Nektek mi a véleményetek erről a blogról? mondd-mit-akarsz. Blogspot.hu/

Gondolom a saját blogodról van szó. Ha igen, akkor az már jelent valamit, hogy nem vállalod fel, függetlenül attól, hogy más mit gondol róla.

Ha viszont nem a saját blogod, akkor nem tudom hogy gondolod, hogy mi elmondjuk, hogy neked mi a véleményed erről a blogról, vagy bármi másról. Ha nem tudod megfogalmazni a gondolataidat, az még mindig jobb, mintha mások gondolatait mondanád el sajátként…

Hogy mit gondolok én róla, az nyilván egészen más szempontok alapján dől el, mint amit te szempontnak tartasz. Pl. az, hogy ez nem blog. Hiába használja a legtöbb tizenéves a blogot ilyen célra, ettől még ez nem klasszikus értelemben vett blog. Én 30+x évesen ezt gondolom, mert láttam a blog, mint műfaj születését, tündöklését, majd kvázi bukását, amit pont az okozott, hogy boldog-boldogtalan érezte úgy, hogy neki blogot kell vezetnie, akkor is, ha nincs saját témája, ha nem tud normálisan, helyesírási hibák nélkül leírni egy mondatot, vagy képtelen a blog keretrendszerét kezelni. Ez a „blog” még viszonylag kinéz valahogy – leszámítva a háttérképet, ami nagyon zavaró –, nagyon súlyos helyesírási hibák sincsenek – azért akad pár –, viszont a cselekmény klisészerűségébe már jobban belel lehetne kötni, meg egy tucat hibát lehetne találni az egészben. De nem sok értelme lenne ezeket sorba vennem.

A saját értékelésem két fő aspektusa megvan: Ez egyrészt nem blog, hiszen nem valódi, hús-vér ember saját történéseit, annak saját gondolatait örökíti meg. Másrészt a hasonló témájú blogokból ilyenből Dunát, Tiszát,sőt óceánokat lehet megtölteni. Kb. van ennél 10 000 jobb minőségű, meg 200 000 rosszabb minőségű, de akkor is szinte felesleges volt létrehozni. Tényleg százezrével vannak olyan blogok, ahol egy együttes, egy film szereplői vannak lekoppintva, és az ő történetüket akarja valaki leírni, csakhogy ezt egy abszolút fiktív módon teszi, értelmetlenné téve, hogy miért egy együttes vagy film szereplői vannak becitálva. A történet sematikus, érdektelen, a dialógusok sematikusak. Pusztán az van leírva, ami történik, elhangzik. Nincsenek gondolatok, eszmefuttatások, nincs jellemrajz, így nem is nagyon lehet jellemfejlődés, az okok, okozatok, viszonyok sincsenek kifejtve, nincs tanulság, magyarán nem akar elmondani semmi konkrét, megfogalmazható dolgot. A szereplők egydimenziósak. Max. a megszemélyesített valódi emberek adnak nekik valamiféle tartalmat, lehet ezért is kell az, hogy nem Pistiről és Julcsáról szóljon a történet, hanem valaki olyanról, akit már nem kell bemutatni, felöltöztetni, jellemezni. A kulturális illesztés miatt az egész bizarrá válik. Dél-koreai nevek vannak, tehát elvileg ott zaljik a történet. Ott kb. annyira valószínűtlen, hogy valaki németül tudjon, mint az, hogy valaki itthon japánul „motyogjon” úgy, hogy azt az osztálytársa értse is. Ott pl. kötelező az egyenruha, tehát egy színháznál nem kérdés, hogy mit vegyél fel: természetesen az iskolai egyenruhát. A tanár nem fog rád mosolyogni, főleg nem fog a te magánéleteddel törődni, és te is annyira fogod ezt elrejteni, ahogy csak lehet.

Nyilván ez nem a te nézőpontod, aki valószínű már a blognak ezen félrehasznált módját tekinted alapnak és természetesnek. Ugyanígy érzelmileg máshogy viszonyulsz az egész történethez, már csak a szereplők háttere miatt is. Valószínű nagyon nem értesz majd velem egyet. Pont ezért „sajátos” az az ötlet, hogy mi mondjuk meg, hogy te mit gondolsz.

Saját írói véna gyakorlására jó, sőt ehhez mérten átlag felett jó – de azért nem kimagaslóan jó –, amit a blogíró ismerőseinek egy része valószínűleg örömmel követni fog, sokan tetszésüket fogják nyilvánítani, és ebből lesz olyan is, akinek valóban, őszintén tetszik is. De természetesen hatalmas olvasottságot nem fog megélni, ahogy a többi 200 000 kvázi ugyanerre a kaptafára készített blog sem. A blogíró egy idő után beleun, csalódik az alacsony olvasottság miatt, aztán otthagyja az egészet. Tulajdonképpen azt gondolom, jóval több időt szántam az értékelésére, mint amennyit valóban ér egy vadidegen számára.