Emetophobia, pánikbetegség, hipochondria. Bármelyiket le lehet küzdeni?

Mindegyik világ életemben bennem volt, csak elenyészően. 2014 nyarán változott meg minden egy calici vírus miatt. Követte a hányásfóbia, makd erre rá jött az hogy heti háromszor minimum pánikrohamom van , majd megerősödött a hipochondria. "Rengeteg rákom volt már, jelenleg a mellrák a menő(tényleg van egy csomó a cicimben), szerintem kétszer szívrohamom is volt." Amúgy semmi bajom, tudom. Tudja az összes barátom a "betegségeimet" , sokat beszélek róla. Nem túlzok, tönkre teszi a fiatal koromat. Többet tudom a betegségekről , mint egy orvos, és az a vicces hogy nevetek magamon. Van párom, szinte vőlegényem, szerető család, jópofa kedves barátok, kiskutyák, munkahely. Kell ennél több???Nem!! Apukámat 4 hónapja vesztettem el, nyilván rádobott ez mindenre. Amúgy egyáltalán nem vagyok zárkózott, csak annyiban hogy alkoholt nem merek inni nehogy hányjak. Miért , mi van a hányással? Semmi! Nyugodtan állok ha valaki hány mellettem, de ha nekem van hányigerem..világ vége...pánik...felkötöm magam. Fél óra...lemegy a pánik...boldogság. Nyunyorgatom a cicimet, félek a ráktól, a kemótól. Pedig érzem magam olyan erősnek , hogy legyőzném. Pszichológus még nem látott, de már nagyon érik. Nem nagyon szeretnék menni , mert nem vagyok hajlandó semmilyen nyugtatót beszedni. Magamon tudok segíteni? Vagy esetleg ha szólok a pszichológusnak hogy nem szeretnék gyógyszert akkor tud máshogy segíteni? Mivel kezdjem? Mit meséljek először? Zúdítsam rá az egészet az első randin? Köszönöm a válaszokat előre is!