A humán tárgyaknak mi a lényege zanzásítva megfogalmazva? Miért kell ennyi haszontalan információval terhelni a tanulókat?

Tudom, bár én 57-ben születtem, de a mi korunkban is ez volt.

De gondolj bele! Egy szenvedélyes, nagy szívű-lelkű szerelmes férfi. Esküvő után vannak, a mézesheteket tölti a feleségével. Ez ma már nem divatos. Abban a korban a fiatalok még csak együtt sem mutatkozhattak, nem hogy piszi, egyebek. Az esküvő után bontakozhatott ki igazán a kapcsolat. Ilyenkor sok dologra gondol az ember, de nem a temetésre.

Mi más lenne, ha nem szerelmének megnyilvánulása, ha azt írja a végén, hogy Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Vannak mélabús költők, dekadensek is, világfájdalmukat megéneklők is. De nem csak ez a költészet.

"Lehet, hogy állat vagyok"

Ja.

Nem gond - csak ne legyél büszke rá.

"Én akkor sem értem XD A költők nagy része meg a halálra utalgat non-stop."

Persze hogy nem érted, hiszen még nem is foglalkoztál életedben soha igazán irodalommal. Legfeljebb tanították de ez nem jelenti azt hogy tanultad. Szerintem ne alkoss ilyen elhamarkodott véleményt amíg nem ismered azt amiről ezt kijelented. Bár azért már érnie kellene a gondolkodásodnak és valamelyest átérezni egy elégikus hangvételű vers, vagy éppen egy komolyabb szerelmi vers témáját is, de ha nem megy hát így is biztosan találsz olyat ami közelebb áll hozzád. Ez például szerintem megmosolyogtató, talán jobban tetszik :D

"Nehéz dolog énnekem

a komoly agy és szív,

de ízlik mind, amit a

tréfa méze készít;

Venus szava szent parancs,

csábít, emel, épít,

Venusé, ki nem szeret

soha gyáva férfit.

Az ifjúság útja a

széles út a földön;

csakúgy ragad rám a bűn,

erényem nem őrzöm;

üdvöm helyett én bíz a

gyönyörrel törődöm:

lelki halott, féltem és

ápolom a bőröm.

Érsek atyám, kegyes úr,

szíved megbocsásson:

jó halállal halok így,

kínját vígan állom:

a szép nőt, bár megsebez

mindenütt kívánom,

s ha test nem, hát gondolat

segít vele hálnom.

Győzni a természeten

majdnem lehetetlen;

lányt ha látok, tiszta hogy

maradjon a lelkem?

Ifjú vagyok, a kemény

törvényt fáj követnem,

mikor forr a könnyű vér

gyönyörvágya bennem."

Vagy kicsit vulgárisabbat :D

"Mintha Dis isten öles kapuján lépnék be, a holtak

országába, midőn, Orsolya, rád feszülök:

annyira bő és tág al-táji világod előttem.

Vissza viszont onnét már kutya-terhes az út.

Mélyebben dúrom; mélyebben nyílik a mélység,

s körben-körben széttárul a káoszi űr...

...Eztán már ne vezesd, Hermés, Erebusba a síri

árnyakat: itt ez a lyuk, több hely akad nekik itt."

"S mert a szegény ily bő lyukban tüsténkedik, izzad,

célját érni bizony nem sikerül sehogyan.

Nem használ sem a far-játék, sem a mellet-a-mellhez,

az se, ha vállmagasig rándul a comb, meg a térd.

Meghiusul minden küzdés, meddő az igyekvés,

céltalanul lihegünk, fájnak a csontok, az öl.

Vagy ne eresszen rád soha senkit az Ég szeretőnek,

Orsolya, vagy csak olyan kant, aki győzi veled."

Az előbbiek Carmina Burana-ból egy vers részletei, az utóbbiak pedig Janus Pannonius diákkori versei :D

De aztán nem ezt felmondani irodalomórán :D