Mondanátok pár kemény fekete/morbid viccet?
- Mit mond a rasszista taxis, ha meglát a zebrán egy kínait?
- Na, ezen a sárgán még átmegyek!
Két kannibál talál az úton egy koporsót. Rászól az egyik a másikra:
- Na ne már, megint konzervet kell ennünk?
Két új áruház
- Tudtad, hogy Indonéziában a sok földrengés hatására két új áruház is megnyitott?
- ???
- A Richter Skála meg az Epi Centrum.
Autóversenyző
A híres autóversenyzőt halálos baleset éri. Az özvegyet behívják a hullaházba, hogy azonosítsa a hullát. A boncmester kihúzza az első fiókot: üres, másodikat: üres, harmadikat: üres Ekkor megszólal az özvegy:
- Igen, ő az, megismerem. Sose volt benne az első háromban!
Kocsi a szakadékban
- Mama! Miért lökjük le a kocsit a szakadékba?
- Csönd fiam, még felébreszted a papát!
Öregurak a templomban
Két mentős beszélget:
- Te, a múltkor volt egy szörnyű esetünk. A templomból hívtak minket, hogy mise közben az egyik öregúr meghalt, és azt kérték, hogy diszkréten vigyük el, hogy a többi hívőt ne zavarjuk meg.
- És ebben mi volt a szörnyű?
- Öt másik öregurat is kihoztunk, mire végre megtaláltuk azt, aki tényleg meghalt.
Nagyon jó csaj
A kannibál apa és fia meglát egy nagyon jó csajt. Azt mondja a gyerek:
- Vigyük haza és együk meg!
Erre az apa:
- Inkább vigyük haza, és együk meg anyádat!
A vámpír lakomája
Minden reggel elmegy a vámpír a boltba és kér 5 liter vért. Ez így megy minden nap, de egyszer a vámpír inkább egy kiló kenyeret kér.
- De vámpír, minek neked a kenyér???
- Hááát... az utca végén baleset történt és most megyek mártogatni!
Búvárpizza
- Tegnap búvárpizzát ettem!
- Az meg mi?
- Lement, körülnézett, aztán feljött.
Szép váza
Egy fiatalember váratlanul meglátogatja a menyasszonyát. Percekig csak ácsorognak az előszobában, nem szólnak semmit, csak ölelik egymást. A vőlegény, hogy megtörje a kínos csöndet, megjegyzi:
- Milyen szép ez a váza, itt az asztal közepén!
- Igen - mondja a lány -, az apám hamuja van benne
- Szentséges ég! - mondja szörnyülködve a fiatalember.
- Szerintem is borzasztó! Még arra is lusta ez a piás vénember, hogy kimenjen a konyhába egy hamutartóért!
Nem történt semmi
Egy gazdag gróf kéthetes nyaralásból jön haza, a kocsisa kinn várja az állomáson.
- Na, fiam, történt valami, míg távol voltam?
- Nem történt semmi, hacsak az nem, hogy a Bodri, a nagyságos úr kedvenc kutyája megdöglött.
- És mitől döglött meg a szerencsétlen?
- Megfeküdte a gyomrát a sok sült lóhús.
- Hogy jutott a Bodri annyi lóhúshoz?
- Hát mert a lovak bennégtek az istállóban.
- Hogy-hogy, leégett az istálló?
- Igen, a tűz átterjedt a palotáról.
- Leégett a palota? De miért?
- Mert a nagyságos úr anyja ravatalán felborult a gyertya.
- Meghalt az anyám?
Az ijedt kocsis:
- Hát hogy ne kapott volna szívrohamot a szerencsétlen, amikor megtudta, hogy a nagyságos úr felesége megszökött a titkárával!
Csernobili reklám
- Hogy kezdődik a csernobili samponreklám?
- ???
- Anna egyik fejét ezzel a samponnal mostuk, a másikat...
Rettentően ronda
Felszáll a vonatra egy úr és a felesége. Találnak egy kabint, amiben csak egy ember ül. Kisvártatva a férj kimegy a kabinból, a másik férfi meg utána, és megszólítja:
- Ne haragudjon meg, uram, de az Ön felesége rettentően ronda. Én plasztikai sebész vagyok, és mindössze 300.000 forintért csodaszéppé tudom varázsolni.
Visszakérdez a férj:
- 300.000-ért? A vadász 80.000-ért lelövi.
Ivászat a repülőn
A repülőn egymás mellet ül az orosz, az amerikai, meg az arab.
Jön a stewardess, és megkérdi:
- Mit inna uram?
- Egy pohár vodka nem lenne rossz - mondja az orosz.
- És Ön? - kérdi az amerikait.
- Egy whiskey-t kérek sok jéggel.
- Önnek mit hozhatok? - fordul végül az arabhoz.
- Köszönöm, én nem iszom. Ma még vezetek.
Nők és a pizza
- A nők olyanok, mint a pizza. A húsos jobb, mint a gombás.
-Anya, én kiskutyát szeretnék karácsonyra.
-Szó sem lehet róla kisfiam, te is pulykát eszel mint a többiek.
Mit csinál két depressziós barát?
Együtt lógnak.
-Tudtad hogy a galambok meghalnak szexelés után?
-Tényleg?
-Hát amelyikkel én voltam az elpusztult.
Mije fehér egy négernek?
A gazdája.
Mi a különbség a morbid humor és a fekete humor között?
Fekete humor példa: Tíz csecsemő egy kukában.
Morbid humor példa: Egy csecsemő tíz kukában.
-Doktor úr, a péniszemen van egy furcsa elváltozás.
-Mutassa meg, kérem!
-Pillanat, csak megkeresem, hogy melyik zsebembe raktam!
- Anyú játszhatok a nagyival?
- Hát azért nem fogom neked kiásni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!