Normális, ha valaki röhög a gyászhíreken és sír a vicceken?

A vicceken sírni az kissé sajátos. Persze ha sírva röhög az oké, de ha röhögés nélkül sír, az már sajátosabb. De előfordulhat, a vicc lényege a legtöbbször egy váratlan perspektívaváltás, ami újraértelmezi az addig elképzelt képet, és lehet, hogy valakiben ez stresszes, tramuatikus élményt vált ki.

Gyászhíreken nevetni az már jóval érthetőbb. Sokszor pont arra használjuk a humort, hogy valami súlyos traumát, problémát feloldjunk benne. Sok vicc van, amit ha elkezdünk komolyan venni, akkor nagyon szomorú képet fest, vagy éppen felháborító következtetésre vezet. (Rendőr viccek, szőke nős viccek, cigány viccek, politikai viccek, stb…) Persze leginkább nem tesszük ezt, mert pont az a cél, hogy valahogy kimondjuk ezeket, és felszabaduljunk tőle, kieresszük a szelepet. Nem gondoljuk komolyan azt, amit a tudatunk mélyén mégis komolyan gondolunk. Viszont lehet, hogy valaki egy stresszes, traumatikus élménynek kvázi önkéntelenül vicceléssel, nevetéssel próbálja élét venni.

> fel lehet-e fogni viccesen a holocaustot

Nyilván. Bármit fel lehet fogni viccesen, nincs az a szent, magasztos, nemes dolog, amiből nem lehet viccet űzni. Létezik pár zsidó vicc, gázkamrás, holokausztos vicc. Pl.:

Hitler megkérdezi a zsidó kisfiút : Hány éves vagy ?

A fiú : 10 éves leszek 2 hónap múlva

Hitler : A kis optimista

Hogy illik-e, az más kérdés, de az ember sokszor a ki nem mondott, esetleg ki nem mondható feszültségét vezeti le vicceken keresztül. Sok komolyan gondolt dolog hangzik el az emberek között, ami esetén ha a másik azt valamiért zokon veszi, akkor lehet hivatkozni arra, hogy „Komolyan vetted? Csak vicceltem.”