Miért várják el a borravalót bizonyos szolgáltatásoknál, és sértődnek meg ha nem kapnak?

sok helyen olyan a munkaszerződés hogy minimálbéres éhbér alap fizu jár de a borravalót megtatrthatja, hogy azért mégse haljon éhen.

Már amikor adnak borravalót...

Én ezzel úgy vagyok, hogy ha apám gyerektartásából élek, akkor eleve nem taxizok és éttermezek.

De hát biztos bennem van a hiba :)

És mindig adok borravalót az étteremben és a taxisnak. Ugyanis nem vagyok bunkó paraszt.

[link]

Tökéletesen összefoglalja.

A borravaló régen egy egészen más intézmény volt. Szokássá, sőt valahol törvénnyé is vált, hogy egy adás-vétel lebonyolítása után a felek áldomást ittak, ahol a bor költségét a vevőnek illett – illetve volt köteles – fedezni.

Később a funkciója megváltozott. Eredetileg egy valóban opcionális, a szolgáltatás minőségével való elégedettség kifejezésére szolgáló lehetőség volt.

A bolt és az étterem vagy a taxi annyiban különbözik, hogy a boltba le kell mennie annak is, aki rokkantnyugdíjból él, az éttermet, a taxit meg nem kötelező igénybe venni, ehetsz otthon, mehetsz gyalog is. A borravaló jellemzően olyan területeken terjedt el, amelyek nem voltak létszükségletek, kvázi luxus szolgáltatásról volt szó. Nyilván akinek van annyi pénze, hogy az otthon való zsíros kenyér falatozás helyett étteremben ebédeljen, annak van pénze arra is, hogy a pincér udvariasságát, figyelmességét egy kisebb összeggel honorálja, mondjuk ne kérje el a visszajárót. Akinek van pénze arra, hogy gyaloglás helyett taxiba üljön, annak szintén nem okozott gondot, hogy felfele kerekítse az árat.

Másrészt jellemzően ott alakult ki a borravaló intézménye, ahol közvetlen, valamennyire bizalmi viszony van a szolgáltatást nyújtó és az azt igénybe vevő fél között, illetve nem csak a szolgáltatás nyújtása, hanem annak módja, körítése is fontos. Egy pincérnek az a feladata, hogy felvegye a rendelést, majd később kihozza az ételt. De egészen más érzéssel fogyasztja el az ember ugyanazt az ételt, ha a pincér szűkszavú, távolságtartó, meg egészen máshogy, ha a pincér kedves, előzékeny, segítőkész, türelmes.

A borravaló tehát egy opcionális dolog volt kezdetben. Később ezeket a kvázi luxusszolgáltatásokat elkezdte igénybe venni a középosztály is. Őnekik talán jobban pénztárcába vágott, ha 10%-al többet kellett fizetni egy ebédért egy étteremben, de volt bennük annyi tartás és büszkeség, hogy inkább kifizették ezt, csak hogy ne tűnjenek sóhernek, hogy demonstrálják, hogy igen, ezt is megengedhetik maguknak.

A borravaló pont ezért vált kvázi a szolgáltatás minőségétől kevésbé függő fix, elvárt díjjá. De kezdetben nem a szolgáltató várta el, hanem az emberek várták el önmaguktól, hogy ha már telik étteremre, taxira, fodrászra (régen ez sem volt ennyire közszolgáltatás), akkor nehogy az a kép alakuljon ki róluk, hogy a borravaló összegén garasoskodjanak, még a végén csórónak néznék őket.

Persze a pincér, a fodrász, a taxis a legtöbbször csak alkalmazott volt egy cégnél. A cégek is elkezdtek rájönni, hogy ezek itt borravalót kapnak, és innen kezdett el elvárt dologgá válni a cég részéről. Anno volt egy időszak, mikor az akkori párommal, meg egy másik párral heti rendszerességgel eljártunk esténként egy vendéglőbe. Néha kértünk olyan dolgokat, amit nem lett volna kötelességük megoldani, mégis megoldották (pl. a sajtsalátát nem ilyen, hanem olyan mártással kértük, stb.). Nyilván adtunk borravalót. Idővel ennek is köszönhetően összehaverkodtunk a pincérekkel, ami azért előnyünkre is szolgált, mert mondjuk a pincérnek nem lett volna teljesen elvárható kötelessége, hogy jelezze, de nekünk jelezte, hogy a sajt nem annyira friss, viszont sikerült a konyhának nagyon finom paradicsomot beszerezni, kóstoljuk meg a görög salátát, mert nagyon jó ezzel a paradicsommal.

Szóval összehaverkodtunk a pincérekkel, és egyszer szóba került a borravaló kérdése is. Mondták, hogy nem várják el, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a főnökük elvár egy forgalomarányos borravalót, amit le kell neki adni. Mondták, hogy néha előfordul, hogy ténylegesen nem jön össze annyi borravaló, mint amit a főnök elvár, ilyenkor a saját pénzükből szokták kipótolni a hiányzó összeget. Nyilván ezután is adtunk borravalót – többet is, mint addig –, csak némileg keserűbb szájízzel.

Később egy ismerősöm pizzafutárként dolgozott. Ő mondta, hogy 8 órát dolgozik, de 4 órára van bejelentve, és ennek megfelelő minimálbért kap hivatalosan. Nem is csinálná a munkát ennyiért, de a leeső borravalóval együtt már elfogadható számára a fizetés, hogy csinálja ezt a munkát. (Azt is hozzátenném, hogy pizzarendelésnél házhoz szállítást vállalnak, nem lakásajtóhoz szállítást. A futár csak a házig köteles elvinni az ételt, az már extra szolgáltatás és díjazásra érdemes, ha megteszi azt a szívességet, hogy fel is hozza a pizzát a másodikra. Sok ember számára ez természetes, pedig annyira azért nem az.)

Tehát azt érdemes látni, hogy a borravaló kvázi a pincér, a taxis ALAPfizetésének a része a gyakorlatban. Lehet mondani – és teljes joggal –, hogy ez nem jó, lehet is harcolni ellene társadalmi szinten, de ettől még jelenleg itt és most ez a helyzet. Én személy szerint nem érzem magam annyira sóhernek, sem annyira önzőnek, hogy ha már félluxus szolgáltatásokkal élek, akkor nyerészkedjek más nálam esetleg szerényebb jövedelmén. Úgy vagyok vele, hogy ha az étteremben valami 3000 Ft, akkor eleve úgy veszem, hogy ennek ténylegesen 3300 Ft az ára. Ha ezt sokallom, akkor keresek olcsóbb éttermet, vagy eszek otthon zsemlét kiflivel.

Mondjuk nem lennék pincér. Van az a – már elnézést a kifejezésért – pénzes proli, aki elvárja és megköveteli, hogy a pincér udvariasan, mosolyogva viszonyuljon, miközben a szótárából hiányoznak azok a szavak, hogy „köszönöm”, „kérem”, bunkó módjára viselkedik, nem ismer sem illemet, se jó modort. Mikor meg a fizetésre kerül a sor, akkor számára természetes és nem díjazásra méltó az, hogy a pincér udvarias maradt, mert nem emberként tekint rá, hanem kvázi szolgaként. Nem lennék jó pincér, mert szerintem elég hamar jutnék el oda, hogy az ilyen vendéget úgy vágjam szájon, hogy leboruljon a székről.

Az oké, hogy ez az egész borravaló intézmény azért nem jó. Ezt néhány étterem is belátta, a törvényhozás is próbálja visszaszorítani. Van olyan étterem, ahol van felszolgálási díj. Ebben az esetben én sem szoktam nagyobb borravalót adni az ésszerű felkerekítésen kívül, de jobb helyeken nem hogy nem is várják el, hanem vissza is utasítják a borravalót, ha van felszolgálási díj. A pincéreknek sem jó, hogy van ez az intézmény, lásd a fenti történetemet, ahol a pincérek pótolták ki a fizetésükből a borravalót. Meg úgy általában jobb egy fix, mint egy a borravaló miatt bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb fizetés.

Azt írtad, hogy az „illik” elég szar indok… Némileg sajnálatosnak tartom, hogy az illendőség számodra nem fontos. De ettől függetlenül a helyzet az, hogy borravalót pont annyira illik adni, mint amennyire illik nem elvárni azt, illik nem éreztetni a kuncsafttal a borravaló elmaradásának tényét. Máshogy fogalmazva, ha az „illik” rossz indok a borravaló adására, akkor ugyanolyan rossz indok, hogy a borravaló elvárása nem illendő. Illendőségért illendőséget kapsz cserébe, az illendőség hiányáért az illendőség hiányát kapod cserébe. Igazságos üzlet.

~ ~ ~

Röviden: Vedd észre, hogy a borravaló sok esetben egy előre kalkulált díj. Ha már kvázi félig-meddig luxus szolgáltatásokat veszel igénybe, akkor ne garasoskodj.

ma 15:33: minden elismerést megérdemel a válaszod, sokan talán ez után képesek lesznek felfogni, miröl is van szó! Köszönöm sokak nevében!

(Nem borravalós szakmában vagyok, mielött nekem esne valaki, hanem csak indokoltnak ézem, hogy ha valami szolgáltatást igénybe veszek, akkor tudomásul veszem az ezzel kapcsolatos szokásokat is)

Itt most a borravalóról van szó, te meg a hálapénzről beszélsz. Nagyon sok szempontból különbözik a kettő. Amíg a borravalót egy magáncég általánban nem túl jól kereső alkalmazottjának adod olyan szolgáltatásért, amit nem szükséges igénybe venned, és utólag adod, tehát a szolgáltatás minősége – ha nem visszatérő vendég vagy – nem függ a borravaló nagyságától, hiszen nem tudhatja a pincér, taxis, hogy adsz-e borravalót és mennyit, addig a hálapénzt az állam által nyújtott, az adóforintokból általad fenntartott, így sok esetben adott pillanatban ingyenesen nyújtandó szolgáltatásért adod egy relatíve jól kereső embernek, sajnos egyre jellemzőbben előre, tehát a szolgáltatás minősége egyedi esetben is függhet a hálapénz nagyságától.

Ne keverjük a kettőt, meg jellegéből adódóan más. Étterem helyett főzhetsz otthon. Taxi helyett buszozhatsz, mehet gyalog. A társadalomnak sem származik hátránya abból, ha te otthon eszel, gyalog mész. De egy vakbélműtétet nem tudsz otthon magad megcsinálni, viszont a kiesett munkaidő, vagy a munkavégző képesség ideiglenes vagy tartós elvesztése társadalmi szinten is káros. (Pont ezért állam által ellátott feladat, kötelezően bevasalt adóból fenntartva, hogy az is igénybe tudja venni, aki rosszul keres, vagy aki nem annyira előrelátó, hogy erre pénzt tegyen félre.)

Szóval sikerült a „Mi a véleményetek a bolognairól?” kérdésre kifejtened, hogy miért nem szereted a krumplis tésztát. Oké, tészta mindkettő, de azért egészen más tészta. :-)