Veletek milyen vicces/ciki dolog történt meg?
Ááá ne már ez ütött 3-as. xD
Hogy nézett ki a tesi tanárod,el sem tudom képzelni xD
Huh, hát az enyém nagyon kínos volt. :/
Töri óra előtti szünetben az udvaron marháskodtunk a többiekkel, és mikor csengettek, persze csigagyorsasággal mentünk be az épületbe, utána az osztályba.
Na, a mi töritanárunknak van egy olyan tulajdonsága, hogy már óra előtt általában bent van a teremben. Persze, normális, hogy ezt én elfelejtettem.
Nagy lazán besétálok az osztályba, ketten csendben beszélgettek az ablaknál, egyik ült a padban és a füzetét bújta. TZ előtt álltunk.
Szóval ott tartottam, hogy beléptem az osztályba, és mint aki teljesen meghibbant, elordítottam magam, hogy ,,Ba...szki, kell nekem ez a TZ pont most?"
A tanár természetesen hallotta ezt. Azt a reakciót kellett volna látni, amit akkor vágtam, amikor szembesültem a ténnyel, miszerint a fiatal töritanár a katedránál ült.
Csúnyán megnézett, nekem pedig sült a pofám. Azóta nem merek a szemébe nézni. De szerencsére, nem lett semmi probléma belőle, hiszen TZ írás közben is mintha vigyorgott volna. Szerintem a reakciómon, vagy hogy mennyire zavarba jöttem.
Ez így elmesélve nem is annyira vicces, de miután kijöttünk óráról, sírtam a röhögéstől. És ugyanakkor égett a fejem is. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!