Mit gondolsz ezekről a versekről? Nem a legjobbak, de ha nagyon rossznak gondoljátok, nem bajlódok tovább velük. Ugyanis nincsenek befejezve. Kivéve az elsőt.

Először: (tudom, hogy nem éppen valósághű...)

Maradok, aki voltam,

A kártyákon ismert hős,

Ki előre sose szóltam,

Ha borult az ég és felhős.

A sereg a határban áll,

Én palotámban fekszem,

A kapitány támadna már,

Nekem seregem sincsen.

Néhány bátor fiatal

Katonának elmegy,

Legyen meg a diadal,

Aludnom kell egyet.

Lerohanják a falvakat,

Én otthon csemegézek,

A katonáim meghalnak,

De én tovább élek.

A néhány hű szolga

Tovább őrzi váram,

Mindegyiknek dolga,

Hogy megvédje ágyam.

Én még alszom, mondván,

Erőm kelleni fog,

Nem is tudom hű szolgám

Fejében mi forog.

Aztán lassan ébredezek,

Kint a fegyver fénylik,

Reggelimet is megeszem,

Míg a csata zajlik.

Nyílik szobám ajtaja,

A hű szolga belép,

Áll a vér alatta,

S megindul felém.

Fejemhez vág mindenféle

Alaptalan vádat,

Mintha ez most fontos lenne,

S a háború várhat!

A szobából kiküldeném,

Vissza se jöjjön,

Mikor dühösen fordul felém,

Talán, hogy megöljön?

Egy pillanat az egész,

Míg kését kirántja,

S döfi máris belém,

Pont szíven találva.

Testőröm már nincsen,

Az orvos odalett,

Ennyit ért a kincsem,

Hogy ily szörnyen végzem.

Meghalok, érzem,

Teljesen elvérzem,

Én csak ennyit éltem,

És ily szörnyen végzem…

Aztán van ez:

Hó fedi odakinn a végtelen tájat,

Hófehér foltoknak látszanak a házak.

Fagyott folyó partján jégbefagyott csónak,

Hírét már meghozva a rengeteg hónak.

Sok fehér folt között egy magányos alak,

Fekete csuklyában szomorúan ballag.

Fekete csuklyája éjsötéten hallgat,

Indokát titkolva a halálos dalnak.

ez nincs befjezve.

És még egy, szintén félkész:

Messzi- messzi sivatagban

Láthatatlan dobok halkan

Ismeretlen ritmust szólnak,

Dalolnak a csillagoknak.

Közöttük egy fehér alak

Sötét csuklyájában halad

Hallgatja a dobokat,

Meg sem hallva azokat.

Honnan indult, nem tudhatja,

Az út célját sem kutatja,

Lépked némán a dobokra

S néz előre a homokra.

Hiába tűz fent a nap,

Átjárja a lelkét a fagy

Hiába lép a dűnékre,

Mintha lépne fagyos tűzre.

Nem érti meg, miért teszi,

Senki nem is mondja neki,

De nem gondol soha erre,

Menetel a végtelenbe.

Az idő ott nem létezik

Mégis szörnyen gyorsan telik,

A valóság is képzelet

Bár érzi, hogy ez nem lehet.

Villám szalad át előtte

De ő meg sem rezzen tőle

Ég is dörög feje fölött

Fényes villanások között.

De halad tovább szüntelen,

Tudva, valami nincs rendben

S bármennyire hozzászokott

Hogy a dob az mindig dobog…

Eltart, amíg észreveszi.

Néma csend, mi körbeveszi,

Az égzengést se hallva már,

Fénylő csillag alatt áll.

A vége kissé satnya lett. De lehet, hogy az eleje is...