Mondani nekem te, most mingyá, hogy mit csinálni helyembe ilyenkor? Én beszél nem jól vengerszkij, lenni orosz én most.

Szóval, van nekem egy lenni pajtásom. Egy oroszlán. Nem is. Hogyan mondani? Nem oroszlán. Ez is egy állat, de nem lenni oroszlán. Ja, lány. Da. Orosz lány.

Mondani nekem ő, hogy mi játszani, mint pajtások. Játszunk dugócskát. Én dugjak el valamit, s ő talál ki, hogy mit eldugni.

Posle etogo én dugtam el neki bele botocskámat. Nagyon élvezetes játék. De ekkor lett egy kis problema. Nem találta ki, hogy mit dugócskáztam én el neki bele.

– Keresd meg Grisa (ez lenne én), nem tudom, hová dugtad.

Mondom neki, sehol nem találom. – Ne legyél olyan mamlasz most már te. Nézd meg közelebbről. Megnéztem, de nem is találom így se. Még közelebb hajoltam. Dugtam be nekem fejemet a botocska után.

– Nem van meg – mondom neki. Erre ő mond nekem, hogy húzzam ki fejem, mert hajam nagyon csikizi.

Bolond ez a lány, én kopasz vagyok egészen fejemen. Erre, de ő érzi, hogy szőrös. Mondani én, az nem nekem fejem, hanem egy nagy barna medve.

– Akkor csalogasd ki. Ki is csalogattam.

És el sem fogjátok hinni, mit találtam, amikor már kint volt a mackó?

Ott állt egy vse páncélos dandár! Ettől aztán nagyon elcsodálkoztam.

Közben hallom, ez a liba bekapcsolja a rádiót. Híreket mond ez a rádió.

Nagyon nagy baj, nem van Kreml meg Moszkva. Eltűnt. Összes tornyocskájával, kupolácskájával. Nincs meg a Krasnaja plosad se nem.

Azt hiszem, megtaláltam.