Szerintetek miért halnak meg gyakran olyan emberek sok szenvedés után akik jók és mindenkivel csak jót tesznek, és miért élnek egészségesen sokáig olyanok akik csak ártanak mindenkinek?

Gyerekkorban fontos, hogy az ember tiszta, egyértelmű mintákat kapjon, mert ebből tanulja meg, hogy mi helyes és mi nem az. Egy mesében a hős – mondjuk egy legkisebb királyfi – teljesen tiszta, maximum egyetlen jellemhibája van, de azt is javítja magában a történet végére, és pont ez szokott lenni a mese tanulsága. A legyőzendő ellenfélnek viszont teljesen azonosulhatatlanul negatívnak kell lennie. Egy sárkány legyen gonosz, félelmetes, agresszív, igazságtalan, sőt még csak emberi vonásai se legyenek, legyen rusnya, legyen hét feje, stb…

Ezen keresztül meg lehet tanulni, hogy mi az, ami ideális, mi jó és mi rossz. De meg kell tanítani azt is, hogy a világ korántsem ilyen. Nem lenne fontos vágyunk és célunk az igazságosságra való törekvés, ha a világ igazságos, ideális lenne. Az idea lényege pont az, hogy a valós, hiányos, tökéletlen, torz dolgok mögötti tökéletességet fogalmazza meg, amihez képest tökéletlen az, ami valós.

És ezt bizony már gyerekkorban is elkezdik tanítani. A történelemben láthatunk számos olyan példát, amiből kitűnik, hogy a világ nem igazságos. Jó célért kiálló felkelések leverése, elnyomás, kizsákmányolás, háborúk, stb… Vagy ott vannak tragikus végződésű novellák, versek, ténylegesen tragédiák. De az iskolán kívül is láttatjuk mindezt, van egy csomó filmdráma, thriller, amiben igen, a jó megszívja, a rossz meg nem, vagy legalábbis túlságosan megkésve.

Jó látni az ideákat, de muszáj látni a valóságot is. A kettő kontrasztja az, amitől az ember vágyik az ideák világába, próbálja a világot jobbá tenni. A legtöbb ideológia, vagy mondjuk sok forradalom ott bukott meg, hogy a világot, a társadalmat akarta jobbá tenni. A társadalmat nem lehet kívülről jobbá tenni, ha az embert magát, mint individuumot nem tudod jobbá tenni, hiszen a társadalom emberekből áll. A társadalmi rend változása – az ember változásának hiányában – csak oda vezetett mindig, hogy ugyanannyi jellemhiba öltött társadalmi mértékben testet, maximum a rendszer, a hibák megnyilvánulása változott. A francia forradalom őrült mészárlásba és diktatúrába csapott át. A nemzeti szocializmus, vagy a kommunista mozgalom is egy teljesen igazságtalan diktatúrába, mészárlásba csapott át, mert a társadalmat csak az embereken keresztül lehet jobbá tenni, és mindig ez maradt ki a képletből.

Persze az ember szereti elhitetni magával, hogy a világ ideális, jó, igazságos. Hiszen ha nem az, akkor problémák merülnek fel, amivel az embernek meg kell birkóznia, márpedig az ember nem szereti a problémákat. Így aztán hajlamos a világ visszásságairól nem tudomást venni, félrefordítani a fejét, elbagatellizálni, ámítani magát, hogy nincs semmi probléma. Mit csinál egy átlagos fiatal a Facebookon? Ha valakinek a viselkedése zavarja, letiltja. Ezzel a másik viselkedése nem lett jobb, csak kívül marad a periférián. Ha valami tetszik neki, akkor követi, így aztán az visszhangzik vissza mindenhonnan, amit ő gondol, azt az illúziót keltve, hogy a világ olyan, amilyennek ő gondolja, amilyennek ő szeretné. Innen jönnek aztán olyan safe space szabályok, hogy ha valami nem tetszik, akkor ne kritikát fogalmazz meg, hanem ne nézd az adott dolgot. Ne szólj bele az én dolgaimba, cserébe én is le…om, hogy mit csinálsz. Kerülünk minden vitát, konfrontációt, sőt a számunkra nem szimpatikus dolgokkal való szembesülést.

Soha nem volt olyan nehéz valaki felé egy udvarias, segítő szándékú kritikát intézni, mint ma, mivel az emberek annyira nincsenek hozzászokva eltérő véleményekhez, hogy képtelenek higgadtan értelmezni a kritikát, érvelni ellene, vagy levonni belőle a tanulságokat.

Így aztán az ember csak akkor szembesül azzal, hogy az élet nem habos torta, mikor már nem képes eltüntetni az életéből – mondjuk egy rokona, barátja meghal, megbetegszik –, de akkor egy lórúgás erejével hat rá. És igen, igazad van abban, hogy sokszor ha valaki megbetegszik, haldoklik, akkor aki teheti – egy távolabbi ismerős, egy nem túl közeli munkatárs, egy távoli rokon – inkább megpróbál nem tudomást venni az egészről, eltakarni, elmenekülni előle.

> hogy mi emberek tehetjük a világot igazságossá? Annyira szélmalomharc és annyira szomorú ez az egész.

Én nem így látom.

„Ha embertársaddal jót tettél, mit akarsz még? Nem éred-e be azzal, hogy természeted szerint csináltál valamit, hanem még jutalmat is kívánsz érte? Mintha a szem fizetést kérne azért, mert lát, és a láb azért, mert jár! Mert amint ezek a testrészek arra termettek, hogy alkatuknak megfelelő működésükkel betöltsék sajátos feladatukat, úgy az ember is, aki tulajdonképpen azért születik, hogy jót tegyen, ha valami üdvös vagy közhasznú tevékenységet fejtett ki, csak azt tette, amire rendeltetett. S ezzel már meg is kapta a maga jutalmát.” (Marcus Aurelius)

„Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is - valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.” (Albert Schweitzer)

„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” (József Attila: Két hexameter)

Mondok pár teljesen hétköznapi példát. Szelektíven gyűjtöm a hulladékot. És bár látom, hogy mondjuk az üveg konténerben van minden, háztartási hulladéktól kezdve a hungarocellig, ettől én továbbra is az üveghez fogom dobni az üveget, a papírhoz a papírt. Hogy más nem így tesz, az olyan szempontból nem érdekel, hogy ettől az én indíttatásom nem lett kisebb. Ha csak egyetlen ember látva a példámat csak tíz év múlva egyszer tesz valamit jobban, akkor már megérte. De ha nem?

A jó tett nem arról szól, hogy megéri, még ha kétségtelenül sokszor viszonzásra is lel. A jó tett egyetlen jutalma az, hogy megtehetted. Minden, ami ezen felül van, az már üzlet. Néha meg szoktak kérni ilyen-olyan szívességekre. (Pl. informatikus vagyok, pl. a szomszéd megkérdezi, hogy rá tudnék-e nézni a gépére, mert ilyen és olyan problémája van.) Vagy van, hogy nem kérnek meg rá, mégis teszek szívességeket, segítek. És nagyon zavaró számomra, ha ezt megpróbálják valamilyen módon viszonozni, mondjuk a szomszéd gépének megjavításáért cserébe ad egy üveg bort. Mert ez így már akkor nem is szívesség, hanem üzlet, „valamit valamiért”.

Te segítettél egy ismerősnek, mikor bajban volt, ő viszont mikor neked lett volna rá szükséged, nem segített? És? Ettől még a te tetted helyes volt, ez nem szabad, hogy a kedvedet szegje. Nyilván az ember nem akar balek sem lenni, nem akarja, hogy kihasználják, így mivel nincsenek végtelen lehetőségei, szeretné a segítségét az arra érdemesekre fordítani. De az az igazság, hogy ebben azért már van egy adag önzés is.

A „jó tett helyébe jót várj” közmondás is zavar kicsit. Ha valaki a „jót várj” reményében tesz jót, az nem jót tett, hanem befektetett, érdekből, és nem belső kényszerből cselekedett.

Nyilván az ember szeretne másokat is jó útra terelni. Nyilván az ember örül is annak, ha valaki az ő példáján, vagy szavain keresztül változott jó irányba. Ez nem baj. De mindez mellékes. Szélmalomharc? Ha a szélmalomharc tárgya önmagában helyes, akkor csinálni kell. Attól függetlenül illetve annak ellenére – sőt annak ellenére még nagyobb odafigyeléssel –, hogy mások, vagy akár a többség nem így, sőt éppen ezzel ellentétesen tesz. Nem azért kell jónak lenni, mert mások is jók. Pont akkor van igazán szükség arra, hogy valamiben jót tegyél, mikor más nem teszi ezt meg helyetted.

„Az erkölcs, mit kényszeredetten és kedvetlenül viselsz: nem erény,

csak gyöngeség.

Az erény mindig kiterebélyesül. Nincs az a bűn, mely ne volna

közelebb az erényhez, mint a sokféle zsugorgó ál-erény.

Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy nem az erényed igáját érzed,

hanem tündöklését, zamatát, erejét.

Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy erényt és bűnt egyformán és

sóvárgás nélkül szeretsz.” (Weöres Sándor: A teljesség felé, Az erkölcs, I.)

Nehéz megemészteni a fenti idézet igazságát, de érdemes rágcsálni…

"Ha nem is hívő valaki mégis benne van az érzés, hogy van valami felsőbb erő vagy hatalom bármi legyen is az ami irányít."

Ez az érzés a hívőkben van meg.

Aki nem hívő, az tudja, hogy nincs ilyen.

Ha te így érzed, akkor hívő alkat vagy.

A "valaminek kell lennie, ami a dolgokat igazgatja" az bizony tipikus hívő alkat.

Egy racionális ember nem gondolja ezt.

Ettől még nem biztos, hogy hívő leszel, csak a dolgokat így kezeled. Például igazságot vársz ott is, ahol egyáltalán nincs, és nem is lehet.