Annyira rossz embernek lenni. Néha legszívesebben inkább kígyó lennék. Mit tehetnék, hogy tényleg kígyó legyek?
"Jézus mondta: Aki megismerte a Világot és halált talált, az nem léltó az életre."
Vagyis, ha úgy gondolod, hogy már mindent tudsz az életről, és még így is bánatos vagy, és nem szeretsz embernek lenni, akkor valójában meg semmit sem tudsz az életről, az igaz szeretetről.
Ültess magadba kígyó DNS-t, sz*pj le egy kígyót, aztát főzd meg tiszta alkoholban, majd a főzet felét fogyaszd el, a másik felét meg beöntésben add be magadnak, a levet meg pumpáld a vénáidba. Ha sokat gondolsz rá éjszaka, reggelre talán kígyó leszel!
De persze nem biztos, de bármi lehetséges.
Ismert recept szerint:
Pénteken 13. án éjfélkor és telihold napján a holdvilág fényében meztelenül a mezőn találsz kígyófüvet, kígyólaput és akkor nyilik a kígyóvirág, amely azonnal összezsugorodik és szirmaiból picinyke kígyócskák csusszannak elő és kedves sziiia, sssszzziiia köszöntéssel apró bogyócskákkal ajándékoznak meg, amit kígyóbogyónak nevezhetünk.
Mindezt össze kell gyüjtened és azon melegében összegyúrnod, majd tetőtől talpig be kell kenned vele magad vele, a maradékot természetesen lenyelned, hogy belülről is átjárjon a szer.
Ha mindent jól csinálsz, a hajadból kígyófürtök keletkeznek, a derekad vonaglani kezd, a vonagod dereklani és egészen biztosan kígyóvá tekeredsz.
Szépen elénekled: tekeredik a kígyó, rétes akar lenni, tekeredik a rétes, kígyó akar lenni. 33 alkalommalkell ezt megtenned.
Na akkor aztán hármat bukfencezel és heves izzadás következtében Kígyó-gyulsz ebből a marhaságból...
Erről a nagyon kígyóról ez jutott eszembe:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!