A suli elvégzése után ti milyen hamar tudtatok elhelyezkedni a szakmátokban? És az mennyire általános dolog, hogy én a vizsgák után több, mint 1 évvel sem vagyok képes a szakmámnak megfelelő munkahelyet találni?
Tavaly júniusban kaptam meg a bizonyítványom (informatikai rendszergazda), a tantárgyak többsége 4-es körüli átlagú lett, az OKJ bizonyítványba 4-est kaptam. Azóta több helyen is dolgoztam már, takarítói állás gyorséttermeknél, mosogatás a konyhán, meg gyárakban betanított munkásként ill. kisebb-nagyobb részmunkaidős állásaim is voltak, de egyik sem kapcsolódik semmilyen mértékben se az informatikához. Természetesen közben hétvégenként nyáron jártam napszámba is. Az eddig felsorolt munkákból ami pénz bejött, az el is ment számlákra, kajára, meg kisebb-nagyobb kiadásokra.
Eleinte természetesen egy pár helyről vissza is hívtak ilyen informatikai cégektől állásinterjúra, de végül azt mondták, hogy nem lennék nekik alkalmas, így végül dolgoztam tavaly össze-vissza mindenfélét, szarér'-hugyér'.
Én csinálok valamit rosszul, hogy képtelen vagyok a saját szakmámnak megfelelő állást találni, ha meg találok, akkor elutasítás a vége? Min kellene változtatnom, hogy elfogadják a jelentkezésem? Nektek egyébként mikortól indult be az élet ilyen szempontból?
22/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!