Szerintetek miért halnak meg gyakran olyan emberek sok szenvedés után akik jók és mindenkivel csak jót tesznek, és miért élnek egészségesen sokáig olyanok akik csak ártanak mindenkinek?

Ha esetleg vallásos válaszok érdekelnek, akkor menj oda.

Bár ott és ebben a kérdésben használhatót...

A normális válasz meg ez, hogy nincs összefüggés.

Az emberek nem a jó vagy rossz cselekedeteik miatt halnak meg.

Mondom: az értelmes válasz az, hogy nincs köze a kettőnek egymáshoz.

Ha jót vagy rosszat teszel, azt az élet nem adja vissza neked soha, csak legfeljebb az emberek. Nincsen "sors isten".

Az meg, hogy beteg leszel-e, sérült leszel-e, stb. - az nem attól függ, hogy jót tettél-e.

NEM igazságos az élet, és nem is igazságtalan, hanem közömbös. Nem érdekli, hogy jó vagy-e.

Az embereket érdekli, az más kérdés.

A válasz egyszerű.

Vannak jó emberek, és vannak rossz emberek. Hogy ki milyen, az jórészt a neveltetésből, a környezettől, illetve részben genetikai adottságból kialakuló személyiségjegyekből fakad.

Vannak akik hosszú, egészséges életet élnek. Vannak, akik meg szenvedések után, és/vagy korán halnak meg. Ez meg a környezet, az életmód, illetve a genetika adta egészségügyi állapottól, az adott ember történéseitől függ.

Mindkét aspektusnak más-más okai vannak, amelyek csak a legritkább esetben következnek egymásból, a legkevésbé függnek össze. Emiatt aztán mindkét aspektusnak mindenféle kombinációja előfordul, van, aki:

- jó ember és hosszú, egészséges életet él,

- jó ember és korán és/vagy szenvedések után hal meg,

- rossz ember és hosszú, egészséges életet él,

- rossz ember és korán és/vagy szenvedések után hal meg.

Az ember civilizált, társadalomban élő lény, így fontos, hogy az egymás közötti viszonyok kooperatív jellegűek legyenek. Bár az erkölcs fogalmát – aminek keretében valamit jónak, helyesnek, valamit meg rossznak, helytelennek ítélünk meg – sokféle forrásból le lehet vezetni, vallási világképből, meg praktikus megfontolásokból, de abban egyetérthetünk, hogy ami helyes, az a legtöbbször praktikus, hasznos is a társadalom egészére nézve.

Ilyen módon vágyunk arra, hogy az emberek a társadalom egészére nézve hasznos módon nyilvánuljanak meg, azaz jó emberek legyenek. Aki nem így tesz, azt meg szívesebben zárnánk ki a társadalomból, a környezetünkből. Ergo ha van egy jó és egy rossz ember, és nekünk kell eldönteni, melyik éljen hosszú, egészséges életet, és melyik haljon meg korán, akkor érthető, logikus, ámbátor kicsit azért önző módon inkább döntenénk úgy, hogy akkor már a jó ember éljen hosszú, egészséges életet. Ezt tartanánk igazságosnak.

Csakhogy az világ – vagy vallásosoknak inkább úgy fogalmazom meg, hogy a földi, anyagi világ – működésében nincs olyan mechanizmus, ami a történéseket igazságossá tenné. Nem az ember vágyai és félelmei szabályozzák a világ működését, ha a világot igazságossá akarjuk tenni, azt nekünk kell megtennünk. Illetve azért nem teljesen igaz, hogy nincsenek a két aspektust összekapcsoló mechanizmusok, csak éppen pozitív és negatív visszacsatolások is vannak, amik nagyjából kioltják egymást. Pl. aki kizsákmányol másokat, az lehet azért él hosszabb életet, mert a kizsákmányolással szerzett vagyon miatt jobb orvost, drágább műtétet engedhet meg. Akit meg kizsákmányolnak, az meg lehet pont ebbe betegszik bele. Viszont aki jó ember, az több szeretetet, odafigyelést, gondoskodást, segítséget kap a többi embertől, aki viszont árt másoknak, az meg kevesebbet kap ezekből, így lehet, hogy kisebb eséllyel vagy nehezebben vészeli át ugyanazt a problémát.

Meg azért a társadalom – és most ne feltétlenül a 2018-as Magyarországot, hanem időben és térben globálisabban nézett társadalomra gondolok – igyekszik a maga lehetőségeihez mérten igazságosabbá tenni a világot. Aki valami nagyon jót tesz, az méltán számíthat a társadalom elismerésére – anyagi és nem anyagi szinten is –, a nevét, tetteit megőrizzük emlékül, és a jövő generációnak, mint követendő példát átadjuk. Aki meg valami nagyobb rosszat tesz, azt meg megpróbáljuk szankcionálni. Ha valaki lop, az áldozatot igyekszünk kártalanítani, aki lop, az meg kártérítésre, vagy az életkörülményeinek a rosszabbá válására – börtön – számíthat. Oké, egy rákos betegen nem tudunk segíteni, de azért bizonyos területeken mégis megpróbáljuk a világból hiányzó igazságosságot fenntartó rendszert részlegesen pótolni.

Mindenesetre ha egy jó ember hosszú életet él, egy rossz ember meg korán meghal, azt nem tartjuk különösebben érdekesnek, kvázi ez az elvárásunk, így nem kerül rá akkora fókusz. Ha viszont egy jó ember hal meg korán, vagy egy rossz ember él hosszú életet, akkor az igazságérzetünk elkezd kiabálni, sokkal jobban fókuszál ezekre az esetekre, sokkal jobban előtérbe kerül, sőt az ember hajlamos általánosítani is ebből, figyelmen kívül hagyva a számos ellenpéldát. Persze érthető ez, csak nem éppen egy objektív világkép.

Röviden: a világ nem igazságos, mert nincs olyan mechanizmus, ami igazságossá tenné. Pont ezért a legtöbb vallás – hogy az embernek reményt, megnyugvást, vigaszt adhasson – metafizikai szintre emeli az igazságszolgáltatást. Majd a jó ember a mennyországba kerül, vagy egy új reinkarnációban jobb életet él, míg a rossz ember meg fog fizetni a bűneiért, akár a pokolban, akár egy következő életben, ahol visszakapja mindazt, amit ő okozott. A legtöbb vallásban van valamilyen entitás, lény (Isten), törvény, mechanizmus (dharma-karma), ami a világból szemmel láthatólag hiányzó igazságosságot helyreállító működés helyére lép.