Segítség! Óriási a munkaerőhiány. Hol toborozzak?
A cégemet is elérte a munkaerőhiány. Bizony. Kapom teljesen tisztességesen az jól megérdemelt állami milliárdokat. Hozom létre sorban a cégeket, azt alig van munkavállaló. Lusta disznó ez a népség. Pedig nagyon nagylelkű vagyok velük.
Múltkor is mondtam Katikának, hogy baromi gyorsan maradjon bent túlórázni, mert találok helyette jobbat. Erre meg jön azzal, hogy a héten már harmadszor kell neki 12 órát dolgoznia meg hogy ehhez nincsen jogom. A fenét nincsen, így is heti 20 órára van bejelentve. Mit akar még?
Aztán itt van ez a Péter a pénzügyes. Az idióta egyedül neveli a két gyerekét. Mondom neki, hogy vegyen fel bébiszittert. Erre azt mondja, hogy havi 95 ezer forintból nem telik rá. Micsoda arcátlanság! Örüljön, hogy van munkája, amíg ki nem vágom. És baromira nem érdekel, hogy beteg a gyerek és be kell mennie hozzá a kórházba. Szépen dolgozza csak le a napi 10 órát.
És sajnos még sorolhatnám.
Most pedig már odáig fajult a helyzet, hogy munkaerőhiánnyal küzdök. Öt embert akartam felvenni, de eddig csak négyet sikerült. Pedig már majdnem egy hete hirdetek. Ilyen hiánnyal még nem találkoztam. Pedig tényleg nincsenek nagy igényeim. Most az, hogy legyen legalább egy Summa Cum Laude minősítésű mesterdiplomája, beszéljen legalább 2-3 nyelven tárgyalóképesen, és legyen 10 év szakmai tapasztalat simán elvárható egy 20 éves pályakezdőtől. Ennek megfelelő akár 100 ezer NETTÓ fizetés mellet. És nincsen, nincsen, nincsen jelentkező.
Jó most ugyan beadták az önéletrajzukat 80-an. De azoknak sincsen 8-9 évnél több tapasztalatuk és már idősek is. Elmúltak 25 évesek.
Na tehát én tényleg mindent megteszek az alkalmazottaimért, ezért is járt nekem, hogy végre kikapcsolódhassak a csinos, fiatal feleségemmel a Bahamákon néhány hétre. És hogy szülinapomra megajándékozzam magam egy új 7-es BMW-vel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!