Szerintetek ki volt az emberiség legnagyobb "feje"?
Hát ez a legnagyobb fej, meg a satöbbi eléggé homályos.
Ateistaként is azt kell mondanom a legnagyobb hatású ember Jézus volt. Az emberiség harmada az ő tanításaira alapozott vallást követi, de az egész nyugati kultúrkör erkölcsi értékrendje – az ateistáké is – az ő tanításainak a nyomán alakult ki. A nyugati civilizáció tőle lett az, ami. Még ha a lehető legkritikusabban azt is mondjuk, hogy lehet, hogy sok tanítást csak később költöttek hozzá az életéhez, akkor is ez azt jelenti, hogy akkor valahogy mégis elég nagy inspiráló erővel bírt.
Ha filozófust keresünk még, akkor a nyugati civilizációban Platónt kell megemlíteni. Az egyik nagy XX. századi filozófus mondta azt, hogy az egész nyugati filozófia nem más, mint lábjegyzet Platónhoz. Ha viszont kicsit távolabbra nézünk, mindenképpen meg kell említeni Konfuciuszt, Lao-ce-t. De más vallásalapítókat is meg lehet itt említeni: Buddhát, Mohamedet prófétát.
(Ugye a vallás azért érdekes ilyen szempontból, mert a vallás maga az egész életet, életmódot, erkölcsi rendet lefedi, így sok mindenre hatással van, akár a leghétköznapibb dolgokra is.)
~ ~ ~
A tudománynál nem egyszerű a választás. A modern tudomány kialakulása egy lassú folyamat volt. Nem egy ember műve, hanem mindenki hozzátette a maga eredményeit hozzá. De alapvetően három embert lehet kiemelni, akik a legnagyobb hatással voltak a fizikára: Arisztotelész, Newton, Einstein. De Newtontól származik az idézet: „Én távolabbra láthattam, de csak azért, mert óriások vállán álltam.”. Einstein is bár megdöntötte a Newton eredményeire épülő klasszikus fizikát, ezt a newtoni fizika ismerete, megléte nélkül aligha tehette volna meg.
~ ~ ~
Feltaláló?
Az egyik legfontosabb talán Gutenberg, a könyvnyomtatás atyja. Nélküle aligha lenne modern tudomány. Neki köszönhető, hogy a tudás széles körben átadható, megosztható lett, a kézzel történő másolás mennyiségi korlátaival és hibázási lehetőségeivel szemben.
James Watt, a gőzgép feltalálója lehet még az egyik ilyen név. Bár neki is voltak előzményei és az ő találmányát is tovább fejlesztették, de valahogy mégis Watt nevéhez fűzzük a gőzgép feltalálását, márpedig ez a találmány indította el az ipari forradalmat. Teslát emelném még ki, aki nélkül ma nem – vagy csak nagy fáziskéséssel – létezne váltakozó áram, ami nélkül meg nincs valóban hatékony elektromos hálózat. Nagy vetélytársa Edison neve is itt kell, hogy szerepeljen ezen a listán.
DatName válasza is érdekes lenne, az internet valóban nagy találmány, csak az annyi lépcsőfokban alakult azzá, amit ma internetnek nevezünk, hogy nagyon nagy túlzás lenne, ha egy ember nevéhez kötnénk. Az internetet igazából sok-sok apró találmányból „tákolódott” össze. A számítógép is nagyon kérdése ilyen szempontból, Leibinz tette le a kettes számrendszer matematikai alapját, nagy érdeme van Neumann Jánosnak is, nagy érdeme van a tranzisztor feltalálásának is ebben, ami megint csak nehezen köthető egyetlen ember nevéhez.
~ ~ ~
Az az igazság, hogy sokféle nevet fel lehet hozni. Az ember ereje igazából abban rejlik, hogy nem kell minden embernek újra feltalálnia a kereket. Minden generáció az előző generációk tudására épít. Olyan ez, mint egy kártyavár. Bár az ember hajlamos mindig a legfelső lapokat nézni, amelyek frissen kerültek fel, mondván az a tudás csúcsa, csakhogy ez egy ideiglenes állapot, majd jönnek erre még kártyalapok. De hogy melyik a legfontosabb kártyalap? A kérdés értelmetlen. Bármelyik kihúzom, összedől a kártyavár. Tudományos szempontból nem lehet azt mondani, hogy mondjuk Volta – a Volta oszlop feltalálója –, vagy Marie Curie kevésbé fontos, mint mondjuk Newton, vagy Einstein szerepe. Lehet, hogy látszólag egy kicsivel kisebb az a kártyalap, amit ők képviselnek, de nélkülük sem lenne az a kártyavár olyan magas, amire Einstein feltehette volna a saját kártyalapját. Nincs értelem különösebben rangsorolni, mert ez nagyon szubjektív lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!