Mit tegyek még, hogy ne álmodozzak erről a teljességel teljesíthetetlen dologról?

17 éves leszek nemsokára, és régóta vannak "álmaim" a színészettel kapcsolatban. A problémám csak az, hogy szerintem nem vagyok kiemelkedő tehetség, nem tudnék belőle megélni, pedig szeretnék majd családot, gyerekeket. Az nem lenne jó a gyerekeknek, hogy anyu nappal egy gyorsétteremben próbál valami kis pénzt keresni, mert az esti színészkedésből nem tud megélni... Magyarországon semmi lehetőség nincs arra, amit szeretnék (legikább az ilyen amerikai sorozatok szimpatikusak, de színházba is elmennék azért), és el tudom képzelni, de valahogy felfogni nem tudom, hogy mennyire fárasztó lehet egy jelenetet 800x leforgatni, miközben üvöltöznek veled, hogy artikulálj rendesen. Ismerem magamat, tudom, hogy a hócipőm tele lenne vele, ideges lennék, és lehet, hogy még a szerepet betanulni se lenne kedvem. Ennek ellenére mégis úgy nézem a sorozatokat, hogy "ó, ha ott lennék...", ami miatt nagyon dühös vagyok magamra. Egyszer beszélgettem egy magyar (nem túl híres) színésznővel, aki azt mondta, hogy ha ezt szeretném csinálni, de nem teszem meg, sose leszek boldog, de ez... Hát, nekem nem biztatás volt, inkább csak elkeserített. Szeretnék egy normális, boldog életet ilyen buta vágyak nélkül, ami teljesíthető. Nincs kapcsolatom híres emberekkel, nincs sok pénzünk (néztem párszor ilyen képzéseket, horribilis árai vannak, azért kizsigerelni nem akarom a szüleimet), nem tudok táncolni, énekelni (amit szoktak kérni, ahogy eddig elnéztem), de még a sulis színjátszó körbe se tudok elmenni, mert a 7-8-9. órában van, amikor nekem még rendes óráim vannak... Helyette szeretem az irodalmat, a verseket, a drámákat, de ez semmi. Unalmas perceimben mikor ilyenen gondolkozok, próbálom magam észérvekkel meggyőzni, hogy reálisan álmodozzak már, de valahol belül nem tudom elfogadni, hogy ez nekem semmilyen szempontból nem lenne jó. Valakinek valami tippje, hogy mit tegyek? Vagy kinövök belőle? Nagyon remélem...