A pink lehet újra férfias szín?
Ehhez nem politikai erők kellenek, hanem gyökerestől megváltoztatni az emberek agyában azt, hogy melyik színeket tartjuk férfiasnak és nőiesnek.
Fiú vagyok egyébként és kiráz a hideg a rózsaszíntől, de nem azért mert nőies színnek tartjuk, hanem mert nem szeretem magát a színt.
Viszont csak sztereotípia ez az egész, hogy a kék férfias szín, a rózsaszín meg nőies.
Például az állatvilágban a legtöbb fajnál amúgy is mindig a hímek a legfeltűnőbbek és ők viselik az élénk színeket is.
Az ember analógiákon keresztül gondolkodik, így képes olyan fogalmakat is összekapcsolni, amik szorosan nem tartoznak össze. Ugyan nem hiszek abban, hogy az asztrológia jóslásai, jellemrajzai bármiféle valós tartalommal bírnának, az asszociációi érthetőek. Pl. mi kapcsolja össze a Mars bolygót, a férfival, a vörös színnel, a háborúval, a fokhagymával?
A Mars valóban vörös színű, a felnézel az égre. A háborúban vér szokott folyni, ami szintén vörös. Háborúzni a férfiak szoktak leginkább. A háborúban éles, szúrós eszközök vannak (kardok, tőrök, lándzsák és hasonlók), a fokhagymának meg „szúrós” íze van. Ezek persze valahol ad-hoc analógiák, akár ki is fordíthatóak, de valahogy mégis jellemzőek , részben a dolgok valódi tulajdonságai miatt, részben az emberi agy működésének módja miatt.
Persze ez nem egy egzakt dolog, akár teljesen ellentétes asszociációink is lehetnek. Pl. a gyász színe ma a nyugati világban a fekete. De ugyanúgy megvan annak a logikája, hogy keleten, vagy régebben nyugaton miért volt a fehér a gyász színe. És ez oké is, ellentmondás, de érthető ellentmondás. Viszont nagyon nem tudjuk elképzelni a gyász színének az élénkzöldet, mert arról a növényekre, azon keresztül meg az életre, életerős működésre asszociálnánk.
Lehetnek kutatni, hogy milyen evolúciós drive-ok, állnak mögötte, de a férfiak szeretik a szélsőséges, erős dolgokat. Egy férfias szín legyen sötét, legyen erős szín. Vagy lehet világos is, de akkor minimum fehér, vagy valami nagyon élénk, „erős” szín. A nők – megint csak talán evolúciós drive-okra visszavezethető okok miatt – jellemzően – nyilván sok kivétellel – sokkal inkább a harmóniára, lágyságra törekednek, a női színek tipikusan világosabbak, „lágyabbak”, pasztelesebbek. Egyébként ez nem csak a színekben, de máshol is megjelenik. Nézd meg, milyen termékjellemzők vannak tipikusan férfiaknak szánt termékekben: max, zéró (mindkettő szélsőség), extreme, turbo, strong, hard, stb… Jellemzően milyen jelzőkkel operálnak inkább nőknek szánt termékeknél? Light, soft, fine, vagy magyarul: könnyed, lágy, finom, puha, harmonikus stb…
A pink minden, csak nem férfias ezen analogikus gondolkodás mentén. Nyilván egy-egy kultúra egy-egy divatja ideiglenesen szembe tud menni ezzel az analogikus gondolkodással, vagy éppen társadalmi, politikai demonstráció eszközei is lehetnek a színek, ruhák, pl. hogy egy nő nadrágot viseljen, vagy egy férfi rózsaszín pólót vegyen fel, de a nemekhez társított archetípusok és a színekhez társított archetípusoknál a férfi és a pink szín nem passzol össze.
> Milyen politikai erőkre van szükség, hogy ezt az állam elérje?
Nyilván ezek a változások nem a klasszikus értelemben vett politikán múlnak, hanem azon felül álló, vagy attól függetlenül működő divatok, divatdiktátorok, közismert emberek. De hosszútávon nem tudnak olyan divatot kialakítani ők sem, ami szembemegy az ember analógiákon alapuló gondolkodásmódján. Elég nagy társadalmi átalakulás kellene ahhoz, hogy a pinket a többség férfiasnak tartsa, az meg nem az elkövetkező néhány száz évben fog megtörténni.
Az persze benne van a pakliban, hogy jelenleg olyan korban élünk, ahol a nemek jellegzetességeit divat összemosni, magának a nem fogalmának a jelentését vagy ignorálni, vagy újraértelmezni. Nyilván lehet ilyet, de azt gondolom, ez azért eléggé a biológiából, és nem a kultúrából származó területe az életnek, ez nem egy haladási irány, hanem egy inga kilengése, ami majd szépen vissza fog lengeni. Lehet, hogy az egyes nekem társadalomban betöltött szerepei át fognak alakulni – és ez ránk is férne –, de abban is biztos vagyok, hogy hosszútávon azért be fogjuk látni, hogy van a nemek között különbség, vannak a biológiai, evolúciós különbségekből származó ösztönök, amik ténylegesen különbözővé tesznek minket.
Nekem van "tüdőszínű" shortom, pólóm, ingem.
De a pink szerintem ne legyen férfias szín.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!