Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Humor » Írtok vicces sztorikat?

Írtok vicces sztorikat?

Figyelt kérdés

Lehet olyan is, ami veletek történt és olyan is, aminek csak szemtanúi voltatok.

Kezdem én, csak nagyon sok sztorim van, nem fér ki ide mind. :D Párat kimásoltam a blogomból:


12-13 éves lehettem, a Gergő (legjobb barátom) 10 körül volt, amikor kicsesztünk 2 szomszéddal. :P Nagyon utáltuk őket - főleg az egyiket, szóval leginkább vele akartunk kitolni - mert az egyik mindig ordibált és káromkodott, a másik meg utálta a gyerekeket és szidott bennünket is, ok nélkül. Gondoltam, most már legyen oka, hogy utáljon minket. :D Tudni kell, hogy az ajtajuk egymással szemben volt és befelé nyíltak. Fogtunk egy madzagot, összekötöttük a kilincseket - de nem feszesre csináltuk, mert akkor nem sikerült volna a terv. Szóval összekötöttük a két kilincset, majd becsengettünk mind a két helyre és elbújtunk a lépcsőhöz, mi odaláttunk, de ők nem láttak ránk. Az egyik ki is jött, hogy ki csengetett, majd amikor a feje kint volt, nyílt a másik ajtó is és mivel össze voltak kötve a kilincsek, ahogy nyílt az ajtó, a másikat becsukta volna, csak ott volt a szomszéd feje XD Nem lett baja, de káromkodott. Egyikük sem értette, mi van. :P :D


Ez is kb. 13 éves koromban történt:

A töri tanárunk eléggé egy duhaj csaj volt, mindig ordibált, hozzánk vágta a kulcscsomóját - ami volt vagy hatszáz kiló. :S - és a naplót is odahajította a tanári asztalra mindig, mikor jött órát tartani. Belépett az ajtón és az ajtóból sutty... repült a napló. Már az ofő is dühös volt különben, hogy miért van lapjaira hullva a napló. Utáltam azt is, hogy úgy szólított, ahogy nem szerettem. Szóval egyik nagyszünetben kicsavaroztuk a tanári asztalból az összes csavart és csak összetámasztottuk. Úgy állt az asztal, hogy a lapjai tartották. Mikor becsengettek, jött a Zsuzsa néni... Mindenkinek remegett a szája a visszafojtott röhögéstől, mert tudták, hogy mi lesz. Na, a napló ismét repült és ahogy az asztalra ért, az kártyavárként omlott össze, nagy zajjal XD Húúú... azt a fejet, amit vágott! "Ki volt az????" Juj, gyilkolt a szemével! :D Persze rám mutattak, ő meg - sajnos a hangját nem tudom ugye most utánozni, de - megszólalt hülye hangon, hogy "Irány az igazgató! MOST!" - a mostot ordítva. XD Amúgy nem voltam annyira rossz gyerek, csak néha XD


Ez óvodás koromban történt:

Kint játszottam az udvaron és nagyon érdekelt, hogy mi van a hordóban, de kb. mellkasig ért nekem. ...és mivel egy 4 évesnek halvány lila gőze nincs a fizikáról, rátámaszkodtam a szélére, hogy majd felnyomom magam és úgy belenézek. Na ja... ahogy rácsimpaszkodtam a szélére, a súlyom miatt megbillent felém és egy pillanat alatt az alján találtam magam. Olyan szerencsétlenül sikerült, hogy a karjaim magam mellé szorultak, szóval ki sem tudtam magam nyomni belőle, a lábaim égnek álltak, de nem borult fel a hordó, csak imbolygott - :D - aztán megállt, én meg fejjel benne és úgy betojtam, hogy meg sem nyikkantam. Kb. a bokám látszott csak ki, meg a lábfejem, olyan kicsi voltam. Aztán kiabáltam Anyunak, ők kijöttek a házból és elkezdtek röhögni. Az egyikük a hordót húzta, a másik pedig a lábamnál fogva engem és végül így húztak ki. Megijedtem, de mikor láttam, hogy nagyon röhögnek, akkor én is röhögtem.


16-17 évesen történt:

Elmentünk a haverokkal és a Szabinával (Barátnőm volt) a Balatonra. Jól elvoltunk, úsztunk, vízibicikliztünk, stb. Szabina napozott, meg figyelt a holmijainkra. Egyszer kiabált, hogy csörög a telefonom. Siettem - volna... - ki a vízből, rohantam fel a lépcsőn, ami a vízből kivezet és a nagy igyekezetben lobogott a masnira kötött - hosszú - madzag a fürdőgatyámon, majd beleakadt a lépcső melletti korlátba és sutty, lerántódott rólam a fürdőgatya! :P Gyorsan odakaptam a kezem a szerszám elé, a másik kezemmel meg villámgyorsan felhúztam a gatyámat, időm sem volt röhögni, vagy megnézni, hogy hányan bámulnak. :D


Alsóban:

Szünetben tízóraiztam és teleittam magam kólával. Ének óra következett, nem kottáztunk, vagy ilyesmi, hanem énekelni kellett. Már eleve sok levegő volt a gyomromban a kólától, az éneklésnél is kell levegőt venni és mikor énekelni akartam, böfögtem egy hatalmasat XDXD Még a tanár is elröhögte magát. :D Utána nem tudtam énekelni a röhögéstől, úgyhogy aznapra megúsztam a kornyikálást. :-))


Még rengeteg vicces sztorim van, de már túl sok lenne ide leírni.


Írjatok Ti is valamit. :-))



2013. okt. 26. 13:49
 1/10 anonim ***** válasza:
22%
Lehet,hogy élőben viccesek ezek a sztorik, de így leírva nem igazán. Legalábbis nekem lehet,hogy másnak igen.
2013. okt. 26. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Az egyetemen sokszor segítettem egy lánynak a programozás házijában. Egyszer miután segítettem neki megírni az assemnbly háziját azt mondta neked:

- Nélküled már élni sem tudok.

Erre én rávágtam, hogy akkor házasodjunk össze. Nem vette komolyan a lánykérésemet, még kosarat sem adott, hanem csak kiröhögött.

2013. okt. 26. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
A munkahelyemet ritkán látogatja felette ember ellenőrizni, hogy rendben folynak e a dolgok, erre gondoltam magamban, hogy két órával később megyek be. És hát nem pont ezen a napon ment oda lemeózni, hogy mi a helyzet? Jót nevettem.
2013. okt. 26. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
52%

Régebben megígértem édesanyámnak, hogy ha megkapom a fizetésemet, akkor veszek neki egy lábost.

..

Nos: én egy eléggé szórakozott személy vagyok, és fogalmam sem volt arról, hogy a lábos az nem fazék, és a fazék az nem lábos, én azt hittem, hogy a kettő egy dolog, csak kétféleképpen is nevezik.

Mikor megkaptam a fizetésemet rögtön elmentem az üzletben, és vettem édesanyámnak valamit, amiről azt hittem, hogy lábos.

...

Mikor hazavittem, oda adtam édesanyámnak, és mondtam neki, ha megígértem, betartottam, vettem neki egy lábost.

Ő ránézett, és elkezdett röhögni, azt mondta, hogy én fazekat vettem és nem lábost.

2013. okt. 26. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Köszi, jöhetnek még.


Első válaszadó: Nem vagyunk egyformák, szóval nem baj, ha nem találtad viccesnek.

2013. okt. 26. 14:27
 6/10 anonim ***** válasza:
Első éves egyetemistaként egy este mikor hazafelé tartottam az óráról, egy pillanatra elfordítom a fejem. Mikor visszafordítom a fejem összecsapódik egy lány fejével. Erre ő azt mondja, hogy isten ***, erre én rávágom, hogy úgy legyen. Erre ő elröhögte magát, és azt mondta, hogy csak egy pillanatra fordította el a fejét, és mégis mi történt.
2013. okt. 26. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Kösz, még jöhetnek sztorik.
2013. okt. 27. 11:18
 8/10 anonim ***** válasza:
Egyszer mikor egy buliból készültem haza, nem leltem a szemüvegemet. Kerestem itt-ott semmi. Szóltam a haverjaimnak, ők is keresték itt-ott semmi. Végül az egyik osztálytársam megkérdezte tőlem, hogy véletlenül nincs a zsebemben? Megnéztem, hát... Ott volt.
2013. okt. 27. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
9%

Most az előbb történt velem egy vicces dolog. Délben vettem egy üveg bort a családomnak, és mindenkinek adtam egy pohár bort.

Este is akartam adni, és bekiabáltam a húgom szobájába:

Kinga kérsz port? (mivel eszembe jutott, hogy az Egri Csillagok c. filmben az egyik pofa azt mondja, hogy ők kértek port amivel lőni lehet, de kaptak port amit inni lehet)

...

Na a testvérem visszakiabálja, hogy nem kér, mert nem akar poros lenni az iskolában.

...

Nagyon meglepett, mert eddig nem is tudtam, hogy a húgomnak van humorérzéke.

2013. okt. 27. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:
Ez még a nyáron történt. 17 éves lány vagyok és van egy 15 éves húgom. Elmentünk egy elegáns étterembe vacsorázni pár baráttal meg a húgommal. Le ültünk egy asztalhoz aztán felálltam, hogy megkérdezzem merre van a mosdó, de szandál volt rajtam ami nagyon csúszott és a csempén elcsusztam. Mindenki engem kacagott. Nagyon ciki volt, de ez nem volt elég mert még a wcre sem juttam ki így a pisika is odament egy kicsit. 😂😂
2018. nov. 19. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!