Mi ez a rengeteg barom kihívás mostanában?

Nem fog elmúlni, csak újakat találnak ki. Én mondjuk az eredeti jeges vödrös kihívást egy nagyon jó kezdeményezésnek tartottam addig, amíg ezt olyan sztárok csinálták, akik ki tudták perkálni az ezzel járó pénzösszeget is. De amikor olyanok csinálják, akikre rádől a ház és nem hogy támogatni nem tudnak semmit még a vizet is pocsékolják...na az már az én agyamat is felcsűri.

A vers kihívást meg azért tartom marhaságnak, mert nincs értelme. Oké hogy terjesszük a kultúrát és a verseket, de mikor olyannál látom, akiről tudom, hogy életében nem olvasott még el 1 verset se akkor kicsit szánalmasnak találom.

A jegesvödör kihívás eredetileg egy betegséget (ASL) kutató alapítvány támogatása révén született. Az eredeti értelme az, hogy az illető – ha van rá lehetősége – adományoz az alapítványnak és/vagy leönti magát jeges vízzel, kihívva három embert, akik szintén vagy adományoznak és/vagy leöntik magukat jeges vízzel. Tehát alapvetően egy jótékonysági, figyelemfelkeltő akcióként indult.

Nekem az a problémám, hogy valahol nagyon félresiklott a dolog. Mire az ismeretségi körömbe elért, már csak a jeges vízzel történő leöntés maradt meg, a betegségről, az alapítványról már egy betű nem hangzott el.

Sokan valami egoista megnyilvánulást csináltak belőle, sportot űzve abból, hogy milyen extrém, nem szokványos módon teljesítik a kihívást, így sokkal inkább szól a kihívott kreativitásáról, különcségéről, mintsem a betegségről, egy ügyről, az adományozásról.

A verses kihívást sem tartom rossznak. Egyrészt abból, hogy ki milyen verset tart a kedvencének, abból meg lehet ismerni valakinek az érzelmi világát, gondolkodásmódját, akik kevésbé ismerik egymást, távolabbi ismerősök, azok talán jobban megismerhetik egymást ezáltal. Illetve aki nem szereti a verseket, nem olvas verseket, az lehet, hogy összefut egy olyan verssel, ami képes őt megszólítani, és lehet kedvet kap a versolvasásra. Ha csak egy ember van, aki ennek hatására kedveli meg a verseket, akkor az már eredmény.

De nincs ezekkel gond. Mindenki azt oszt meg a saját Facebook profilján, amit szeretne, és meg kiválogatom, hogy kik azok, akiket követésre érdemesnek tartok.

Ez még mindig értelmesebb, mint az, amit a legtöbben megosztanak a saját profiljukon.

Persze az lenne az ildomos – tovább megyek, az lenne a normális –, ha mindenki, akinek lehetősége van rá, gondoljon a környezetére, a társadalom egészére, a többi emberre, és ha van módja, akkor adományozzon. Ne egy marketingfogás miatt, hanem belső indíttatásból, és felelősségérzetből.

Illetve az lenne az ildomos, ha mindenki olyan dolgokat osztana meg a saját üzenőfalán, ami nem puszta unaloműzés, hanem valami olyasmi, amit tényleg másoknak szán, amit egy offline beszélgetés során is elmondana, megmutatna másoknak, ami mások valódi érdeklődésére tart számot, ami tényleges eszmecserébe folyik. Én próbálok így tenni. Ritkán írok a falamra, jó ha havonta egyszer, de legtöbbször ez beszélgetésbe, eszmecserébe torkol. Az unalom elűzésére meg megvannak az egyéb eszközeim.