Hülyeség lenne ennyi év után feladni?

> Hülyeség lenne ennyi év után feladni?

Nehéz megítélni innen távolról, de nem tűnik jó ötletnek.

A sztoridhoz annyit írnék hozzá, hogy valakinek hátsó sorban is kell állnia, nem lehet mindenki szólótáncos. És még csak nem is mindig igazságosan dől el, hogy ki áll előbbre vagy hátra. Ettől még lehet táncos, lehet jó táncos, szeretheti amit csinál, fejlődhet, és nem kizárt, hogy 10 év múlva az, aki ma az első sorban van, az rég abbahagyta, aki meg a hátsó sorban állt, az áll elől.

> Imádok balettozni…

Hát akkor balettozz. Én néptáncos voltam. 6-7 év után bekerültem egy felnőtt együttesbe. Jó volt a ritmusérzékem, a mozgáskoordinációm is, de valami borzalmasan rossz testtartásom volt. Én ott és akkor ezzel úgy szembesültem, hogy az egyik táncnál – amiben hátsó sorban álltam – odajött az együttesvezető, hogy jobb lenne, ha az X fellépésre nem mennék el, mert zsűri is lesz. :-) Akkor azt mondtam, hogy jó, másokhoz képest úgy tűnik nem vagyok jó táncos. És? Én ettől még imádom a táncot, teljesen megszállottja voltam a néptáncnak is, a népzenének is, a közösségnek is. Mi voltunk akkor még az utánpótláscsapat, és volt, hogy nekünk később kellett bejönni, mert olyan koreográfiát gyakoroltak az idősek, amit mi még nem tanultunk meg. De én bementem. Nem álltam be, csak néztem. Nem azért, hogy jobb legyek, hogy jobb színbe tűnjek fel, vagy bármilyen praktikus okból, hanem pusztán azért, hogy ott legyek, hogy halljam a zenét, hogy lássam a táncot.

Egyébként mint később kiderült az együttesvezető és az asszisztens jó ideig azon gondolkodott, hogy mikor és hogy mondják meg nekem, hogy ezt a tánc dolgot nem kellene erőltetnem. :-)

Később aztán minden máshogy lett. Némileg megerősödtem, és a testtartásom is jobb lett. Elkezdtem valahogy kinézni, mint ember, a többi részével meg addig sem volt gond, de abban is fejlődtem. Két évre rá az együttesvezető kísértetiesen hasonló körülmények között mondta azt, hogy jó lenne, ha X fellépésen inkább én táncolnám a szóló szerepet, mert zsűri is lesz. Később az utánpótlás vezetője lettem, még később saját gyerekcsoportom is lett, míg végül főállásban voltam néptáncoktató. Hosszú időt húztam le az együttesben, a legtöbb koreográfiában szóló szereppel. Nekem kellett kérnem, hogy legyenek olyan koreográfiák, amiben hátsó sorban állok, mert egy egész estés műsorba nem akarnék belerokkanni, nem lenne baj, ha lenne pár olyan tánc, ahol félgőzzel is elég táncolnom.

De volt, aki világ életében hátsó soros volt, néhány koreográfiába nem került be, szóló szerepet soha nem kapott. Nyilván mert a ritmusérzéke sem volt túl jó, a mozgáskoordinációja sem. De soha nem bánta, szeretett ő is táncolni, és nem is akart többet, mint egyszerűen azt csinálni, ami a tánc lényege: táncolni.

~ ~ ~

Fiatal vagy. Egyrészt egy baromi erős versenyszellemben neveltek titeket. De a tánc alapvetően nem verseny, hanem valami nagyon intim, személyes, belső tevékenység. Hogy tetszik-e ez másnak vagy sem, az legyen annak a másnak a problémája. Másrészt fiatalságodból fakadóan mindent fatálisnak, végzetesnek és véglegesnek élsz meg. De ez csak egy epizód. Most nem kerültél bele egy koreográfiába. Jövőre meg lehet, nem lesz ilyen gond. Az iskola is véget ér egyszer, bekerülsz egy tánckarba, ott megint teljesen más helyzettel fogsz találkozni. Lehet – sőt majdnem biztos –, hogy egy iskola legjobb táncosai egy balett társulatban a hátsó sorból fognak kezdeni. És lehet be fogja őket előzni az, aki az iskolában volt hátsó soros.

De mindennek semmi jelentősége nincs. Ha szeretsz táncolni, akkor táncolj. Ne azért, hogy nyerj, ne azért, hogy indulj egy versenyen, ne a szóló szerepért, ne az első sorért, ne a koreográfiába kerülésért, hanem magáért a táncért. Minden mást meg fogj fel úgy, mint bónuszt. A tánc egyedüli jutalma az legyen, hogy táncolhatsz. Elvégre erre találtuk ki. Ha így teszel, akkor neked van a legjobb esélyed arra, hogy fejlődj, mert a sallangok helyett a lényegre tudsz koncentrálni.