Fog adni haladékot az osztályfőnökünk? (szerintetek)
Figyelt kérdés
Kedden kaptunk egy házi feladatot, hogy forgassunk le egy 2 perces némafilmet, majd jövőhét keddre (vagyis holnap utánra) vigyük be az órára. A múlt hét elég zűrös volt, fellépésekre mentünk a sulival (de csak mi páran), és közben gondolkodtunk az anyagon. Pénteken megírtuk a forgatókönyvet, és tegnap pedig újabb fellépésen voltunk ( :S). Alapítványi Bálon kellett lennünk. Úgy volt, hogy ma megcsináljuk a filmet, osztálytársam holnap megvágja, és kész. Csakhogy 2 szereplő nem ér rá. AZ egyiknek nem tudom mije van, a másik pedig megfázott, ,és országos versenyre megy csütörtökön, szóval gyógyulnia kell, így a mai forgatás elmarad. ( az o.fő viszi versenyre, és a lelkére kötötte, hogy gyógyuljon meg) Valószínűleg nem leszünk vele kész keddig, és szeretnénk haladékot kérni a tanártól. Szerintetek ad rá lehetőséget? Ha kell még a forgatókönyvet is beviszem.2010. ápr. 18. 13:00
1/5 A kérdező kommentje:
Azt még hozzáteszem, hogy a mi csoportunkban vannak a legjobb tanulók (tehát nem szokott velünk gond lenni)
2010. ápr. 18. 13:01
2/5 anonim válasza:
az ilyen kérdéseknek sosem értem mi a lényege. Azt várod, hogy keressük fel az o.főnöködet és ismerjük meg gyorsan, hogy vajon ilyen helyzetben hogy dönteni? mi honnan tudhatjuk, hogy mennyire szigorú, mennyire kedves? :)
ha nyugtatni akarod ezzel magad, akkor sem lehet semmi olyan választ irni, ami száz százalékig biztos
ha én lennék a tanár én adnék még időt, ha tényleg nem volt rá lehetőség megcsinálni.mond neki is ezt el, amit ide leirtál és ENNYi:)
3/5 anonim válasza:
te nem egy iskolába jársz velem véletlenül? mert tegnap nálunk is alapítványi bál volt :O hol laksz?
4/5 A kérdező kommentje:
22. kerület.
2010. ápr. 18. 13:27
5/5 anonim válasza:
akkor mégse lakunk egy helyen....de ez érdekes. egyébként meg ha elmondjátok neki az egészet, valószínűleg még ad haladékot, de ez a tanártól függ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!