Vannak tabu témák amikről nem szabad kérdezni?

> Megkérdezhetem, miért fordítasz rá ennyi energiát?

Mert így döntöttem. A kérdés szempontjából lényegtelen. Mondjuk úgy, hogy jobbnak látom a világot, ha megérted az általam leírtakat, és így én is jobban érzem magam. Meg momentán van rá időm. De lehet, hogy holnapra megunom, vagy úgy vélem, hogy leírtam mindent, és ha ebből nem érted meg az általam leírtakat, akkor úgyis felesleges folytatni az eszmecserét.

> Bizony nagyon sok kérdés és válasz került már törlésre itt a politikai oldalon.

Ezt próbálom elmagyarázni, hogy valószínű nem politikai, hanem más okokból. Pl. hajlamos vagy – elnézését a kritikáért –, de más témára terelni a szót. Ha más kérdésénél teszed, akkor bizony azért. Semmi köze nincs a „miért fordítasz rá ennyi energiát” kérdésnek az alapkérdéshez. Irreleváns, offtopic, ami nyugodtan törölhető és törlik is, ha valaki bejelentette. Még akkor is, ha a bejelentőnek éppenséggel más szúrta a szemét, és csak ürügyként szolgál ez a szabályszegés a törléshez. A megoldás egyszerű: Ne adj ürügyet. Ha tételesen cáfolod valamelyik érvemet, pontosabban olyan ellenérveket hozol fel, amik más szemszögből világítva meg a kérdést arra a belátásra vezet, hogy változtassak a véleményemen, akkor oké. De nem igazán látom, hogy ez történne. Ha A-t kifejtem, akkor B-t mondasz. Ha B-re reagálva leírom a saját érveimet, akkor C-re váltasz. A feltett kérdésre nem jön válasz. Írd meg, hogy miben helytelen az érvelésem. Ne általánosságban, hanem az adott hibás gondolati láncra rávilágítva.

> Az a fő problémám, miért nem lehet az embereknek kifejteni a véleményüket bizonyos politikai kérdésekről?

Ki lehet. Mint írtam, pl. csinálhatsz blogot, honlapot, Facebook oldalt, megjelentethetsz saját újságot. Meg persze megtalálhatod azt a médiumot, ami örül annak, ha kifejted a véleményedet.

> Tévében, rádióban gyakran előfordul, hogy a műsorvezető belefolytja a szót a meghívott vendégbe ha az elkezd valami igazán lényegesről beszélni.

Mert egyetlen médium sem teljesen párt- vagy ideológiasemleges. Legalábbis a legtöbb nem az. Egy kuruc.info nem fog lehozni egy olyan cikket, ami a zsidók érdemeiről szól. Gyanítom, hogy egy ilyen jellegű komment sem él túl sokáig. Ugyanígy egy mazsihisz.hu sem fog lehozni egy – még a törvénybe nem ütköző – mérsékelten antiszemita tartalmú írást. Ezen nem tudom mi a meglepő.

Vannak közszolgálati adók. Ők sokkal inkább törekednek a semleges nézőpontra, de ők sem 100%-ig azok, hiszen függnek a politikai döntésektől. Ők leginkább a szélsőséges dolgokat szűrik ki, és ilyen téren fojtják bele a szót valakibe. Ezen sincs mit csodálkozni. Egyszerűen keress különböző médiumokat, ha objektíven akarsz látni.

Ha a médiában érthető módon megvan az információ szűrése, szelektálása – ami nem mond ellent a szólásszabadságnak, sőt pont ez jelenti a szólásszabadság igazi mibenlétét –, akkor nem tudom mit vársz egy magántulajdonban levő honlaptól. De azt látom, hogy még itt is sokkal jobban érvényesül az, hogy különböző vélemények férnek meg egymással, mint a legtöbb hivatalos médiában.

> Ha nem azt mondja a vendég amit elvárnak tőle, akkor már összedől a világ?

Nem, csak esetleg hazaküldik, hogy menjen akkor oda, ahol szívesen veszik a véleményét. De mint írtam egy vendég, ha megválogatja a szavait, akkor bizony elnézik a kritikát, sőt hallgatnak is rá. Nem csak a mondanivaló fontos, hanem a stílus, hangnem is, ami alapvetően meghatározza a viszonyulást a kimondottakkal szemben.

> Ha már az ókori Rómában is normálisnak számított a "Hallgattassék meg a másik fél is!" elv, pedig az egy zsarnoki állam volt, akkor a XXI-ik századi Magyarországon ez miért nem lehetséges?

Ott is voltak bőven cselvetések, gerinctelenségek. Sőt ma kevés embert ölnek meg politikai okokból. Akkoriban azért erre is akadt példa, nem egy.

> Szerintem minden kérdés és vélemény egyenjogú, nincs kivétel!

Korunk egyik legnagyobb hazugságát írtad le. Ez érdekes téma lenne, de vélemény és vélemény között a tudásban, hozzáértésben van különbség, amitől nem egyenjogú. A kérdésnél meg a hatásban, következményekben lehet erős eltérés, ami miatt különböző megítélés alá esik, mint a másik. Persze létezik ellenérdekeltség is, és sokszor ez jelenik meg, de ettől az előbb leírtakat tartom. Én legalábbis egy betegség esetén megkülönböztetem az orvos véleményét Mari néniétől, számomra van hierarchia a kettő között. Megint csak különbséget teszek egy „a #8 hozzászólásodnak X mondatára reagálva szerintem azt nem veszed figyelembe” jellegű vélemény és a „Mekkora egy f…sz vagy, hülyeséget beszélsz” jellegű vélemény között, és itt is hierarchikus viszont látok.

De amúgy nem lenne rossz egy konkrét példa, hogy melyik kérdésedet törölték, mi volt maga a kérdés és a körítés hozzá. Vagy melyik kérdésnél mit írtál, amit töröltek. Lehet egy konkrét példa rámutathat olyan dolgokra, amit általánosságban nem biztos, hogy elfogadnál, vagy elfogadnék.

> Mivel már csak ketten diskurálunk, ezért szúrtam közbe egy ilyen magánjellegű kérdést, mivel feltűnően kitartóan, hosszan és részletesen válaszolgatsz.

Oks, így már egészen más színe van a dolognak. Lehet én értelmeztem rosszul ezt a megjegyzésedet.

> Természetesnek veszed a jelenlegi áldatlan állapotokat.

Természetesnek igen. Érthetőnek igen. De nem jónak. Amit a #23 hozzászólásban kifejtesz, az így alapvetően elfogadható érv, csak szerintem a jéghegynek a csúcsa. Következmény és nem kiinduló ok. Nincs baj a szólásszabadsággal. Működik, leszámítva bizonyos szélsőségeket, amit meg szerintem nem is árt, ha valamilyen módon kordában tartunk. A fő probléma leginkább az, hogy a legtöbb ember nem emberhez méltóan él, így nem emberhez méltóan gondolkodik. Az érvütköztetésre nincs általános igény. Mondom mire gondolok pontosan:

Az embernek kellene, hogy legyen jól kialakult, önmagának megfogalmazott világképe, kellene, hogy legyenek elvei, átfogó, objektív igazságképe, függetlenül a jelenlegi helyzetéhez, sőt akár a jelenlegi helyzete ellenére is. Például én értem, hogy a jelenlegi kormány miért szorgalmazza a gyerekvállalást, milyen gazdasági, társadalmi indokok állnak emögött. Ilyen módon értékelem azt, ha ezt a társadalom egésze támogatja, előnyösebb helyzetbe hozza azokat, akik gyereket vállalnak, így tulajdonképpen hátrányosabb helyzetbe azokat, akik nem akarnak vagy valamilyen okból nem tudnak gyereket vállalni. Még a számos hátulütője ellenére is azt mondom, hogy az elv jó, igazságosnak, hasznosnak tartom. Viszont nincs gyerekem. Bizonyos okok miatt nálam ez sokkal nehezebb döntés, jóval nagyobb felelősség lenne. Tehát ha magamat, mint egyént nézem, akkor ellenérdekelt vagyok, de ennek ellenére az elveimmel összhangban van az adott helyzet. Remélem érthető volt, amit írtam. Az embernek tehát kell, hogy legyen világképe, így elvei is. Ehhez viszont ismernie kellene a világot, látni az összefüggéseket, gondolkodni a világról, különböző perspektívákból, jobbról, balról, kicsit magasabbról is meg kellene vizsgálnunk ugyanazt a témát, ha jó képet akarunk látni.

Persze az is igaz, hogy az ember világképe változik. Leginkább a korral együtt. Volt egy baloldali önkormányzati képviselő barátom, és érdekes módon egy jobboldali képviselőtársa egyik megállapítását tartotta elgondolkodtatónak: Aki 20 évesen nem rajong a kommunista eszméért, az hülye. De aki még 30 évesen is rajong érte, az is.

Azt, hogy az ember melyik pártra szavaz, azt valahogy ennek a belső világképnek a tükrében kellene, hogy eldőljön. Jó, a legtöbb párton nem a megfelelő címke van, vagy legalábbis megkérdőjelezhető, hogy helyes-e a rá ragasztott címke, de az ember a politikai program, az eddig végzett tevékenységek alapján mégis meg tudja ítélni, hogy melyik az a párt, ami a világképe szerint igazságos, jó dolgokat tesz, és melyik az, amelyik valami egészen más irányba akarja vinni a társadalmat. Persze ehhez is érdeklődőnek kell lenni, figyelni, objektív képet kialakítani. Pl. nem árt, ha különböző forrásokból nézed a híreket, mert így ami közös mindkét oldal tálalásában, az valószínű tény, ami meg különböző, az meg nézőpont, szubjektív vélemény, tehát szűrendő, átgondolandó.

De mégis hogy van az, hogy egyszer az egyik párt, sőt egyik ideológiai oldal nyeri a választásokat majdnem 2/3-al, míg négy évre rá meg a másik? Ennyire nem változik az emberek 1/3-nak világképe ilyen rövid idő alatt. Az emberek jó része nem racionálisan dönt. Jól mutatja ezt egyébként a kampányidőszak. Óriásplakát, rajta a képviselő, a párt logója, meg esetleg valami jól hangzó „reklámszöveg”. Ezen megy a verseny, szó sem esik ilyen téren konkrét tervekről, programokról, ideológiákról. Még a megrendezett viták is arról szólnak, hogy ki lopott, vagy ki hazudott. Túl sok ember van, akinek ennyi elég is ahhoz, hogy válasszon. Az emberek jó része azért szavaz X pártra, mert Y párt kormányzása alatt mondjuk szegényebb lett, elvesztette a munkáját, stb… Nem objektív, világképre támaszkodó meggyőződés miatt.

Az a felmérés jut ilyenkor eszembe, hogy mikor anno az MSZP-SZDSZ koalíciót az SZDSZ felrúgta, utána két hónappal csináltak egy közvéleménykutatást, amiben megkérdezték az embereket, hogy melyik pártok kormányoznak ma Magyarországon. (Ugye akkor ez az MSZP volt egyedül, kisebbségi kormányként.) A választ nagyon kevesen adták meg helyesen, ha jól emlékszem úgy 10% körül mozgott. De ilyen válaszok születtek, hogy: MSZP+SZDSZ (ez még úgy érthető is, hiszen 2 hónapja ez volt az állapot, bár 2 hónap alatt csak kellett volna mindenkinek értesülnie a változásokról), MSZP+FIDESZ (no comment), FIDESZ, stb… Nos ilyen politikai érdeklődés, jártasság, tájékozottság esetén azt gondolom, hogy a szólásszabadság a legkisebb probléma. A szólásszabadság köszöni szépen, relatíve jól van, csak hát mindenki a bulvárt és a hülyeséget sugározza, illetve ezt fogyasztja.

De ugye benned is felvetődött a kérdés, hogy miért írok ilyen hosszú hozzászólásokat. Mert elgondolkodok egy-egy kérdésről, körüljárom, összegyűjtöm az érveket, és mivel így teszek, valahol kényszert is érzek, hogy ezeket fel is sorakoztassam. Nézd meg a hozzászólásokat, akár a politikai, akár más témákban. Túl sok az egy-két soros, tőmondatos vélemény. Gyanítom, hogy nem azért, mert nincs ideje az illetőnek hosszabban kifejteni a véleményét, hanem mert nincs olyan hosszabban végiggondolt véleménye, amit fontosnak tart kiemelni, ami valóban súlyként esik a latba.

Arról már ne is beszéljünk, hogy mennyire az aktuálpolitikai rendszerben gondolkodunk. Olyan témákról pl. már jóval nehezebb beszélgetni, hogy maga a demokrácia megfelelő intézmény-e, elképzelhető-e más jellegű politikai, gazdasági irányzat. A legtöbb embernek ezekről vagy nincs véleménye, vagy egy-egy jól hangzó, bizonyos szempontból akár helytálló, viszont azért bővebb kifejtést, gondolkodást igényelne.

Tehát szerintem nem a sajtószabadság, vagy szólásszabadság a legfontosabb téma. A probléma gyökere elég messzire visz, aminél elkerülhetetlen szerintem a tágabb történelmi, gazdasági, oktatási, filozófiai, sőt akár a vallási megközelítés. Ha úgy általában a szólásszabadságról vitázunk, akkor bizonyára sok itt felsorolt érvedet elfogadhatónak tartom. Viszont lehet hogy itt a félreértés, mert én ezzel szemben a konkrétan ezen az oldalon uralkodó viszonyokat néztem, amellett érveltem, és ezeket az érveket továbbra is fenntartom. Készítettem már honlapokat, voltam moderátor kisebb rendszereknél, sőt egyszer egy politikai témájú honlapon is, így tudom, hogy milyen kérdéses témakör a moderálás. Azt is tudom, hogy alapvetően egy honlap készítőjének, ha nem kimondottan politikai tartalmú az oldal, és/vagy kicsit kívülállóként kerül bele, akkor jónak tartja a különböző véleményeket, a vitát magát, de csak bizonyos mederben, bizonyos határok között.

Pl. az adott politikai tartalmú oldal nevezetesen egy baloldali honlap volt, egy baloldali polgármester honlapja. Én munkaként kaptam meg, akkoriban inkább csak gondolkodtam a politikáról, mintsem markáns, határozott véleményem lett volna. Sőt tulajdonképpen még inkább a baloldalt tartottam szimpatikusabbnak, de nem voltam elvakult hívője a dolognak. Ott pl. moderátorként kellett moderálnom bizonyos véleményeket, mert pl. szimpla k…vaanyázások voltak. De akadt pl. olyan jobboldali szimpatizáns, aki elsőre eléggé indulatos, markáns véleménye ellenére nem volt számomra moderálandó, és nekiálltam vele vitázni, eszmét cserélni. Mivel vitaképes volt, így idővel egyre kevésbé indulatossá, de egyre inkább együtt gondolkodóvá vált az egész beszélgetés, és még bizonyos témáknál közös tanulságokat is le tudtunk vonni, megegyezve egy-egy kérdésben valami közös álláspontban. Tehát a moderálás nagyon sok esetben nem világkép alapú, hanem a stílus, hangnem alapján dől el. Ha valakit úgy ítélnek meg, hogy nem képes racionális párbeszédre, a kellő tiszteletre, illemszabályok betartására, annak nem fognak teret adni. Az ilyen jellegű megnyilvánulás senkinek nincs hasznára.

#24 igen elvisz a témától, de ha már így tényleg ketten maradtunk, talán nem akkora baj, ha esetleg erről is szó esik.

Nem vagyok annyira naiv, hogy ne értsem mire gondolsz, mikor azt írod, hogy az orvos érdekelt abban, hogy betegei legyenek. De nem is tudom elfogadni ezt az érvet. Orvos az lesz, akiben nagyon erős elhivatottság van abban, hogy segítsen másokon, javítson az emberek egészségén. Biztos, hogy van olyan is, aki azért választja ezt a szakmát, mert jól lehet vele keresni. Illetve a mai viszonyok között még ez sem igaz, hiszen annyira azért egy kezdő orvos nem keres jól, nem véletlenül menekülnek külföldre. Mire eljutna addig, hogy jól keres, addig hosszú-hosszú éveknek kell eltelnie, amivel azért szerintem sokan tisztában vannak, és aki meggazdagodni akar, az inkább más szakmát választ. Aki neadjisten mégis doktorként akar meggazdagodni, az lehet, hogy az első boncolásnál, vagy kevésbé gusztusos betegségnél fogja elhagyni az iskolát. Aki orvosként végez, az a legtöbb esetben erős segíteni akarási vággyal, sőt kényszerrel rendelkezik, ami a legtöbb embernél kellően erős, hogy élete végéig megmaradjon.

Persze sokan megcsömörlenek, elhidegülnek, de nem tartom reálisnak, hogy nagy tömegben szándékoltan, tudatosan ártó szándékkal állnának hozzá, pusztán anyagi megfontolások alapján. (Nem is logikus, de erről majd lejjebb.) Az orvosok legalábbis nem. A gyógyszergyártókkal már lehet más a helyzet, de szerintem ott sem direktben így működik a dolog. Inkább tartom valószínűnek azt, hogy esetleg kevésbé hatékony termékeket dobnak piacra, illetve a ténylegesen nagy hatékonyságú gyógyszerek árát meg a csillagokban tartják. De itt is vannak azért kontrolláló folyamatok, vizsgálatok, amelyek gátat szabnak annak, hogy ez egy bizonyos határon túl menjen. Ismertem pár igen lelkes, idősebb orvost, meg pár kóklert is, így bár nem éppen reprezentatív a mintám, de amit én láttam, abból ez jön le.

> Na meg a szívbarát margarinok. Hiszen margarin nem létezik a természetben, ezért ez teljes mértékben idegen a szervezet számára.

Megjegyzem a főt hús sem természetes. A mai komplett táplálkozásunkról elmondható, hogy egyetlen a természetben élő lény sem fogyasztja azt amit mi így, ilyen formában, társítással, átalakítással, arányokban. De attól, hogy valami nem természetes, attól még ebből szigorúan nem következik az, hogy káros is. A másik oldalról attól, hogy valami természetes, abból meg nem következik szigorúan az, hogy egészséges, vagy jótékony hatású is. Pl. a dohány is, a marijuana, a kávé, az ópium vagy a légyölő galóca is természetes anyagok, azt mégsem éppen a legjobb hatással van a szervezetre.

A margarin jó példa, hiszen szintetikus. Illetve szintetikus? A természetben nem jön létre magától – bár ebben nem vagyok olyan járatos –, de természetes anyagokból készítik. Ilyen alapon a sajt, a vörösbor vagy a kenyér is szintetikus. De hogy a szervezet számára idegen? Ha idegen, akkor nem képes felhasználni, így távozna a szervezetből. De képes felhasználni, ellát különböző funkciókat. Persze a gond akkor van, ha ennek olyan mellékhatásai vannak, ha olyan eltérések vannak a két hatásmechanizmusban, amelyek károsak az ember számára. De ez egy eshetőség, nem szükségszerű következmény. Tehát én erősen szétválasztanám a természetes-szintetikus kérdést az egészséges-káros kérdéstől. Nézzük meg egy-egy élelmiszer, gyógyszer vagy egyéb dolog esetén, hogy önmagában milyen hatást kelt, mert ez az, ami valóban információt ad.

Amúgy sem látom értelmét, hogy miért kellene egy káros anyagról azt állítani, hogy egészséges, vagy gyógyító hatású. A cigiről tudjuk, hogy káros, rá is van írva. Az orvos is csak lebeszél róla. (Ha érdekelt lenne abban, hogy beteg legyél, akkor nem tenné.) Minden azt harsogja, hogy káros. Vagy az agyonsózott chipsről is tudjuk, hogy káros, senki nem állítja az ellenkezőjét. Mégis fogyasztjuk ezeket. Önként és dalolva. Minek kellene becsapni minket azzal, hogy mérgeket fogyasszunk abban a tudatban, hogy az egészséges, ha mindenféle machináció nélkül önként, tudatosan amúgy is mérgezzük magunkat? (Nota bene egyébként én is dohányzom, de ez részletkérdés. :-) )

> Ha a szomszéd Mari néni azt mondja "tegyél rá ecetes ruhát", hát azt jobban elfogadom, mert ha nem használ hát nem is árt legalább.

Hát jó esetben tényleg az ártani nem használ esete forog fent. De egy orvos azért megtanul diagnosztizálni, még ha ez azért nem is egy egzakt tudomány. Lehet, hogy szédelegsz, az ájulás kerülget. Mari néni jön, és azt mondja, hogy ő is szédelgett, mikor megfázott, így azt mondja, hogy igyál sok mézes teát. Nos ha te éppen attól szédelegsz, hogy egy kibontakozóban levő cukorbetegség tüneteit érzed, akkor a mézes tea fogyasztgatása rosszabb esetben meg is ölhet. Az orvos meg megkérdezi, hogy volt-e lázad, megnézi a torkod, meghallgatja a légzésed, és kijön, hogy a nullához konvergál annak az esélye, hogy ez egy megfázás. Esetleg gyanít valamit, elküld vérvételre, amiből meg szépen kiolvassa, hogy a vércukorszinted az egekben van. Egy orvos is tévedhet, de Mari néninél azért mégiscsak ritkábban. Az orvos felír neked amúgy akár teljesen szintetikus úton előállított inzulint, ami életben tart és amire nincs természetes alternatíva. A természet ezt egészen máshogy oldotta meg. Aki cukorbeteg, az meghal.

De azért azt is hozzá kell tenni, hogy a legtöbb gyógyszer kiindulópontja a természet. A legtöbb gyógyszert valamilyen természetes gyógymódból, gyógynövényből vesznek át, megállapítják azt az összetevőjét, ami a tényleges gyógyulást segíti elő. Szintetikusan létrehozva sokkal nagyobb, biztosabb hatást tudnak adni, hiszen tudják pontosan szabályozni a hatóanyag tartalmat. A másik oldalról eltávolíthatják azokat az összetevőket, amelyek semlegesek, vagy éppen pont káros hatásuk van. Egy gyógyszer ilyen szempontból nem feltétlenül szintetikusabb mint egy korsó sör vagy egy adag túrós tészta. Az előállítási folyamata ugyan más, de a kémiája a dolognak nem sokban tér el. Pl. sok gyógyszert kőolajból állítanak elő, különböző vegyi folyamatok segítségével. Igen, ez ijesztően hangzik, mert hát ugye a kőolaj nem finom, a vegyészetről meg mindenféle savak, meg lugok, meg egyebek jutnak eszünkben. Arról kicsit elfeledkezünk, hogy maga a kőolaj is természetes, élő származék, illetve hogy a főzés is, az emésztés is vegyészet. Igen, a savak ijesztőek, de a gyomrunkban is az van. Meg nagyon ijesztően hangzik az, hogy acetilszalicilsav, de a nátriumklorid is, meg a hidrogén-hidroxid is ugyanilyen ijesztő, ha az ember nem tudná, hogy a közönséges konyhasóról és a vízről van szó. Apropó szalicil. Béta-hidroxisav (C6H4(OH)CO2H). Ez is mennyire csúnyán hangzik, de a közismertebb neve, a szalicilsav sem túl bizalomgerjesztő. De hallottam már idősbb háziasszonyt arról panaszkodni, hogy ő nem eszik ilyen bolti lekvárt, mert hát abban annyi E-xxx van, ami csak beteggé teszi az embert, de azért a lekvárt ő is szalicillel tartósítja, mert hát a nagyanyja is ezt használta, ez ősi, megbízható, jól bevált dolog. Persze ő nem tudja, hogy az az E-xxx pont a szalicilsav jelzője, ő sem nagyon látott ugye szalicilfákat, de megszokta, hogy ez van, így nem tekinti mesterségesnek. Amúgy meg nem is az, hiszen a fűzfa kérgének egyik anyagáról van szó, tehát itt megint jön a kérdés, hogy ez most akkor mennyire szintetikus vagy természetes. És igen, a szalicil nagy dózisban egészségre káros hatású (olyan dózisban, amit nem szoktunk használni). De nagy dózisban kb. minden az, még az ivóvíz is.

#26-ot kiegészítve: Annyiban igazad van, hogy az iparosodott élelmiszeripar felhasználhat kétes hatású, sőt akár kis mértékben káros anyagokat is, de azért itt is vannak szabályozó folyamatok. Én is többre értékelem az igazi bort a tablettásnál, meg a cukorral tartósított lekvárt a különböző ízfokozókkal, színezékekkel és tartósítószerekkel előállított lekvárnál.

De összességében azért ha nincs más, megeszem azt is, és nincs bennem félelemérzet. Nem tartom valószínűnek, hogy „szilvalekvár mérgezésben” fogok meghalni, még áttételesen sem.

#28: Van igazság azokban amit leírsz. Bár néhány ponton kicsit túlzónak látom az általad leírt képet, de sok helyen általánosságban rámutat valós problémákra.

Ami viszont a saját belátásom volt jó pár éve, és ami miatt egy kicsit elkezdtem máshogy viszonyulni az aktuálpolitikai csatározások eszmei, elvi oldalához az az volt, hogy a társadalom belőlünk emberekből áll. Mi szavazunk meg pártokat, mi váltogatjuk őket, mi hagyjuk azt, hogy ezt vagy azt tehessék velünk. Ez még a legkeményebb diktatúrában is így van.

Én úgy gondolom, hogy nem lehet a társadalmat megváltoztatni felülről, nagy, globális intézkedésekkel megváltoztatni, ha a társadalmat alkotó egyes emberek maguk nem változnak közben semmit. Ha a társadalmat akarod átalakítani, ahhoz az egyes embereknek kell változniuk. Ezt viszont nem lehet felülről irányítva megtenni. Alulról lehet csak leginkább. Ma sokkal többre tartom azt, hogy a körülöttem levő emberekkel, jó barátokkal, rokonokkal beszélgessek, de nem kizárólag aktuálpolitikai gumicsontokról, hanem bármiről, de oly módon, hogy annak legyenek mélységei, hogy egy-egy ilyen beszélgetésben több különböző perspektívából nézzünk meg egy-egy dolgot, mélyebb összefüggések, elvek, világképek tükrében.

Hiába a teljes szólásszabadság abban az értelemben, ahogy te gondolsz rá, ha ugyanazok a felszínes, populista, rövidlátó érvek hangzanak el legtöbbször, és ha akad valaki, aki esetleg kicsit mélyebbre ás egy-egy témában, az nem talál meghallgatásra, nem képes mélyebb változásokat az emberekben elindítani, mert az emberek többsége továbbra is a saját kicsinyes céljaik alapján döntenek.

Néha politikai jellegű témák esetén szóba kerül, hogy pl. mi az állam valódi feladata, miért van egyáltalán rá szükség. Ma az állam próbál megszabadulni azoktól a tevékenységektől, amelyek veszteséget termelnek, próbálják profitábilis irányba terelni ezeket, és ma azt nevezik sikernek, ha ez sikerül, vagy a veszteséget termelő tevékenységtől az állam megszabadul. Van egy csomó dolog, amit az emberek önmaguktól megcsinálnak, mert átlátható, rövidtávú hasznukat látják ezeknek a dolgoknak. De vannak olyan dolgok, amelyeket az egyes emberektől nem lehet elvárni, de összességében minden ember számára hasznos. Pl. útépítés. Ha mindenkinek magának kellene megoldani a háza előtti út aszfaltozását, akkor Józsi bácsi könnyen eshet abba a hibába, hogy azt mondja: Nekem nincs autóm, minek tennék bele pénzt az aszfaltozásba? És tulajdonképpen bizonyos mértékig még igaza is van. Persze aztán ugyanaz a Józsi bácsi csodálkozik, hogy miért van az, hogy egyre drágább a helyi kisbolt, mert olyan összefüggésében képtelen látni, hogy ha nincs aszfaltos út, akkor a kisboltba árut szállító autó is lassabban, többet fogyasztva, gyorsabban amortizálódva jut el. Pont erre való az állam, hogy ilyen közösségi célokat magára vegyen, kötelezze az embereket, hogy fizessenek adót, amiből maga biztosítja az utak aszfaltozását, még akkor is, ha Józsi bácsi ezt pénzkidobásnak tartja.

Az oktatás, a kultúra, az egészségügy mind-mind olyan témakör, ahol az emberek hajlamosak megfeledkezni a mélyebb társadalmi összefüggésekről. Nekem nincs semmi betegségem, miért fizessek azért, hogy kórház épüljön? Persze az illető nem látja át, hogy lehet, hogy most nincs betegsége, de mondjuk 20 év múlva lehet, vagy hogy neki sem mindegy, hogy a sarki közért eladója, vagy a gyerekét tanító tanár beteg-e, egészséges-e, mennyi idő alatt gyógyul meg, stb… Vagy minek fizetnék egy iskola felújításáért, ha nekem nincs gyerekem? Fizessen az, akinek van. Megint elfeledkezik a legtöbb ember arról, hogy lehet, hogy nincs gyereke, de pl. van egy vállalkozása, és ott megint nem mindegy, hogy milyen munkaerő jelenik meg, mikor állást hirdet. Érti-e, tudja-e az adott szakmát, beszél-e nyelveket, hogy viszonyul az emberekhez, stb…

Ha ma az egyik párt kitalálná, hogy januártól ingyen, alanyi jogon járna a sör, akkor nagy többséggel szavaznák meg ezt az emberek. Én meg azt mondom, hogy lennének olyan barmok, hogy megszavazzák. Mert ugye mégis hogyan lenne ingyen a sör? Vannak gyártók, van előállítási költsége, a kereskedelmi lánc is felhagyna a tevékenységével, ha nem lenne belőle haszna. Tehát az államnak kellene kifizetnie az ingyen sört. Viszont az államnak nincs pénze. Annyi pénze van, amit az adóinkból beszed. Adó formájában ugyanúgy megfizetnénk azt a sört, és mivel a rendszer bonyolultabbá válna, több láncszemből, több adminisztratív tevékenységet kívánna, ezért a költségei is magasabbak lennének, nem beszélve arról az apróságról, hogy az állami szereplők is azért félretennének különböző pénzekből egy-egy szeletet. A sör effektíve a rendszer egészét nézve drágább lenne.

Viszont jól hangzik, hogy ingyen van. Az a probléma, hogy a legtöbb emberek a rövidtávú vágyaik, félelmeik, érzelmeik alapján fognak dönteni egy ilyen kérdésben. Én szeretem a sört, tetszene úgy alapvetően az ingyen sör intézkedése úgy önmagában, átgondolás nélkül, de rendszerben nézve ennek ellenére nem szavaznám meg. No itt jön a szólásszabadság. Lehet, hogy valaki főműsoridőben a legnézettebb tévében, leghallgatottabb rádióban mondaná el mindazt, amit én fent, de a legtöbb emberre nem lenne ez semmiféle hatással. Vagy azért, mert nem értené meg a mélyebb összefüggéseket, vagy azért, mert érzelmileg nem is akar tudomást venni róla, inkább elhessegeti ezeket a véleményeket, mert hát akkor nincs ingyen sör, ami meg olyan szomorú dolog lenne. Néhányan elkezdenének azon vitázni, hogy a fenti, érveket hangoztató embernek lopott-e az apja, náci/zsidó volt-e a nagyapja, hogy áll a haja, stb… Alig-alig lenne ember, aki változtatna a véleményén, mert érzelmi oldalról ellenérdekelt abban, hogy máshogy lássa a világot.

És akkor még csak arról beszéltünk, hogy itt 2012-ben Magyarországon, a jelenlegi politikai berendezkedésben, a jelenlegi államformában mi a helyzet. Történelmi távlatokban gondolkozni, esetleg más államformákban? No erről már sokkal nehezebb értelmesen vitatkozni. Ott van Platón Állam című műve, amiben szépen leírja a különböző államformákat, azok átalakulásait egymásba. De a legtöbb ember nem olvasta, ami önmagában nem baj, csakhogy ha elmagyarázod a tartalmát, akkor pár megszokott és át nem gondolt érvvel válaszol rá, ami ugyan jól hangzik, de korántsem igaz. Gondolok itt ilyenekre, hogy „a demokrácia a legrosszabb államforma, de a gond az, hogy nem ismerünk jobbat” (ami Churchill egyik idézetének gyakran használt elferdítése), és hasonlók.

Az emberek többsége önmagát is képtelen elhelyezni a saját világában. Mi az életem értelme? Mik a saját erényeim, hibáim? Tudok-e változtatni rajta? Az elmúlt 5-10 évben miben lettem jobb ember, milyen hibákon tudtam úrrá lenni? A társadalom határozza meg az embert és így az ember egyéni érdekeit a társadalom érdeke alá kell helyezni? Vagy fordítva? Mi fontosabb, az igazság ismerete, vagy a boldogságunk? Mik a saját céljaim, mennyire jó célok ezek, emberhez méltó célok ezek? Mit szeretnék örökül hagyni, ami túléli a halálomat?

A legtöbb embernek nincs ilyen jellegű kérdésekre válasza. Sok ember el-elgondolkodnak ezeken a kérdéseken időről-időre, de választ kevesen adnak rá. Ha ilyen témákról kezdesz emberekkel beszélgetni, akkor pár rögtönzött mondaton kívül alig-alig van határozott véleményük az ilyen témákról.

Viszont ha saját életünk irányításában nincsenek valódi elveink, ha képtelenek vagyunk rendszerben nézve elgondolkodni róla, ha mi magunk nem vagyunk képesek jobbítani önmagunkon, akkor hogyan változtathatnánk, javíthatnánk másokon, pláne egy egész társadalmon? Amíg legalább önmagunk sorsának alakulásáról nincsenek tudatos, felvállalt döntéseink, addig a társadalmat nézve is csak látszólagos változásokat fogunk tenni, valódi, lényeges kérdésekben nem lesz fejlődés, előrelépés.

Pont ez indokolja, hogy miért mondod azt, hogy az egyik párt a másiknak nem alternatívája, ellenfele, hanem váltótársa. Egyszerűen az összes mai pártot mi termeltük ki. Lehet, hogy kezdetben még volt valami ideológiai, világképbeli különbség közöttük, de mára ez elsilányult. Maximum gazdasági utakban van különbség, meg jelmondatokban, amelyek a tényleges tettekben már ritkán nyilvánulnak meg.

Nem azt mondom, hogy a szólásszabadság kérdése pl. nem érdemes arra, hogy akár téma legyen, vagy úgy általában az aktuálpolitika maga, annak minden kis apró témájával, de azt is látom, hogy túl komolyan sem érdemes venni ezeket, mert csak elveszik az időt és energiát attól, hogy a lényegi kérdésekkel foglalkozzunk. Én mára többre értékelem azt, hogy magam próbáljam megtenni a társadalomért, a világért azt, amit lehet, hogy magam legyek építője ennek a világnak, illetve hogy megértessem a közvetlen környezetemmel, hogy miért teszem, esetleg elgondolkoztassam őket, megmutassak számomra fontos kérdéseket, beszélgessek róla, vagy egyszerűen csak példát mutassak abban, ami szerintem követendő példa lehet. Foglalkozok persze az aktuálpolitikai csatározásokkal is, de egyre inkább úgy érzem, mintha a homokozóban a lapátért harcoló gyerekeket látnék, annyi különbséggel, hogy persze a saját anyagi és egyéb helyzetemre az egész mély hatással lehet. Értem is a vita tárgyát, okát, a szemben álló érveket, de valahogy tényleg kicsit úgy, mint két óvodásnál. Értem, hogy fontos, értem, hogy fáj, sőt még érvelni is tudok egyik, vagy másik mellett vagy ellen, de összességében mégis valahogy kicsinyesnek, szűk látókörűnek látom az egész vitát, annak módszerét, céljait.

Ezt persze lehet nagyképűségnek is vélni, vagy sok egyéb negatív jelzővel lehet ellátni, ha valaki olvassa, de ettől még tényleg úgy látom, hogy én vagyok a társadalomnak az a része, amelyre a legnagyobb hatással tudok lenni, így a társadalom jobbítását is érdemes itt kezdenem. A következő lépcső az ismerőseim, barátaim, a családom, vagy alkalmasint egy-egy idegen, akivel beszélgethetek egy-egy témában. Rájuk már kevesebb, de azért nem elhanyagolható hatással tudok lenni, így megint csak itt a legesélyesebb, hogy bármiféle hatással lehetek. A társadalom egészét nem ismerem és a társadalom egésze sem ismer engem. Jelentős hatással nem lehetek rá. Vannak persze szavazások, meg tüntetések, meg forradalmak a világban, mikor a kis ember nagyobb hatást érhet el, de itt is kérdés, hogy valódi változások történnek-e, vagy csak variálások, átrendeződések. A legtöbb forradalom nem hozott érdemi változást, csak átrendeződést. Mások lettek az irányítók és mások az elnyomottak, esetleg kis mértékben változott a közöttük levő távolság, a lehetőségek, de ezek puszta ingadozások. Érdemi változás, jobbítás történt-e ilyen módon? Szerintem ez meggondolandó kérdés.