Ha valaminek a lényegére rájövünk, hogy tulajdonképp lematekolható, akkor azzal kiirtjuk a lelkét?
Figyelt kérdés
Pl. ezért etikátlan az ember klónozása, a génsebészet, vagy akár egy teljes ember létrehozása mesterségesen? Mert végső soron egy élő sejt működése is csak matematika. (Bár kétségtelen, hogy rohadt sokat kellene számolni, hogy mindent levezessünk. :) ) Valahol talán ezzel kapcsolatban saját magamból indulok ki. Nagyon sokminden érdekelt kisebb koromban. Egy-két példa: amikor először hallottam rádiót (nagyon kicsi voltam), akkor csodálattal töltött el a dolog. Ugyanez a televízióval, majd később a számítógéppel kapcsolatban. Majd amikor már egy jó párat szétszedtem mindenfajta berendezésből, akkor kirajzolódott előttem a működésének a sémája. Persze ehhez rengeteg dolgot olvastam műszaki könyveket, továbbá kellett ehhez egy kis fizika meg kémia. És manapság eljutottam oda, hogy még a legnagyobb képernyő azzal a flancos 4k mittomén felbontással sem tud már lenyűgözni, se a 3d hologramm, se a legújabb mikroprocesszor, se a tizensokpixeles kamerás okostelefon. És egy idő után rájöttem, hogy még a legnagyobb felbontású meg kontrasztú monitor nyílegyenesen ok-okozati úton konkrétan magyarázható, számítható, kimatekolható. Ezzel a dologgal elértem odáig, hogy előttem nagyon sok illúzió szinte lelepleződött, szertefoszlott. Valójában a világ vezető poszton lévő emberei, tudósai, kutatói is csak attól félnek, hogy a saját testük utolsó részletéig való megismerésével vagy a tudat működésének mibenlétének magyarázatával illúziók foszlanának szerte az élettel meg a tudattal kalcsolatban és egyszerűen felfedné előttük, hogy objektív módon szemlélve nincs konkrét cél (bár felsőbb összeműködések vannak, de ez tökre más téma), csak egyszerűen dolgok vannak meg azoknak a létezése, működése és tulajdonképpen az etikára meg az erkölcsre fogják, hogy nem akarnak klónozni embert?2016. márc. 7. 18:59
2/11 anonim válasza:
Azért ez a válasz számomra is túl tömör. Egy picit lehet kifejtősebben írni, fizikai, de főképp etikai, erkölcsi kontextusban?
3/11 anonim válasza:
Most másik felhasználónévvel léptél be?
4/11 anonim válasza:
Valóban jó a kérdés. Ha rólam kiderülne, hogy mesterségesen voltam létrehozva vagy egy klón vagyok én nem látnék benne semmi etikai-erkölcsi buktatót.
5/11 Tom Benko válasza:
Nem. Csak annyit jelent az eseteben, hogy belátod a túlhype-olást. Nagyszerű dolog, de a csoda nem ebben van. Nézd meg inkább a gravitációs hullámokat mondjuk! Azt előre kimatekozták, mégis mekkora dolog kimutatni.
6/11 A kérdező kommentje:
A gravitációs hullám is mondjuk 50-100 év múlva is olyan lesz, mint a számítógép, a mikrochip, a lézer, rádió, tv, stb, tehát egy ordenáré sorozatgyártott vacak valami. Pontosabban fogalmazva ha valamilyen eszköz részévé válik, akkor szinte az is egy semmiség lesz. De a fő kérdés az, hogyha felfedeznek minden összefüggést a genetikában amivel akár mesterségesen lehet embert készíteni, akkor azzal, hogy mindent megmagyarázunk, eloszlatunk minden illúziót, nem öljük ki a dolog lelkét?
2016. márc. 9. 21:45
8/11 A kérdező kommentje:
2-esnek van igazságtartalma. Olyan tömör, néhány szavas választ adnak egyesek, hogy nehéz azzal elsőre bármit is kezdeni. Nem lehetne megpróbálni egy olyan választ adni, amiben alapos érvek vannak felhozva és meg is vannak indokolva? Esetleg részletesebb leírása az álláspontodnak?
2016. márc. 12. 10:56
9/11 Tom Benko válasza:
Az a probléma, hogy összekeversz két dolgot. Az egyik az új technikai eszközök körüli rettentő pörgés, ami egy idő után, amikor egy jobb, újabb dolog megjelenik, értelmetlenné válik. Az Apple például erre feküdt rá. Ilyenkor mindig kell egy újabb, jobb, szebb, modernebb, amit meg lehet lovagolni. Ez nem öli ki a lelkét semminek, mert nem is volt neki.
A másik a tudományos fejlődés, ami meg azért nem öli ki a lelket, mert minden válasz újabb kérdéseket szül, amit lehet kutatni, ami érdekessé teszi a vizsgálódást, azaz a lélektelenség ellen dolgozik.
10/11 A kérdező kommentje:
Én nem akartam két dolgot összekeverni, csak példákat akartam arra hozni, hogy hogyan is esnek szét illúziók a dolgok megértése révén. Ezek szerint lehet egy kicsit hosszúra sikerültek a példák és néhányan elvesztették a fonalat. Akkor másképpen fogalmazva: ha rájövünk az élet legbelsőbb működéseire is és 100%-ban fogunk tudni alkotni mesterségesen akár élő embert is, tulajdonképpen rájövünk, hogy az élet "csak ennyi, ez ilyen egyszerű". És a kérdés tulajdonképpen az, hogy ezzel kiöljük-e a lelkét és hogy nem-e attól félnek, hogy rájönnek, hogy nincs is felsőbb értelme, hanem ez az egész csak egy nagyon sajátos működése az anyagnak, ezért az erkölcstelenségre meg etikára hivatkozva tiltják mesterségesen az élet létrehozását, de legfőképpen az ember klónozását.
2016. márc. 13. 10:21
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!