Hogy vegyem magam rá a tanulásra?
na igen,az 1-es jól írja. itt egy link kedvcsinálónak:
Gimis vizsgával van ilyen problémád?
Ne menj egyetemre, beleőrülsz majd. Menj majd el szakmunkásnak.
Amúgy már volt ilyen kérdés, és egészen kiváló válaszok is születtek.
Neked sem tilos visszakeresni!
Bárki besokallhat, megesik néha.
Rohamtempóban tanulj egy ideig (mondjuk 20 percet), aztán pihenj 10 percet. Ezeket váltogasd. Kis szünet, kis önjutalmazás.
Ne mindig azonos módszerrel tanulj. Ha elolvasod többszörre a szöveget, és már zsong tőle a fejed, akkor válts módszert. Rajzold le vázlatosan, logikailag vagy ragadd meg másképp.
Aki pedig az egyetem nehézségeiről ír: én is voltam egyetemista, 16 órát tanultam naponta, evés közben is, vécén ülve is. Csak az a gáz, hogy a mostani általános és középiskolák/gimnáziumok már sokkal keményebbek, mint pár évvel ezelőtt. Én középiskolában napi 6 órát voltam suliban, 1 órát tanultam otthon (osztályelsőként). A húgom most általánosban napi 10 óra alatt nem áll meg. Az egyetem könnyebb abból a szempontból, hogy tényleg azt tanulod, ami érdekel szakmailag (ha szerencséd van).
Előző hozzászóló vagyok, következő tipp:
- kapcsold ki a számítógépet
- kapcsold ki a zenét
Nincs ami elvonjon, hamarabb letudod.
OFF: Milyen érdekes, hogy az oldalon mindenki éltanuló, élsportoló, nyelvzseni és ezek keveréke. Kár, hogy a valóságban nincs így, mert a többség hármassal evickél az érettségiig és tovább...
ON: Ha nem akarsz tanulni, akkor ne tanulj. De a te életed a te felelősséged és nem másé.
"az oldalon mindenki éltanuló, élsportoló, nyelvzseni"
Nem - hanem TANULÓ. Olyan, amelyik tud tanulni.
És, ha nehezen megy neki, akkor van módszere, hogy jobban menjen.
Ezen kívül van olyan szorgalmas és jóindulatú, hogy elolvassa ezt a kérdést, és válaszoljon is rá.
Valamint segíteni szeretne a kérdezőnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!