Egy ilyen jellegű kitiltást mire véljek?
Sem itt, sem privátban nem írom meg melyik fórumról van szó.
Adott egy oldal, ahol egy konkrét típussal foglalkoznak csak.
Ide regisztráltam, mivel bár nincs még meg az autóm, heteken belül meglesz.
Első körben érdeklődtem, volt pár kérdésem, azokat feltettem, nagyon készségesen segítettek, sokat megtudtam.
Körülbelül 2 hétig voltam tagja a fórumnak, szinte minden nap írtam egy értelmes hozzászólást, de leginkább kérdeztem.(mint sokan mások)
Erre fel egyik napról a másikra kitiltottak.
Semmi választ nem kaptam az okára, végigolvastam a szabályzatot, többször is, és csak annyi volt a kitiltásra vonatkozóan,hogy ha nem írok hozzászólást x idő múlva kiszórnak.
Arra gondoltam,hogy azért mert nincs meg az autóm, ám látogatóként olvasom a fórumot, és van aki 2013 óta tagja az oldalnak, és nem is a típussal jár, csak márka azonos.Olyan is van, aki 2015 óta keresi a megfelelő autót, és még most is írogat.
Kicsit rosszul esett, főleg,hogy meg sem indokolták.
A kérdésedből nem derül ki mit szeretnél megtudni. Jelentettem, de szerintem mások is megtették már.
A válaszaid is arról tanúskodnak, hogy nem tudsz kulturáltan viselkedni. Innen is röpülhetsz egy idő után.
Ismeretlen fórum ismeretlen szabályait érvényesítő ismeretlen moderátorok ismeretlen indokait nem ismerhetjük.
"Azt sem tudjátok mi van, hogy autót akar vásárolni, és nem írom le milyet, de ezt hol írtam?"
Oké, azt már tudjuk, hogy képtelen vagy normálisan viselkedni. Persze, tudjuk, mindenki bolond csak te vagy helikopter.
Talán ezért tiltottak ki onnan is.
Ebből a mondatodból látszik, hogy érthetően fogalmazni sem tudsz. Hol írtad le, hogy nem írod le melyik fórumról van szó és milyen autót akarsz venni?
Esetleg amikor ezt írtad:"Sem itt, sem privátban nem írom meg melyik fórumról van szó. "?
Ha ennyien mondják, hogy értelmetlen a kérdésed akkor észosztás és arcoskodás helyett talán elgondolkodhatnál, hogy esetleg nincs-e valami igazság a többiek véleményében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!