Tudna segíteni valaki aki jó fizikás?
Egy 2kg tömegű, homogén fahasáb magasságának 2/3 részéig lemerülve úszik a vizen.
a) Mekkora a fa hasáb sűrűsége?
b) Mekkora a fahasábra ható felhajtó erő?
Ez egyszerű. Tudjuk, hogy a fa hasáb tömege megegyezik az általa kiszorított víz tömegével. A hasáb 2 kb, így 2 kg (azaz közel 2 liter) vizet szorít ki.
A hasáb 2/3-ad részt merül el, így kiszorítva 2 liter vizet. Ebből következik, hogy a hasáb 2/3-a 2 liter, azaz a hasáb 3/3-a (vagyis a teljes hasáb) 3 liter. A sűrűség az a tömeg és a térfogat hányadosa. Vagyis a hasábod 2kg/3l, vagyis 2/3 g/cm^3.
A felhajtó erő pedig nagyjából 20N (F=m*g)
2.feladat
Kő darabok vízbe merítve fele akkora erővel kell tartani mint levegőben.
-Mekkora a kő sűrűsége?
3.feladat
Egyenlő térfogatú alumínium és ólomdarabkát telt nyitott edénybe teszünk.Melyikre hat nagyobb felhatjtó erő? Miért?
4.feladat
Hat e felhajtó erő egy vödör vízben lévő labdára miközben a vödör szabadon esik? Miért?
2) A levegő felhajtóerejét egy kődarabnál simán elhanyagolhatjuk. Vagyis a kő nehézségi erejének a felét kiegyensúlyozza a víz, tehát a felhajtóerő fele a kő súlyának. Akkor a víz sűrűsége is fele a kő sűrűségének. Eredmény: 2000 kg/m³.
3) Mindkét test sűrűsége nagyobb a vízénél, tehát elsüllyednek. A felhajtóerő a kiszorított víz súlya, annak pedig egyenlő a térfogata a két esetben, vagyis a két felhajtóerő egyenlő.
4) Nem, mert a felhajtóerő a nehézkedés egyik következménye, súly nélkül nem működik, lásd 3).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!