Tetszik a vers amit írtam?

Otthonomba érvén, estidőben,

ugyancsak megbotránkozám:

ajtóm nehéz lakatja leverten

hevert a háznak udvarán.

Körültekinték portámom, s látom,

ládáim érintetlenek.

Szintúgy minden szerény ingóságom,

mit fiókban rejtegetek.

Megnyugodvám azt hivém, ostobán:

a latort, ki házamra tört,

megriaszták galád tette során

vagy elfogták épp idő előtt.

A kútkávához léptem, hisz nehéz

fáradtság igen gyötört.

Úgy véltem, felfrissít a hűs kútvíz,

ha megmerítem a vödört.

A vizet dézsába öntém, s ahol

folyt, bűz támadt a nyomában -

Nincs ahhoz hasonló csak a pokol

kénköves szörnyű bugyrában.

Mert nem víz vala a kútban, hanem

ember s állatok széklete,

s elkeverve e bűzös elegyben

ezer férfi vizelete.

Kutam immár csak árnyékszék gödre -

gyomrom menten görcsbe rándúl

tartalmát kiokádám a földre

undorom tanúságául.

Midőn lehajolván öklendezék,

épp sárga epém okádtam -,

egy míves pergamenlapot láték

heverni az út porában.

Rajta a bitangnak neve, aki

a kutamat elrontotta:

tudós magister Richárd, a Nagyffy

nemzetség leszármazotta.

Emelőrudaknak mestere ő,

gyanútlan főurak réme,

messzeföldön hírhedt kútmérgező

gonoszabbik mestersége.

Ajánlás

Jó urak! Kérdem alázatosan:

(bár kérdésem tán ostoba)

Veletek történt-e bármely korban

ilyen csúfos história?