Idősek Otthonában segétkezünk, kisebb ajándékokkal lepjük meg a környékünkön élő hányatottabb sorsú családokat, de e mellett állatmenhelyre is járunk, segítünk az állatokon, rendszeresen állatos rendezvényeken veszünk részt. Tulajdonképpen én az olyan embereken (és egyértelműen állatokon) segítek, akik nem tehetnek a sorsukról.