Mi a véleményetek a következő történetről?

Életem egyik legfájdalmasabb történését mesélem el. Bár nem voltam már kiskorú, amikor ez velem történt, de úgy gondolom, hogy ez nem menti fel azt az aljasságot és megtévesztést, amit velem tettek. A gyerekkorom boldog volt, bár viszonylag mindig kilógtam a családból, mert más lelkülettel rendelkeztem, mint a családom többi tagja. Mindig is vágytam arra, szerettem volna egy olyan emberrel jóban lenni, aki felnőttként utat mutat nekem és kicsit velem hasonló lelkületű ember, törődik velem és megért. Ezt nem aktívan kerestem, de mikor találkoztam vele, akkor nagyon boldogan fogadtam, hiszen különlegesnek éreztem és ajándéknak. Az Egyetemen találkoztam egy ilyen nővel. A tanárom volt. Nagyon boldog voltam, mert soha senkitől nem kaptam meg azt a mély szeretetet és állandó törődést, figyelmet, amit ő nyújtott nekem. Mármint úgy nem kaptam meg, hogy valaki a lelki társam. Mivel eleve egyetemi oktató volt, valamint tiszteletre méltó megjelenésével még nagyobb bizalmat ébresztett bennem. Kezdetben nagyon kedves volt velem, mindig a kedvemben járt, jó jegyeket adott, figyelt rám, szeretett és törődött velem. Valahogy mindig azt mondta amit hallani szeretnék, mindig azt ígérte, amire a legjobban vágytam és mindig azzal vont magához közelebb, hogy titkaink lettek, elmesélhettem neki az érzéseimet, legféltettebb vágyaimat és kedvteléseimet, hogy olyan dolgokban is megértett, amelyekben a kortársaim nem. Hogy olyan dolgokra is odafigyelt, ami velem kapcsolatos, amire mások nem. Kedvesen érdeklődött a családom felől, dicsérte őket, azt, hogy milyen kedves, gyönyörű és intelligens vagyok, hogy mennyire jó velem lenni és hogy a köztünk lévő kapocs örökké fog tartani. Ez nagyon fontos volt nekem, mert olyan ember vagyok, aki számára nagyon fontosak a biztonságos kapcsolatok és mély kötődések. Mivel tudta, hogy édesanyámmal nem vagyok olyan szoros kapcsolatban, így megígérte, hogy úgy fog rám vigyázni, mintha a lánya lennék, hogy rokoni közelség van közöttünk. Nagyon szerettem és komolyan vettem őt, már a pozíciójából és végzettségéből kiindulva is. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a szavaival becsapott engem és hogy amiket nekem mond, azok valójában soha nem válnak valósággá. Valami olyat éreztem mindig, hogy valaki ilyen nagy szavakat csak úgy nem ejt ki a száján, csak úgy nem ígér meg dolgokat, amikről tudja, vagy legalábbis sejti, hogy soha nem fognak valóra válni. Tehát azzal vont magához a legközelebb, ami a legfontosabb volt nekem. S ezzel próbált eltávolítani is magától. Egy idő után, számomra indokolatlanul és hirtelen egész viselkedése és gondolkozása a kapcsolatunkról az ellenkezőjébe változott át. Érzelmileg teljesen összezavarodtam, hiszen nem tudtam, hogy miért viselkedik így velem, mit tettem rosszul, mit kellett volna másképpen csinálnom, mit rontottam el, hogyan tehetném jóvá. Ebből a szándékból kifolyólag többször megkerestem és azt érzékeltem, hogy egyáltalán nem vagyok fontos neki. Hogy mindenféle álindokokkal elküld, hogy más dolga van, mást kell csinálnia, hogy valami végletesen, hirtelen, a semmiből megváltozott…Nem volt éjjelem és nappalom, állandóan sírtam és önmagamat vádoltam. Ő azt mondta, ha keresem az iskolában( ami az egyetlen találkozási helyünk volt fixen), akkor nem barátkozik velem tovább. Vagyis azzal fenyegetett, amiről tudta, hogy a legjobban szeretném elkerülni, amitől a legjobban félek, de mindeközben azt is tudta, hogy mennyire sokat jelent nekem az ő aktív törődése és szeretete, amit indokolatlanul már nem akart nekem megadni. Választás elé állított engem egy lelki terrorral, hogy vagy elfogadom, hogy tulajdonképpen a kapcsolatunk találkozási ideje bizonytalan lesz és sokkal ritkább, mint eddig vagy pedig vége lesz. Mivel a bennem dúló érzések, jó szándék és megbeszélési hajlam, nem engedte, hogy csak így ennyibe hagyjam ezt az egész dolgot, így amellett döntöttem, hogy megbeszélem vele a dolgot, és persze ez az érthetetlenség miatt többször csak sírva sikerült. Ekkor mindig megbántott. Már nem törődött velem, már nem a megértést hangsúlyozta ki a kapcsolatunkból, hanem hogy nincsen emberünk, hogy az ember mindig egyedül van, hogy érzelmileg stabilnak kell lennünk, hogy mindenki megy a maga útján és csinálja a dolgát. Látta rajtam, hogy nekem ez mennyire fáj, hogy többször szinte összeesve sírtam a tanári folyosón segítségért kiáltva hozzá. Nem volt könyörület. Sőt, a legnagyobb félelmemet váltotta valóra. Véget vetett a kapcsolatunknak, mint tanár, mindenféle tekintet és megbánás nélkül arra nézve, hogy mennyire szoros kapcsolat volt közöttünk és még annyira sem tartott, hogy szemtől szemben közölje ezt velem, egy levélben írta meg, hallgatójának címezve. Ebben a levélben is a leggyengébb pontjaimon rúgott belém, nagyon mélyen megbántva. El sem tudom mondani azt a fájdalmat, amit akkor éreztem és az egész lelki terrornak a súlyát. Egyszerűen nem tudtam felfogni és elhinni, hogy ilyen megtörténhet, hogy lehet valaki, aki magához von bennünket, majd így eldob. Így visszagondolva azt érzem, hogy számára nem én voltam a fontos, hanem az, hogy megszerezzen és uralkodhasson felettem. Hogy valójában nem bírta azt elviselni, hogy én egy normális, komoly kapcsolatot szeretnék vele, mint amilyenről szó volt. Azt érzem, hogy mélyen valahol ő tudja magáról, hogy erre képtelen és ezért belém rúgott, hogy nehogy azt gondoljam már magamról, hogy amit én csinálok, az normális. Nem tudta elviselni, hogy ha nem is kimondottan és tudatosan, de azzal, hogy nem akartam elfogadni az ő uralkodását, átlátok rajta és igen is kérem azt magamnak, amiket ő ígért meg. Nem gondoltam, hogy ilyen megtörténhet velem, még kevésbé gondoltam, hogy pontosan ő lesz az, aki ezt megcsinálja velem. Naivan mondtam igent egy mély és őszinte kötődésre, aminek végül nagyon súlyos érzelmi törés lett a vége. Talán sok mindenki számára nem érthető, hogy miért, talán sokan azt mondják, hogy miért bíztam meg benne ennyire, talán sok mindenki számára érthetetlen ez a nagy szeretet. Én mégis úgy gondolom, hogy megbízni nem csak gyerekként lehet. Nem számít, hogy az ember hány éves, egy teljesen normális lelki igény, hogy valakihez tartozzon, hogy ragaszkodik ahhoz az emberhez, aki a biztonságot és a szeretet jelenti a számára. Ha megkérdezik tőlem, hogyha újra kezdeném ezt az egészet mit csinálnék másképpen, mire figyelnék jobban, akkor azt mondanám, hogy az apró jelek nagyon fontosak. Az apró jelek, amiken látszólag nincsen hangsúly, de valójában ott helyeződik el a súlypont. Összefoglalva ő egy olyan ember volt az életemben, aki játszott az érzéseimmel, kihasznált, magához vont, uralkodott felettem, majd mikor nem érezte ezt az uralmat, akkor eldobott. Nem tudom, hogyha nem ütközik ellenállásba és nem azt választom, hogy vége a kapcsolatunknak, hanem elfogadom, hogy ide-oda rángathat, akkor találkozik velem és törődik velem, amikor neki ahhoz kedve van, milyen megaláztatásokon megyek még keresztül és mennyi sérelmet okoz még nekem. Egy tárgy voltam a számára, semmi több és tudom,hogy valójában soha nem szeretett és nem kötődött hozzám, azokat csak azért mondta, hogy én kötődjek és ezzel a hatalmában tartson.