Hogyan buknak le a pénzhamisítók?

Hiányoznak a biztonsági jegyek a hamis pénzről, egy vagy több (szemmel látható és nem látható egyaránt) hiány is egyértelműen hamis pénzt jelent. A hamisítóknál nem áll rendelkezésre sem a megfelelő alapanyag, sem a technológia hogy a modern bankjegyeket közel felismeretlenül hamisíthassák.

Az egyik terjesztési módszer a nagy forgalom kihasználása, amikor fizetéskor nem képes egy kasszás minden ismertetőjelet ellenőrizni, a nagyon béna hamisítványok pedig már tapintásra érezhetőek.

Két külön kérdést tettél fel.

Az elsőre a válasz:

- Az, aki mondjuk fénymásolóval próbálkozik, nem nagy tételben gyártja, az esetleg el tudja sütni a hamis pénzét olyan helyen, ahol mondjuk egy rosszul látó, nem túl okos nénike vagy bácsika szolgál ki. De még nála sem mehet tutira. A nagyon profi hamisítványok viszont hosszú ideig forgalomban tudnak maradni, s néha háborúhoz is vezet, de legalábbis igen komoly gazdasági válsághoz.

A két kérdést összekapcsolva folytatom, mert az egyikből következik a másik.

Vannak nagyon könnyen hamisítható pénzek, s olyan is, amit nagyon nehéz. A mi bankjegyeink nem csak szépek (az új sorozat nekem nagyon tetszik, bár kibocsátásának okát nem látom), de nehéz is hamisítani.

Az első mindjárt a papír, mind biztonsági elem. Speciális papír. Egyetlen olyan hely sincs, ahol ilyent vásárolni lehetne, csak úgy. Nyomda nem adhat le rá rendelést, hogy kérek 10 raklap ilyen és ilyen papírt.

Ennek a papírnak az összetétele olyan, hogy ne rongyolódjon szét a használat közben. Ne ázzon el, ellenálljon vegyszereknek, ne kopjon, meg még néhány tulajdonsága kell, hogy legyen. Persze meg lehet semmisíteni, de a szokásos használat közben kell kitartania.

A papír vízjelezett. Gyártás közben az egyik hengeren jellegzetes minta helyezkedik el (pl. ország címere, papírgyár logója). Ez a rostokat kissé összetömöríti. Ráeső fényben nem veszel semmi észre, nem is tapintható, de fény felé fordítva szépen kirajzolódik.

Szokás un. biztonsági szálakat is elhelyezni az anyagában. Ezeket olyan vékony fura, összevissza alakban láthatod is. UV fényben „világítanak”.

A mi pénzeinken jó ideje van kinegram (az az ezüst csík), amelyen a minta változik, attól függően, milyen szögből éri a fény. Ezt sem tudsz beszerezni egykönnyen, s nem pénz papíron.

A nyomtatás. Nem tudom, hogy a jelenlegiek milyen technikával készülnek, ezt is inkább általánosságban írom, a kérdésed sem forintot firtat.

A nyomdai eljárásokat többféle csoportokba lehet szedni.

Az egyik a színkezelés. Direkt színekkel nyomást úgy tudnám egyszerűen leírni, hogy a festék olyan színű, mint a nyomat. Barna színhez barna festék kell, zöldhöz zöld, s tb.

A másik az, amikor színre bontják a képet, mégpedig 3+1 színre. Ezek a cián, bíbor, sárga, s kiegészítésnek a fekete. Az előbbi zöld szín itt nem zöld festékből származik, hanem cián és sárga pontok sokaságából. A szemünk látja zöldnek őket.

Más megközelítés:

- magasnyomás (olyan, mint a bélyegző, csak nem gumi, hanem betűfém). Az elv ugyanaz.

- síknyomtatás. Egy lemezre fel van galvanizálva egy vízszerető/olajtaszító és egy olajszerető/víztaszító réteg. A festék zsíros. A kész nyomóformát felvizezik. Az lepereg a zsírszerető részekről. A festék megtapad.

- mélynyomtatás: a nyomóhengerbe különféle mélységű csészécskéket maratnak. Felfestékezik az egészet, s egy vékony penge lehúzza a felesleget.

Ezt a háromféle nyomtatási eljárást lehet kombinálni is. A magasnyomással készült részek ki is tapinthatóak, mert a papír a nyomás iránya felől benyomódik kissé, értelemszerűen a másik oldalán lesz egy kis pukli.

Nagyítóval értő szem meg tudja különböztetni a három eljárást.

Az kerül bajba, aki hamisítani akarja, mégpedig nyomdai úton. Ugyanis nem lehet megcsinálni egyszerű színbontással. Egy bankjegyen a kedvenc zöld színünk megjelenhet zöld festéktől, kék és cián pontok keverékéből, magas, sík és mélynyomásból is.

A színszűrő ezt nem tudja elkülöníteni. A zöld az zöld, és kész.

A hamisító mondjuk szerez papírt. Elkészül a nyomóforma, s kinyomja teszem azt síknyomtatással.

Már fogásra is más, mert hiányoznak a benyomódások.

Azt hiszem túllépem a megengedett karakterszámot. Következőben még írok.

Embertelen, szinte lehetetlen kézi utómunka lenne a nyomási technológiák szerint elkészíteni a nyomóformákat.

Komoly gond szokott lenni a sorszámozás is. Egyik tuti módszer a lebukásra, amikor nem sorszámozó van beemelve a formába, hanem ugyanazt nyomtatják mindre. Apró figyelmetlenség, s kézbe adnak egy embernek két azonos sorszámút. Talán az elsőnél nem buknak le (ki nézi azt?), de előbb-utóbb fel fog tűnni valakinek.

Ha nincs őrült hajtás, s emiatt nem felületes a pénztáros, akkor elég gyorsan beüt a mennykő.

Filmekben előfordul, hogy hamisítók nem csak eredeti papírt, de eredeti nyomóformát is szereznek. Ekkor ez nem is klasszikus hamisítás, mert a pénz valódi, de nem hivatalosan került forgalomba.

A történelem során előfordult olyan, amikor egy állam a saját pénzét „hamisította” így, rontva azt.

Olyan helyeken, ahol a saját pénzen kívül külhoni is előfordul, található egy könyv, amelyben országok szerint megtalálható az összes bankjegy és érme címletei, jó minőségű képe, s összes ismertetőjele. Ez is segíthet, ha bizonytalan a dolgozó.