Melyik időutazónak higgyek?
Noah Novak 2030- ból
Donald Trumpot újra meg fogják választani 2020-ban
A telefonok egyre nagyobbak lesznek
Háztartást vezető robotokat fognak bemutatni
A Bitcoin egyre erősebb lesz, de megmarad a többi pénznem is
A globális felmelegedés eléri Észak-Amerikát, míg Európában egyre hidegebb lesz
Az emberiség 2028-ban eljut a Marsra, pont ugyanebben az évben jelentik majd be az időutazást
Az elektromos autók 600 mérföld/órával is képesek lesznek közlekedni
Bizonyos rákos megbetegedéseket már képesek leszünk gyógyítani
Megjelennek a Google Glasshez hasonló mesterséges intelligenciával működő eszközök
Adam Archon 2045-ből
2028 augusztusában földönkívüliek szállnak le a Földre. Egészen pontosan akkor hozzák nyilvánosságra az idegenek létezését.
Ugyanabban az évben jelentik be az időutazás létezését, amit már 1981-ben kifejlesztettek.
Az ufóészlelések nagy részben valójában időutazók voltak.
Los Angeles teljesen víz alá kerül, és a várost új helyre költöztetik.
2030-ban az egész világ egy globális szuperállammá válik.
2045-re a világot egy szuperfejlett mesterséges intelligencia fogja irányítani, a The Light (Fény, vagy Világosság), amit tíz ember felügyel.
Martin Luther King unokája, Yolanda Renee King lesz az Egyesült Államok elnöke, és legnagyobb amerikai elnökként tartják majd nyilván.
Eltűnnek a színes ruhák, mindenki csak fekete és fehér színű öltözéket visel.
James Oliver 6491-ből
Az állítja, hogy az ő korában az emberiség már számos más, lakható világot, és idegen fajt felfedezett, az idegenek egy részével pedig háborúban áll. A konfliktusok azonban soha nem tartanak túl sokáig, mert létezik egy bolygóközi föderáció, ami kortoll alatt tartja az univerzumot.
Ezen kívül elmondja, hogy technikailag ő is idegennek számít a Földön, hiszen egy távoli világban született, és számos galaxisban vannak barátai és ismerősei. Elárulta, a globális felmelegedés súlyosbodni fog, a Föld sokkal melegebb hely lesz. Beszélt arról, hogy a távoli jövőben minden ember életét saját, személyre szabott mesterséges intelligenciája segíti, akit Sirinek hívnak, mint ma az Apple segédjét.
A 2045-ből érkezőnek akár hinni is tudnék. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy hiszek, csak annyit, hogy az állitásainak egy részét (ufó észlelések valódi természete) meglepve olvastam, mivel saját logikám alapján én is ugyanerre jutottam, holott róla sose hallottam eddig.
A másik része pl. Los Angeles esete, szintén teljesen hihető, a tengerszint emelkedése, a földrengés-zóna aktivitása is bőven okozhatna ilyet arrafelé pár éven belül.
A harmadik része pedig (feketék és fehérek, egyetlen uralkodó által vezetett világbirodalom, stb.) pedig ismerősen csenghet mindenkinek, aki komolyabban foglalkozott Nostradamussal - persze ő nem állitotta, hogy ezek a dolog mostanában fognak bekövetkezni
van időutazás, be van bizonyitva.
de amit mondanak az lehetetlen. (ha nincs persze bizonyiték)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!