öröklődhet a boszorkányság?
a dédim régen egy nagyon romos házban lakott egyedül. Ki lakoltatták mert kígyó mérget tartott magánál a szekrényben összekarcolt szellemtábla volt. Egy kis üvegben vér is. Oda kellett költöznie a mamámhoz (lányához). ahol anya meg apa is lakott. Mikor megszülettem anyáék nem engedték h a dédi megnézzen vagy megfogjon. Le küldtél mindig. De mikor már kicsit nagyobb lettem mindig vele voltam és elvoltam vele..Égési sérülések voltak rajta. Azt mondták autóbaleset de nem hiszem. Tisztán emlékszem hogy érdekes tárgyak voltak nála (zsálya füstölő) megkérdeztem h mik azok és azt mondta hogy elűzi a szellemeket. 4-5 éves voltam. Egyik nap bele vésett egy dátumot a garázsba és a dátum szerinti napon meg is halt. (109 évesen). Annyit mondtott nekem hogy 12. nem tudtam mi az de nem is annyira foglalkoztatott. Aztán kb 10 éves voltam mikor elköltöztünk és 12 voltam mikor anyáék folyton veszekedtek. Kicsit befordultam amiatt magamba de azóta érzem a szellemek jellenlétét és volt már nem is 1x hogy álmodtam valamit ami meg is történt pár nap múlva. Mikor elmondtam anyáéknak azt mondták bolond vagyok túl sokat voltam a dédimmel. De még mindig érzem és volt már h fekete alakot is láttam.
mellesleg ez 12 ÉVESEN volt. Azóta minden 12.én történik. Elmondtam egyik ismerősömnek és azt mondta h lehet a dédim boszorkány volt és örökeltem. Vagy nem tudom...szerintetek ez miért van?
Mehet a vászonra ? ;D
Fizetek érte ;D :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!