Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Humor » Mit üzenhetett Khorr?

Mit üzenhetett Khorr?

Figyelt kérdés

Különös dolgok történtek velem és nem tudom az okát. Körűlbelűl egy éve egy erdei sétámon, amikor megpihentem a tisztáson jött velem szemben egy kutya, olyan kis vizsla féle volt. Furcsa tekintet volt, ahogyan rámmeresztette, mintha a lelkembe látna, de Én nem foglalkoztam vele.

Másnap a következő délutáni sétámon ismét ugyanott volt, mintha már várt volna. Egyszercsak odajött hozzám és elkezdett emberi hangon beszélni. Nagyon csodálkoztam és most biztosan ti is, mert ilyen nem szokott tőrténni, legalábbis annakelőtte még soha sem. Elmondta, hogy egy földönkívüli civilizáció követe és már régóta figyel engem, mert egy üzenetet kell átadnia az emberiségnek rajtam keresztűl. Valamilyen chipbeültetéses Ufós eszközzel tudott beszélni. Az Ő bolygójukon olyan formát őlt amit csak akar, itt most azért lett kutya, hogy észrevétlenül tudjon velem beszélgetni. Nem őlthet emberi alakot, mert egy extradimenzionális háború folyik a világban egy másik univerzummal és lehet hogy figyelnek engem az ellenséges világ kémai és gyanút fognának, ha emberi alakja lenne. Nagyjából így volt ahogyan elmesélte. Azt mondta az üzenetet majd meg fogom érteni, ha eljön az idő, még nem vagyok készen rá, ahogyan az emberiség és még fejlődnünk kell.


Az utóbbi időben egyre kevesebbet látogat meg Khorr, ahogyan a saját világábannevezik és Én egyre tanácstalanabb leszek, mert a saját fejlődésemmel sem vagyok tisztában.


Lehet, hogy az ellenség kémjei gyanút fogtak ? Talán az extragallaktikus háborúban elvesztette valakijét vagy leigázták a bolygóját ? Nem tudom, mert Ő erről nem mond semmit sem. Ti sokat tudtok erről, mi lehet ez.


2011. márc. 22. 16:14
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Nem veszélyesek,mert ugyis csak másodkézen keresztül jönnek.
2011. márc. 25. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!