Ti láttok javulást ebben az országban?

Legalább hetven éve gőzerővel megy a "nemsoká jobb lesz" ígérgetés. Rövid pillanatokra néha igaznak tűnt, de a valódi felvirágzás valahogy nem sieti el. Ennek ellenére rengeteg a lelkes ember a jelek szerint, akik annyira voltaire-i figurák, hogy még Orbánt is szeretik, vagy legalábbis általam ismeretlen okból nem undorodnak tőle (meg a többi leszerepelt semmirekellőtől, mielőtt egy nagy megfejtő kitalálná helyettem, mire gondoltam). Nem kell elhúzni sehova, csak össze kéne kapni magunkat. Normálisnak kéne lenni, semmi több. Úgy viszonyulni másokhoz, ahogy te is szereted, ha viszonyulnak hozzád. Azokat a gyökereket, akik erre képtelenek, nyugodtan elrepíthetnénk valami fejletlen, embertelen vidékre, ezt full komolyan mondom. Te ne menj, te jót akarsz nem csak magadnak, másnak is. Ilyenek kellenek itt. Találjuk meg egymást, és ültessük el a jó magvakat a tévelygőkben is. Mást nem tehetünk. Nem lesz egy vagy néhány nagy megmentő a sztoriban.

Csak egy sarkított példa, hogy mégis mire gondolok: alacsonyak a bérek. Oké, kérj többet! Ja, hogy más alád fog ígérni? Akkor is. Ha egyre többen "áldozzuk fel" a gáz megélhetést kínáló munkalehetőségeinket azért, hogy "másoknak" (de nekem és neked is) később jobb lehessen, akkor leszünk egyszer annyian, hogy ne minimálbérért kelljen görcsölni a nehezével, és ne legyen ingyen túlóra, és ne havi fél vasárnap legyen a pihenőnap, és ne akkor menj nyaralni, ha végre rád kerül a sor a létszámleépítésben.

Itt van teendőnk, senki nem fog javulást hozni, ha már mi sem.

1. Igen, én látok javulást ebben az országban.

2. Nem hiszem, hogy ezt ország szintjén kéne definiálni. Európa és a világ tart valamerre, mi pedig annak a részei vagyunk.

Szerintem a baj az, hogy sokkal jobban nőnek az igények, mint az életszínvonal. Nagyszüleim idejében (nem volt az olyan rég, hisz még élnek) természetes volt egy három-négy gyerekes családnak egy egyszobás lakásban élni, folyosó végi közös fürdőszobával... A háborúkról nem is beszélve.

De még a békébe született szüleimnél is olyan örömök voltak az életben, mint néha egy-egy szelet Túró Rudi vagy karácsonyra banán (!).

Aztán jött a rendszerváltás, a munkanélküliség, a létbizonytalanság, a vadkapitalizmus kezdetei, amikor nagyon sokan mindenüket elvesztették, és nulláról, saját erőből kellett összegürcölni egy teljesen új életet egy teljesen új, addig ismeretlen rendszerben. A mostani 20-25 évesek szülei úgy vállaltak gyereket, hogy a munkahelyükön (ha volt egyáltalán) nem tudtak néhány hónapnál messzebb tervezni, folyamatosan zártak be a vállalatok, hihetetlen ütemben emelkedtek az árak, teljes volt a gazdasági és politikai bizonytalanság.

Ma ennél sokkal stabilabb anyagi helyzetben is sokan a pénzhiányra hivatkozva várnak a családalapítással.

Szerintem az emberek túlságosan természetesnek vesznek olyan dolgokat, amik még a saját vagy a szüleik életében is luxusnak számítottak.

Ha ilyen sötét gondolatok merülnek fel a fejedben, beszélgess egy kicsit az idősebbekkel, hogy ők hogy éltek fiatalon, és rájössz, hogy nagyon gyorsan fejlődik körülöttünk a világ.