Írtam egy verset. Milyen lett? (A többi lent. )

Simon Márton "versei" után ez mr nagy dolog. Neki az egy vers, hogy: "192. Kakiltam"

Ehhez képest szerintem jó, hogy ez a valaki így le tudja írni az érzelmeit.

Nem lesz költő, de ha szereti csinálni, és gyakorolja, egyre jobb lehet.

(#1 voltam)

Nemrégiben értékeltem egy verset, írtam hozzá egy részletesebb elemzést. Lásd: http://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__onismereti-ker..

Összefoglalva, illetve kiegészítve néhány új gondolattal:

Itt is nagyjából ugyanazokat tudom elmondani. A vers lényege nem a rím, a sorvégek összecsengése, hanem a ritmus. Ez nem ütemhangsúlyos és nem is időmértékes verselés, szabad versnek meg nem eléggé szabad, nincs meg a tartalomhoz, érzelmi állapothoz igazodó lüktetése.

A klasszikus versnek nagyon szigorú formai kötöttsége van. De ezt tanulnod kellett, kell irodalomórán. A szabad vers felrúgja ezt a formát, de ne öncélúan, nem azért, mert amúgy kötött formában a költő ne tudna remek verset írni. A legjobb szabad verseket olyan költők írták, akik amúgy igazán jó ütemhangsúlyos, és/vagy időmértékes verselés szabályainak megfelelő verseket is írtak.

A téma meg eléggé profán, általános, nincs igazán művészi módon kifejtve, nincsenek a hangulatot, üzenetet megerősítő hasonlatok, metaforák, illetve ami van, az sokszor leírt közhely.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

#1: Egy vers megítélésében vajmi kevés szerepe van annak, hogy amúgy tetszik-e, mert ez eléggé szubjektív dolog. (Bár annyi igaz, hogy a versnek tudnia kell átadnia egy olyan üzenetet, érzést, amit sokak képesek befogadni, és sokakban okoz katarzist. A meg nem értett művész nem művész.) Egy példával élve, ha valaki eléd tesz egy palacsintát, és megkérdezi, hogy hogy ízlik a spenót, amit főztem, arra az a válasz, hogy ez minden, csak nem spenót. Ettől még persze szerethetem a palacsintát, de nem ez a „spenótság” mércéje. Fordítva is igaz. Például én nem szeretem a spenótot, nem fogyasztanám, de ettől még az elém letett étel lehet igazán minőségi spenót.

#6: Ezzel viszont nem tudok egyetérteni. Írjon nyugodtan verseket, vagy versnek kinéző valamiket, ha örömét leli benne. Csupán két dolgot nem szabad elhinni:

1. Azt, hogy ha valamit a magad kedvére csinálsz, akkor abban feltétlenül jónak, profinak kell lenned. Én például egészen pocsék módon gitározok. Bizonyára hosszú évek gyakorlásával eljuthatnék egy közepes szintre, de nem akarok. Viszont örömmel veszem a kezembe a gitárt és játszom el azt a pár dallamot – hamisan, más számára élvezhetetlen előadásban –, amit tudok. Nincs ezzel gond.

2. A másik amit nem szabad elhinni, hogy attól, hogy valamibe a szívedet, lelkedet beletetted, az ettől minőségi is lesz. Akiken a tévében a különböző tehetségkutató versenyek selejtezőjében röhög a fél ország – lásd: Bikicsunáj és és társai –, azok pont azért estek pofára, mert a környezetük nem jelezte vissza, hogy amit csinálnak, az nemhogy nem magas színvonalú, de sokszor a középszerűt sem éri el. Persze, mert a környezet elfogult volt, vagy nem akarta megsérteni az illetőt. Pedig egy objektív kritika sokkal jobb, mert az rámutat a hibákra, amit lehet javítani. A „nagyon ügyes vagy” meg megtart azon az alacsony minőségen, ahol vagy, és nem változol, mert nem tudod, hogy változnod kellene.

Tehát kérdező: Nyugodtan írogass verseket, ha örömödet leled benne. Bizonyára sok ilyen igazán pocsék versnek nehezen nevezhető dolgot fogsz elkövetni. De ha sokáig csinálod, és olvasol más verseket is, összeveted azokat a te verseiddel, akkor idővel javulni fogsz, esetleg egészen középszerű, de már elfogadható verseket is fogsz írni. Hogy milyen minőségig érsz fel, az meg a kitartásodon múlik. De ha mégsem vagy elég kitartó, de örömödet leled az egészben, akkor is nyugodtan folytasd, csak nem biztos, hogy ezt jó másokkal is megosztani, leszámítva egy-egy jól sikerült műnél esetleg az igen szűk környezetedet.